Az elmúlt hetven évben annyi II. világháborúval foglalkozó könyv született, hogy egy emberöltő is kevés lenne, ha mindet el szeretnénk olvasni. Azonban csak az utolsó évtizedben kerültek ki olyan könyvek a nyomdákból, melyek a valóságot próbálják feltárni, függetlenül az aktuálpolitikai helyzettől. Mégis, egy kezünkön meg lehetne számolni azokat a műveket, melyek nem próbálják indokolatlanul befeketíteni a Harmadik Birodalom egyes kiemelkedő egyéniségeit. Ez a könyv kísérletet tesz arra, hogy az Admiral Graf Spee és kapitánya, Hans Langsdorff utolsó útján keresztül, elfogulatlanul mutassa meg az olvasónak, hogy a Harmadik Birodalomban, a véres háború közepette is voltak olyanok, akik emberek tudtak maradni. Sőt, úriemberek!
A regény egy másik szempontból is hiánypótló, mégpedig azért, mert a sok szárazföldi- és légi csatát elbeszélő történetek mellett igencsak kevesen foglalkoztak a tengeri ütközetekkel. Persze, nagyon felkapottak voltak egy időben az U-boat csaták, hiszen a tengeralattjárók új, izgalmas kihívásokat jelentettek. De ezidáig nem nagyon foglalkoztak a “zsebcsatahajókkal”, amilyen többek között az Admiral Graf Spee páncéloshajó is volt.
A Deutschland osztályú páncéloshajó utolsó útjára 1939. augusztus 21-én indult a wilhelmshaveni kikötőből. A hajó kapitányi tisztségét Hans Wilhelm Langsdorff töltötte be, aki több mint ezer ember életéért volt felelős. Az Atlanti-óceán felé vették útjukat, hogy egy szigorúan titkos küldetést teljesítsenek. Mivel még “békeidőben” hajóztak ki, így egyetlen feltételnek kellett eleget tenniük a parancs értelmében: láthatatlannak kellett maradniuk. Abban az esetben, ha kitörne a háború, amíg a Graf Spee a vizeket rója, életbe lép a titkos utasítás.
1939. szeptemberében Hans Langsdorff sorhajókapitány eleget téve a felsőbb utasításnak, felnyitja a parancsot tartalmazó borítékot. A Graf Spee zsebcsatahajónak a feladata, hogy a nemzetközi vizeken kalózkodjon és minél több szövetséges kereskedelmi hajót süllyesszen el, ezzel is megnehezítve az ellenség utánpótlását.
A regény még az indulás előtt veszi fel a történet fonalát, így van idő megismerni a legénységet, a kiszolgálószemélyzetet és a vezetőséget. Matthias Pütz matróz szemén keresztül átérezhetjük, hogy milyen egy zöldfülű élete a hajón, aki először teljesít szolgálatot a tengerészet kötelékében, és milyen kínokat kell kiállnia a felettesétől.
A kötet egyik nagy erőssége, hogy a műszaki adatokat és a tengerész szakzsargont olyan szépen beleilleszti a történetbe, hogy az olvasó szinte észre sem veszi, hogy mennyire falja az információkat. Az Altmark ellátóhajó története is bele van szőve a regénybe, így kaphatunk egy kis ízelítőt az irigy és náci szimpatizáns Heinrich Dau kapitányból is, akinek “mindössze” az a feladata, hogy a settenkedő Graf Spee páncélossal időnként találkozzon a nyílt vízen és feltöltse a csatahajó készleteit, illetve üzemanyaggal is ellássa.
Nehéz besorolni a regényt, hiszen nem történelmi kalandregény, de nem is dokumentumregény. Valahol a kettő között helyezkedik el, ötvözve mindkét besorolás jó tulajdonságait. Olvasóbarát formában tárja az olvasó elé a Graf Spee történetét, valamint életrajzi elemeket is tartalmaz annak kapitányáról, Hans Langsdorffról. Ennek ellenére, nincs tele száraz adatokkal, hanem bele van mindez szőve a történet fonalába.
Ahogy haladunk előre, egyre jobban megszeretjük Langsdorffot, Paul Ascher tüzérfőnököt, Kurt Diggins segédtisztet és a kis matrózt, Matthiast. A kalóztámadások során megtapasztaljuk, hogy milyen a katona a harcban és milyen a harc végeztével, amikor a legyőzött ellenséggel áll szembe. Becsüli az ellen kiemelkedő hősiességét és tiszteli hazaszeretetét. Nem akarja a sárba tiporni, megalázni, ellehetetleníteni. A régi úri módit követve megadja a tiszteletet a legyőzött félnek és tudja, hogy nem személyes problémáik miatt állnak egymással szemben, hanem mert országaik háborút viselnek egymás ellen.
Nem csoda hát, hogy az elfogott kereskedelmi hajók kapitányai is tisztelték Langsdorff sorhajókapitányt, akárcsak a saját emberei. Ember tudott maradni a háborús körülmények között is, és ugyanolyan embernek tartotta az ellenséget is. Büszke volt a hajójára és ezt nem titkolta a legyőzött kapitányok előtt sem, akik szintén elismerően szóltak a Graf Spee csatahajóról.
A regény emléket állít a Graf Spee zsebcsatahajónak, annak kapitányának, legénységének és hősi halottainak. Megmutatja, hogy másképpen is lehet, mint ahogy a körülmények diktálnák. Lehet az ember becsületes, őszinte és emberséges háborúban is. Újra megdobogtatja az olvasó szívét, ahogy rámutat, hogy a hazaszeretet nem egy elfeledett érzés. A hazaszeretet nem az aktuálpolitika játékszere, nem a vezetőség iránti hűség mércéje. A hazaszeretet az amiért élünk és ha kell meghalunk. Az a föld, hegy, mező mely a hazánkat jelenti, a benne élő emberekkel, hagyományokkal, múlttal, jelennel és jövővel együtt. Nem szabad elveszítenünk ezt a hazát még akkor sem, ha pillanatnyilag csak egy hajó jelenti mindezt.
Bevallom, hogy a könyv vége felé többször is összeszorult a szívem, ahogy olvastam a megható sorokat, melyek a fentieket tárták elém. Hans Langsdorff talán az utolsó úriemberek egyike volt, akit még az elvei vezéreltek és hitt egy jobb jövőben és abban, hogy mindannyiunknak helye és küldetése van ebben a világban. Talán ezért sem oly meglepő, hogy a Graf Spee halottainak a temetésén nem csak a németek vettek részt, hanem azon országok állampolgárai is képviseltették magukat, melyek akkor éppen hadban álltak a náci birodalommal.
Aki mindezek után azt hinné, hogy ez a regény egy macsós, lövöldözős, akciódús háborús kalandregény, akkor azt kell mondanom, hogy valamit nagyon elrontottam a cikk megírása közben. Ugyanis a női olvasók is előszeretettel forgatják a kötetet és pozitív kritikák születnek. Talán nem is csoda, hiszen az egyik szerző maga is a gyengébb nem képviselője, aki pennájával elérte azt, hogy a kemény férfi szívek meglágyuljanak és azt se szégyelljék, ha a történet vége felé esetleg egy könnycseppet morzsolnak el. Pedig nincs itt szó szerelemről, szakításról, újra összejövésről. Híján van minden lányregényes fordulatnak és romantikának. Emberekről szól a regény. Őszinte, egyenes, becsületes és hazaszerető emberekről, akik meghajolnak az emberi értékek előtt de nem hajlanak meg. Teszik mindezt akkor is, ha a sors egymás ellen vezényelte őket.
A rajongóknak pedig van egy jó hírem, mégpedig az, hogy A birodalom tengeri bástyái sorozat második része már készülőben van. Az Admiral Graf Spee története után a Bismarck csatahajó sorsával ismerkedhetünk majd meg, a Gránátok a becsületért című regényben. Érdekessége lesz a történetnek, hogy ezen regény egyik főbb szereplője is feltűnik a történetben.
ISBN: 978 963 12 6349 7
Underground Kiadó, 2016
Terjedelem: 488 oldal
Bolti ár: 3650,- Ft
A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva.
Mások pedig így látják:
– Könyvlelő
– Gabó olvas
– Vörös Attila a TITHMHE tagja
