A 2001-Űrodisszeiát Clarke nem folytatásos regénynek szánta, azonban a ’80-as évek elején ismét tollat ragadott, azaz billentyűzetet (Archives II. mikrokomputeren) és megszületett a 2010. Második Űrodisszeia. Mint általában, a folytatások gyengébben sikerülnek. Úgy érzem, hogy az írónak sok kompromisszumot kellett kötnie, hogy a folytatás történetileg kapcsolódjon a 2001-hez.
A 2010-nek alapjául a filmet választotta, így űrhajósai nem a Szaturnusz holdjára indultak, hanem a Jupiterhez. A Földön készülődnek a második misszióra, hogy megvizsgálják a monolitot, és kiderítsék, hogy mi történt a Discoveryvel, és annak fedélzeti számítógépével, a HAL 9000-el. Készül már a Discovery II, azonban úgy néz ki, hogy nem sikerül megépíteni időben, ugyanis a parkolópályán lévő Discovery a vártnál gyorsabban zuhan a megsemmisülés felé. Ezért az amerikai és szovjet vezetés egy közös misszióban egyezik meg, ugyanis a szovjetek időben elkészülnek a Leonov nevű űrhajójukkal. Ennek köszönhetően elindul a nemzetközi csapat, hogy kivizsgálja a rejtélyeket.
A 2010 lényegesen más stílusban íródott, mint a 2001. Valahogy elvesztette misztikus jellegét, és a nyugodt, ráérős ’60-as évekhez képest, az új idők szele érezhető a regényen. Sokkal pörgősebb, tele van párbeszéddel, és olyan érzésem volt végig, hogy a sok bába közt elveszik a gyermek, azaz éppen a lényeg kifejtésére nem volt elég hely a sok párbeszéd miatt. A szokatlanul hosszú bevezető már elvette egy kicsit a kedvemet. Ide-oda ugrált az író a szereplők bemutatása közben, és csak nagy nehezen tért a lényegre.
Még Clarke a 2001-hez több novelláját is felhasználta és ezt be is vallotta, addig a 2010-hez szerintem már a regényeiből szedte össze az ötleteket. Számomra olyan érzés volt, mintha A Mars titkát és A gyermekkor végét gyúrta volna össze. A párbeszédek szünetében az éppen aktuális kutatások eredményeit és feltételezéseit próbálta közvetíteni regényes formában az olvasók felé, aminek következménye, hogy kissé szaggatott lett a történet.
A Jupiter egyik holdja
Érződik, hogy az író egy kis szünet után kezdett újra az írás felé fordulni. Még a 2001-Űrodisszeia központi témája az emberiség fejlődése, érdeklődése és a monolit volt, addig a 2010-nél nem beszélhetünk központi témáról. Magával a monolittal szinte nem is foglalkozik, csak mint egy mellékszál jelenik meg a történet végén. Sokkal több figyelmet fordít az űrhajók meghajtására, a Jupiter és holdja az Európa leírására. Dave Bowman ismét megjelenik, mint egy test nélküli tudat, mely az idegenek befolyása alatt áll, és száguldozik a Jupiter és a Föld között.
Clarke túl nagy fába vágta a fejszéjét, és csak faforgácsot tudott az olvasói elé rakni. Ami sajnálatos, mert az eddigi művei tényleg kiemelkedő alkotások voltak, és érdekes, új gondolatokat tartalmaztak. A 2010. Második Űrodisszeia befejezését egy az egyben A Mars titka című regényéből kölcsönözte. Viszont kíváncsi vagyok, hogy a folytatásban sikerül e az írónak újra magára találnia, és egy ötletes, elgondolkodtató írással meglepnie. Tehát nemsokára jön a 2061. Harmadik Űrodisszeia 🙂
Folytatása következik…
ISBN: 963 497 062 1
Szukits Könyvkiadó, 2004
Terjedelem: 158 oldal (2010. Második Űrodisszeia)
