3001. Végső Űrodisszeia, azaz Űrszappanopera. Úgy látszik Arthur C. Clarke igencsak kifogyott az ötletekből, és a tudományos felfedezéseket sem tudta már 1996-ban olyan szépen átültetni az űr vadregényes tájaira, mint tette azt a múltban. Egyszerűen majd kiestem a székből, mikor a könyv elején egyszer csak a több mint 1000 éve az űrben száguldó Frank Poole visszatért az élők sorába. Persze Dave Bowman is végigkísér bennünket az űrodisszeiák folyamán, de mégsem a saját testében, hanem inkább tudatos energia formájában. De Poole! Clarke! Mi ez? Tényleg ennyire nem volt ötlete a folytatásra?
Aki szereti az író műveit, vagy még nem olvasta ezt a kötetet, az most inkább nézzen más bejegyzés után…
1000 év elteltével Poole visszatér a Földre, azaz a körülötte épült gyűrűre. Feltámad halottaiból, és a jövőbe találja magát, egy olyan jövőbe, amiről a Discovery fedélzetén még álmodni sem mert. A regény kétharmada az új technikai vívmányok bemutatását tartalmazza. Elég unalmas volt, ahogy Clarke bemutatta a jövőt Poole szemszögéből. Nem azért mert a jövő unalmasnak mutatkozik, hanem azért mert semmi cselekmény sincs, csak a feltámadott bolyongása és ismeretszerzése. Nem sokat tudunk meg a III. évezred történéseiből, mert Poole mellé egy olyan kísérőt választott az író, aki csak a XX. század világával foglalkozik.
Érdekes tud lenni, ha valaki egy találmány, ötlet fejlődését írja le, és annak a világunkra gyakorolt hatását, de itt nem ez történik. Itt mindent készen kaptunk. Mintha az ötlet és a teljesen kiforrott alkalmazás egymást követő pillanatokban léteztek volna.
Bár Clarke kihangsúlyozta, hogy a négy űrodisszeia nem egymás folytatásai, hanem inkább variációk egy témára, de amit a Végső Űrodisszeiaban elkövetett, az nem egy variáció volt, hanem lebutítás. A monolit lebutítása csillagkapus szuperszámítógépből egy elavult számológéppé, Bowman leegyszerűsítése önálló identitásból programozási anomáliává, a monolit készítőit viszont szinte emberi szintre alacsonyítja. Nagyon pulzáló az űrodisszeiák “teljesítménye”. Az első és a harmadik kiemelkedően jó volt (az elsőt nem nagyon lehet túlszárnyalni), de a második és a negyedik számomra nagy csalódást okozott.
Összességében nem volt olyan rossz, mint amilyennek hangzik, és nem bántam meg, hogy elolvastam, hiszen 30 év munkásságának igen jelentős részei találhatóak meg ebben a kötetben. Nyomon követhető, ahogy egy novellából egy négy részes űrkaland bontakozik ki, az éppen aktuális politikai, gazdasági és tudományos elméletek felhasználásával. Változik, ahogy mi is változunk az idő múlásával, és talán ha majd újraolvasom 10 vagy 20 év múlva, akkor teljesen más megvilágításban látom majd a történeteket. Az viszont biztos, hogy az Időodisszeia-sorozatba nem idén fogok belekezdeni 🙂
ISBN: 963 497 062 1
Szukits Könyvkiadó, 2004
Terjedelem: 120 oldal (3001. Végső Űrodisszeia)
Teljes terjedelem: 677 oldal
Bolti ár: 5500,- Ft
