Sátáni versek
Mindig valahogy jobban izgatja az ember fantáziáját az ami tiltott. Nekem is azért keltette fel az érdeklődésemet Salman Rushdie, mert a Sátáni versek regényének kiadását követően az iszlám államokban betiltották. Fatvát, azaz halálos kiközösítést hirdettek Rushdie ellen, istenkáromlás miatt. Kit ne érdekelne egy ilyen regény?
A regény főhősei, két indiai származású férfi. Az egyik Gibreel Farishta, aki a szegénysorból tört ki, és felküzdötte magát India leghíresebb színészéig. A másik Saladin Chamcha, aki közép- és felsőfokú tanulmányait Angliában végezte, majd hasonló, de nem oly sikeres pályára lépett, mint társa. A sors úgy hozta, hogy egy repülőgépen egymás mellé kerülnek, és miután terrortámadás áldozata lett a gép, együtt zuhannak a Brit szigetek felé. Mindösszesen ők ketten élik túl a támadást, és ettől kezdve furcsa dolgok történnek velük.
Igen misztikusnak hangzik a bevezető…de a valóság nem olyan csodálatos. Igazán kihívás volt ez a könyv. Próbára tett. De én nyertem… vagy mégsem? Mire a 200. oldalig eljutottam, már háromszor feladtam, és jó pár napig nem is néztem felé. Sajnos, azonban van egy rossz szokásom, mégpedig az, hogy ha elkezdtem olvasni egy könyvet, akkor azt végig is olvasom.
Hogy mi is volt a problémám a könyvvel? Kezdem… Kíváncsi voltam, hogy Mohamed prófétát hogyan ábrázolta, amivel kivívta az iszlám világ ellenszenvét. Rá kellett jönnöm, hogy ha Jézust írta volna meg hasonló formában, akkor valószínű, hogy a Vatikán is betiltatta volna a könyvet. Nem kifigurázta Mohamedet, hanem megalázta, lenézte és bemocskolta.
Az első prófétás történet után pedig elindult a rasszista ömlengés. Sok utalást tesz világunkban élt vagy élő személyekre, de mindig rasszista éllel, lenézően. Ha európai fehér ember kerül a történetbe, az csakis idegengyűlölő lehet, és éppen azon töri a fejét, hogy hogyan károsítsa meg, verje el vagy alázza meg a kisebbségi bevándorlót. Egyszerűen undorító, amit Rushdie megengedett magának. Még Margaret Thatcher kormányát is rasszistának nevezte. Persze, miután kiadták ellene a fatvát, jól jött, hogy ez az “idegengyűlölő” kormány az adófizetők pénzéből évekig bújtatta és megvédte. A biztosítékot viszont akkor verte ki, mikor kijelentette a regényben, hogy már William Shakespeare is rasszista volt, és ez műveiben is jelen van.
Tovább is van, mondjam még? Rushdie embergyűlölő. Számára nincs jó, csak rossz. Ez nem szatíra volt a tollából, hanem merő gyűlölet. Hiába rejti “álmokba” a világát, sugárzik belőle a megvetés. Megvetés minden és mindenki iránt, ami más szemében esetleg érték, mint kulturális, mint vallási és mint emberi vonatkozásban.
Ami még nehezítette az olvasást, hogy állandóan hátra kellett lapoznom, mert tele volt fordítói megjegyzésekkel (amit persze nem tudtak lábjegyzetbe beilleszteni). Ráadásul a regényben nem is jelezték, hogy mihez tartozik a függelékben magyarázat. Szerencse, hogy könyvtári könyvről volt szó, és egy lelkes olvasó elkezdte rózsaszín csillagokkal megjelölni a kérdéses szakaszokat. Amint láttam, az ő lelkesedése is csak kb. a 200. oldalig tartott, ugyanis onnan kezdve már kék csillagok szerepeltek, de kicsit másmilyenek mint az előzők. Hogy szemléltessem: a regény a 619. oldalig tartott, és onnan még kb. 60 oldalt foglaltak el a magyarázatok. Persze voltak olyan dolgok, amik többször is szerepeltek a függelékben (fölöslegesen), és voltak olyan kifejezések, amiknek csak jó lett volna szerepelniük benne.
A regény vége felé már kezdtek megjelenni olyan elbeszélések, amik érdekesek voltak és nem tartalmazták a fenn felsorolt negatívumokat (vagy legalábbis tompítva voltak). De mindez nem tudott meggyőzni arról, hogy érdemes lenne a jövőben kezembe venni még egy Rushdie kötetet.
A végére még egy kis érdekesség: idén neki ítélték a Hans Christian Andersen Irodalmi Díjat.
Még egy infó: állítólag Rushdiet ezen könyv írására Mihail Bulgakovnak A Mester és Margarita regénye ihlette meg. Jó távolra került tőle!
ISBN: 963-549-082-8
Konzorcium, 2004
Terjedelem: 684 oldal
Bolti ár: -,-
