Mikor kezembe vettem a könyvet, nem volt valami nagy kedvem elolvasni. Gondoltam, hogy megint egy bő lére eresztett XIX. századi, unalmas írás lesz. A különböző mozis feldolgozásokból már 1001-et láttam, és bár érdekelt az eredeti mű, nehezen akaródzott belekezdenem. De milyen jó, hogy belekezdtem! Szinte le sem tudtam tenni.
Egyes források azt állítják, hogy Mary Selley 17 éves korában írta meg a regényt, más források szerint 19 is volt már. Mindenesetre 21 volt, mire az első kiadás megjelent. A lényegen mit sem változtat, hogy fiatal kora ellenére, az egyik legjobb rémtörténetet vetette papírra. A mű eredetileg saját szórakoztatásukra született, de szerencsére nem maradt ezen baráti társaság berkein belül.
Nem is tudom, hogy hol kezdjem…Annyi bizonyos, hogy az egyik legjobb könyv amit eddig olvastam. (A TOP-10 listámon fenn van)
(forrás:hoppip.tumblr.com)
Rémtörténet, de nem a mai felfogásban. Rémséges, amennyire egy torz ember lehet, mint külsőleg, mint bensőleg. Victor Frankenstein rájött, hogy az élettelen anyagot hogyan lehet élettel megtölteni. Húscafatokból, csontokból, szervekből összerakott egy óriást, és életet “lehelt” belé. Ezzel Istent játszva, létrehozott egy új “fajt”. Csak két dologgal nem számolt, hogy megundorodik attól amit létrehozott, és hogy nem csak élő szövetet alkotott, hanem érző, gondolkodó, lélekkel rendelkező lényt. Akit ráadásul magára hagyott az első pillanattól kezdve.
Shelley nem adott nevet a szörnynek. Ezen elgondolkodtam, és egy irodalomban, pszichológiában jártas ismerősömnek fel is tettem ezt a kérdést. Véleménye szerint, abban az időben úgy vélték, hogy aminek nincs neve, az nem is létezik. Tehát, ha nevet adnak neki, akkor kvázi, meg is teremtik. Ez a szemlélet a mai napig egyes népcsoportoknál megtalálható.
A regényben kezdetben mindenki boldog, és pozitívan néz a jövő elé. Mintha mindenki bűn nélkül született volna, és képtelen volna magától bármi rossz tettre is. Maga a szörny is, első pillanattól kezdve védelemre, szeretetre vágyik. Mikor a tudat elkezd kinyílni benne, értetlenül szembesül az emberek félelmével, és agressziójával. Elrejtőzve az emberek szeme elől, kezdi kifigyelni a szokásaikat, megtanulni a nyelvüket és kultúrájukat. Láthatatlan segítőként tevékenykedik és bujkál egy család farmján, és mindjobban vágyik a szeretetre és a barátságra.
(forrás:www.wildsoundmovies.com)
Az írónő oly szépen csűri-csavarja a szavakat, hogy a gyilkos lényen megesik az olvasó szíve, akárcsak magának Frankensteinnek is. A társ teremtésének kérdése viszont igen érdekes. Ádámnak is kellett egy társ. És mivé lett? Évának már nem volt elég, amit Ádám és a Paradicsom nyújtani tudott neki. Számára a tiltott gyümölcs volt a több. És a szörny párja vajon elégedett lett volna? Vagy a teremtőjén kívül az ő Ádámját is gyűlölte volna? És másként alakultak volna a dolgok, ha Frankenstein nem hagyja magára teremtettjét? Vajon akkor is gyilkos vált volna belőle? Vagy csak a kitaszítottság, magány és kilátástalanság sodorta ezen bűn felé?
Néha azon gondolkodtam, hogy ki is valójában a szörny? A lény, vagy maga Frankenstein? Még olvastam, folyton Stanisław Lem: Automaté barátja című elbeszélése járt a fejemben. Ugyanis mindkét helyen a legrombolóbb emberi érzés, a bosszúvágy van jelen.
Titkon abban reménykedtem, hogy akad egy ember, aki társul szegődik a lényhez. Tudtam, hogy ez szinte lehetetlen, de mégis láttam rá esélyt. Viszont az egy sor újabb kérdést vetett volna fel 🙂
Végezetül csak annyit, hogy ez a könyv jogosan szerepel az “1001 könyv amit…” listán, oly sok másikkal ellentétben. És aki még nem olvasta volna, csak a filmekből és mesékből ismeri a történetet, akkor éppen itt az ideje, hogy kézbe vegye a könyvet. Meg fog lepődni, ugyanis sokkal több érzelem, gondolat van benne, mint a lebutított, tömegeknek készített, üres feldolgozásokban.
ISBN: 963 9134 34 1
Jószöveg Műhely, 2000
Terjedelem: 255 oldal
Bolti ár: 1490,- Ft
