Egyes helyeken Omer, máshol Omér pasa. Szerencsére Andrićnak nem kellett ezzel foglalkoznia, mert a szerbben nincs “é” betű. Ő inkább a név mögött megbújó személlyel foglalkozott, nem magával a névvel.
Omér pasa létező személy volt, aki horvát kereszténynek született 1806-ban. A sors viszont nem úgy hozta, hogy a Monarchiában találja meg a helyét. Pedig tehetséges fiatalember volt, és dicsőségére vált volna az Osztrák-Magyar Monarchiának, csak éppen édesapja volt az, aki fia pályáját tönkretette, annak is a kezdeti szakaszában. Bővebben Omér pasáról ITT olvashatsz.
Andrićot megihlette eme véreskezű pasa, aki szülőföldjén garázdálkodott, és gyermekkorában sok mesét hallhatott róla. Ezen mesék nagy valószínűséggel nagyon sötét hangulatúak lehettek, és a kis Andrić nem csak Omér pasát, hanem egész uralkodásának időszakát ilyen sötétnek láthatta.Bár nem olvastam sok könyvet Andrićtól, de az eddigiekben mindben volt valami népi összefogás, összetartozás, és a legnehezebb időszakokban is valami mosolyféleség. Azonban az Omér pasa című regénye a leglehangolóbb mű, ami tollából született.
A regény elején leírja a pasa bevonulását Szarajevóba, majd egy szomorú, de szívhez szóló történetet mesél el egy legényről, ki elvesztette egy szép lány emlékét. Viszont ettől kezdve egyre nehezebb volt olvasnom a regényt. Minden fejezete egy személyt vagy egy csoportot mutat be a pasa környezetéből, vagy éppen magát Omér pasát. Egyre komorabbak lettek a fejezetek, és egyre lehangolóbbak. Azon is eltöprengtem, hogy leteszem egy kicsit pihenni a könyvet és majd pár hónap múltán ismét előveszem. De ahogy olvastam, magával ragadott Andrić leírása. Egy olyan kort írt le, ahol az ember hiába törekedett felfelé a ranglétrán, hiába próbálta életét beteljesíteni, végül mégis valami furcsa erőnek köszönhetően egyedül állt a hegy tetején. Megcsömörlött, magányos és szomorú ember vált mindenkiből. Aki akarta az elérte világi célját, és magasan a többiek felett állt, hatalommal felruházva, mégis egyedül, bezárva, vágyakozva egy másik élet után. Aki viszont a saját kis szerény életét akarta élni, azt nem hagyta a hatalom, és elnyomásban, szenvedésben élt, szintén vágyakozva egy jobb élet után. Ez a vágyakozás végül gyilkosságba és öngyilkosságba torkollik, mikor már nincs visszaút a világi nyomás elől.
Ha lehetőségem volna, megkérdezném az írót, hogy mi késztette ily komor történet megírására? És főleg azt, hogy valóban az volt e a szándéka, hogy az olvasó ne tudja egy az egyben elítélni egyik szereplőjét sem, maximum azért, hogy nem volt elég bátorsága változtatni az életén (bár erre lehetősége egyiknek sem lett volna). Még Omér pasát, a véreskezű helytartót sem lehet elítélni maradéktalanul, hiszen annak ellenére, hogy kifelé egy határozott, erőskezű ember képét mutatta, belül tele volt csalódással, honvággyal és a hazátlan ember magányos érzéseivel.
Nem egy nyári olvasmány, és nem ajánlom senkinek strandra. Valójában nincs olyan időszak az ember életében, mikor jó egy ilyen könyvet elolvasnia. Ha jó kedvében van az ember, akkor lelombozza, ha viszont már eleve rossz kedvű, csak még jobban letaszítja a sötét verembe. De valamikor csak el kell olvasni, mert egy remekmű, és Andrić világába érdemes belesni, még akkor is ha ez maga a “Szomorúság Ingoványa”.
ISBN: 963 07 3118 5
Európa Könyvkiadó, 1984
Terjedelem: 284 oldal
Bolti ár: -,-
