Jules Verne: Utazás a Holdba

Múlt hétvégén, barátnőmnél időztem, és mivel ő készült a vizsgájára, így gondoltam, addig csendes elfoglaltságként olvasok. Mivel szinte mindig van nálam könyv, így nem szokott problémát okozni, hogy elfoglaljam magam. Azonban ez a nap a ritka alkalmak egyike volt, mikor éppen semmi nem volt a táskámban. Így barátnőm könyvespolcához mentem szemezgetni, mikor megakadt a szemem Vernén. Itthon több regénye is megvan, de még nem tudtam rászánni magam, hogy kezembe vegyem valamelyiket, mert mindig találtam valami érdekesebbnek tűnőt. Nos, gondoltam itt a jó alkalom, hogy belevágjak, hiszen már rég terveztem, hogy elolvasom pár művét.

Már gyermekkoromban találkoztam műveivel, mesék, rajzfilmek, filmek formájában, és nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lehet nyomtatásban, mikor a tájat és az eseményeket saját fantáziámon keresztül láthatom.

Verne rajongók eddig olvassák, és ne tovább 🙂 Hatalmas csalódás volt a könyv, de kezdjük azért a pozitív dolgokkal. A regény elején Verne felvázolja a bolygók állását, és sorrendben be is mutatja őket. (Érdekesség, hogy Plútót akkor még nem fedezték fel, manapság pedig már nem sorolják a bolygók közé) Ez mind oktató jelleget ölthetne, ha a mértékegységek SI rendszerben lettek volna leírva. Persze, abban a korban, mikor a könyv íródott, még nem létezett az SI mértékegység rendszer. A szerkesztőnek szerintem nem lett volna olyan nehéz lábjegyzetbe beírni az egyes adatokat SI rendszerben is, ezzel is megkönnyítve a folyamatos olvasás lehetőségét. Tudom, ez csak technikai részletkérdés, de igen zavaró részlet.

Körülbelül eddig is tartott volna az oktató, nevelő rész. Ettől kezdve az egész kicsúszik egy ingoványos talajra, távol a realitástól, de nem elég tudományos a sci-fi-hez, és nem elég meseszerű a fantasyhez . Az elméleti fizikát a gyakorlatba kezdik alkalmazni, aminek köszönhetően ajánlanám a könyvet a fizika oktatóknak, hogy ezen mutassák be a hibák halmozását, és a pontatlanságból, elhanyagolásokból csődöt mondó kísérleteket a diákoknak.

Ami még elvette a kedvemet az egésztől, az az, hogy az embereket birkaként kezeli, és mintha mindenkinem a szemére fátyol került volna. Senki nem szállt szembe a kísérlettel. Nem volt ellenzék, csak tartózkodók csoportja, akikre viszont rásütötték az irigység bélyegét. A Gun Club elnökét, Barbicane-t feltétel nélkül követte az egész világ. Egyetlen egy ember volt csak, aki ész érvekkel szállt szembe a kísérlettel, aki szót adott aggályainak,  aki viszont nem volt más, mint Barbicane legnagyobb ellensége, Nicholl kapitány. De őt is egy szempillantás alatt átállították a birkák oldalára, azzal, hogy felajánlottak neki egy helyet az ágyúgolyóban.

Lehet, hogy annak idején ez egy népszerű mű volt. De itt a hangsúly az “annak idején” van. Eljárt felette az idő, és még az ifjúsági irodalomhoz sem sorolnám be, mert nem nevelő-, hanem butító hatású a könyv. Az is lehet, hogy csak én választottam rosszul, vagy csak az én műszaki beállítottságom miatt nem tetszett, de bennem olyan viszolygást váltott ki a mű, mint napjaink kereskedelmi csatornáin a híreket elferdítő “műsorok” (tisztelet a kivételnek) és a bulvársajtó álhírei, áltudományos fantazmagóriái.

Nem Vernével van bajom, hanem ezzel a művével. Természetesen nem adtam fel, hogy több művét is elolvassam, hiszen egy alapján nem ítélhetünk. Annyi viszont biztos, hogy a következő regénye inkább valami kalandregény lesz, amivel gyermekkoromban is találkoztam.

ISBN: 978 963 9709 64 5
Népszabadság Könyvek, 2008
Terjedelem: 221 oldal
Bolti ár: 990,- Ft

Mások pedig így látják:
Ha tudsz ilyet, akkor jelezd kérlek.