Aki olvasta a francia história sorozat első négy kötetét, annak már ismert Robert Merle stílusa, ahogy megörökíti a XVI. század francia történéseit. Ezen kötetnél sincs ez másképpen. Pierre de Siorac élete is a már megszokott, izgalmas keretek között zajlik. Merle ebben a kötetben nem az események láncolatára hívja fel a figyelmünket, hanem inkább magukra az események következményeire.
III. Henrik elleni sikeres merényletet követően elindul a harc a trónért. Törvény szerint és III. Henrik végakarata alapján navarrai Henrik a trónörökös, viszont hugenottaként a nép szemében nem törvényes uralkodó, és más hataloméhes egyének is szeretnék megkaparintani a koronát. Természetesen Pierre de Siorac báró IV. Henriket szolgálja, hiszen vér és törvény szerint őt tekinti királyának.
Megindul a harc a koronáért, és ezzel együtt Párizsért. Merle nem akar bennünket untatni a csaták leírásaival, és a harcok alakulásával. De bepillantást enged nyerni az emberek gondolataiba, érzéseibe. Pierret is új oldaláról ismerjük meg, ugyanis csatlakozik IV. Henrik hadaihoz, és vértet öltve csatába vonul. Bebizonyosodik, hogy akármilyen bátrak is a katonák, félelem bennük is van. Pierre az ivryi csata előtt reszkető kezébe fogja kardját mikor meglátja az ellent. Nem bátor az akiben nincs félsz a halál kapujában, hiszen egyik oldalon sem lehet biztos senki, hogy élve hagyhatja el a csatateret. Merle rávilágít arra, hogy a háborúban is csak emberek vettek részt, és lehet, hogy hősként hagyták el a csatamezőt, de oda összeszoruló gyomorral mentek.
Viszont a harcosok az elfoglalt területeken már mint züllött csőcselék lézengenek. Merle leírja azt is, hogy a győztes csata után milyen nehéz volt visszafogni katonáikat a vezéreknek, hogy azok ne portyázzanak, és erőszakoskodjanak a megszerzett városban, és annak lakóival. Nem mindegyik vezér viselte szívén a leigázott lakosság védelmét, és tanúi lehetünk egy elfoglalt városrészben elkövetett háborús bűnöknek, ahol a férfiakat leöldösték, a nőket megerőszakolták, a vagyonokat pedig elkobozták. Még a templomok sem nyújtottak biztonságot, mert a részeg katonák, az ott védelmet kereső nőket sem kímélték, sőt a kislányokkal sem tettek kivételt.
Pierre, miután részese volt a csatáknak, és szemtanúja az ellenfél vad duhajkodásának a városban, titokban elvágyott a harctérről, és inkább kockáztatta volna életét kémjátszmákkal, mire nem is kellet sokat várnia. IV. Henrik ismerve hősünk előéletét, új megbízással látta el, miszerint vegye be magát Párizsba, és lássa el információkkal, midőn ő csapataival a várost körbeveszi, és kiéhezés által megadásra kényszeríti.
Ott lehetünk Siorac báróval Párizsban, mielőtt még elzárnák a várost ez életet adó élelmiszerforrásoktól. És napról-napra követhetjük végig a kiéheztetés okozta testi, lelki, szellemi és erkölcsi hanyatlást. Miután már szinte teljesen elfogyott az élelem a fővárosban, kezdtek eltűnni a kutyák, a macskák, és egyéb háziállatok. A hívők élő csontvázként tértek be a templomokba lelkileg feltöltődni, miközben az egyház tagjai gömbölydeden uszítottak a navarrai ellen. Mikor a kannibalizmus felütötte fejét, még akkor sem akarta a város vezetése megadni magát, és a papok által azt sugalmazták, hogy a kannibalizmus is kisebb bűn, mint behódolni egy hugenotta királynak.
Merle két igen jellemző emberi tulajdonságot emel ki ezen művében. Ez egyik a brutalitásra való hajlam, még a másik a létért való küzdelem. Ha az oly törékeny civilizált társadalmi keret csorbát szenved, mindkét tulajdonság felszínre kerül, és sárba tipor mindent ami emberi. Nem kell ehhez visszamennünk a XVI. századba, hogy példákat hozzunk fel, hiszen a mi XX. századunkban is jelen voltak, és az elkövetkező századokban is jelen lesznek ezek az események, még ember az ember. Csak kérdezzük meg nagyszüleinket, hogy mi volt, mikor a szovjet csapatok bevonultak az országba, vagy nézzük meg, hogy milyen túlkapások voltak a Balkánon, illetve a “terrorizmus elleni” harc leple alatt mit követtek el a “szövetségesek” az iszlám lakossággal Afganisztánban, Irakban és a tengerentúlon.
Lezárásul térjünk vissza a feldúlt Párizshoz, mely végül csak behódolt VI. Henriknek, igaz, nem az éhség miatt. És elmaradt az a bizonyos “Párizs megér egy misét” idézet is, mert Pierre szerint ezt a navarrai soha nem ejtette ki a száján, mindössze a nép találta ki, és adta szájról-szájra tovább. És amit a nép elhisz és igaznak vél, az egy idő után igaznak hat.
Úgy érzem, hogy most egy kicsit félre kell tennem a francia históriát, mert kezd egyhangúvá válni a történet. Valahogy Merlének nem sikerült azt a feszültséget létrehoznia, amit elvártam, és ami az előző kötetek része volt. Lehet, hogy én várok el egyre többet, vagy az író maga is belefáradt. De ha belegondolok, hogy még nyolc kötet hátra van, kicsit megrémülök. Idén már nem kezdem el a hatodik kötetet, de nem kell félni, nem adom fel, csak 1-2 hónap téli szünetet veszek ki franciából 😀
ISBN: 978 963 07 9138 0
Európa Kiadó, 2011
Terjedelem: 593 oldal
Bolti ár: 3500,- Ft
