Neal Stephenson: Gyémántkor

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Neal Stephenson: Gyémántkor I.
Neal Stephenson:
Gyémántkor I.

Neal Stephenson ismeretlen volt számomra. Viszont a fülszöveg igen sokat ígért a kötet hátulján. Gondoltam, éppen itt az ideje egy Hugo-díjas cyberpunk regény elolvasásának. Azonban az első pár fejezet iszonyatos csalódást okozott. Mikor elkezdtem olvasni, hogy Bud a tuningszalonban éppen arra készül, hogy egy fegyvert építtessen a fejébe  és “magánvállalkozó” bűnözőként élhesse tovább az életét, igencsak megrémültem. Arra gondoltam, hogy egy lövöldözős, alvilági cyberpunk kellős közepébe csöppentem, aminek még igencsak messze a vége.

Azonban Bud halálával egy teljesen más világ tárult elém. Egy szeretetteljes, gondoskodó emberekkel teli és mégis kegyetlen világ. Nell hercegnő kiragadott a mindennapokból és nem engedett el. Ahogy a fülszövegben is olvasható, egy kislány életét teljesen megváltoztatja egy könyv, egy nem mindennapi könyv. Ez a borítók közé zárt világ segít Nellnek fejlesztenie önmagát. Megtanítja olvasni, beszélni, kérdezni, gondolkodni. És Nellből a mechanikus lapok hasábjain Nell hercegnő lesz, aki gondoskodó bátyját próbálja meg kiszabadítani a vár fogságából.

Olvasás közben úgy éreztem, mintha  A Végtelen Történetet tartanám a kezemben, modern feldolgozásban. A hangulata szinte teljesen ugyan az volt, még ha a szereplői különböztek is, nem is kicsit. Talán a legjobb megfogalmazása történetnek: “mese, nagyoknak”.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

A könyvön kívül azonban van egy másik világ is, a való világ. Mindössze 100 évet ugrunk előre az időben, abba a korba, amikor már mindennapos a nanotechnológia, és az így készült aprócska, mechanikus “robotok”, használati tárgyak beépültek az emberek hétköznapjaiba.  A nanotechnológia felfedezésével nem csak technológiai ugrás következett be, hanem társadalmi és politikai robbanás is. Megjelentek a modern terroristák, megváltozott a bűnözés menete és az információs technikának is köszönhetően, megszűntek az államok – ahogy azt napjainkban értelmezzük. Beköszöntött a neoviktoriánusok kora, azaz a társadalmi rétegződés éles határokat szabott, és szinte lehetetlen lett egyik társadalmi rétegből a másikba átkerülni.

Neal Stephenson: Gyémántkor II.
Neal Stephenson:
Gyémántkor II.

Stephenson egy igen izgalmas világot teremtett. Több szálon követhettük nyomon az eseményeket, és azt lehet mondani, hogy a bevezetőn kívül mindegyik mozzanat lépésről-lépésre vitte előre a történetet, és fokozta az izgalmat. Annyira magával tudott ragadni, hogy az elébem kerülő logikai hibákat csak félresöpörtem, mert a vezérfonalba nem nagyon zavart bele.

A környezeti, technológiai leírások pont a megfelelő mennyiségben lettek szerepeltetve a regényben.  Szemet gyönyörködtető palotákban, kertekben és falvakban járhattam olvasás közben. Azonban kijutott a másik oldalból is, hiszen Nell a Bérelt Területekről származott, ahol mindennapos volt a szegénység és a betondzsungel kiszorította a természetet. A sivár szobában, ott ültem Dinoszaurusz, Kacsa, Péter és Bíbor mellett, míg Nell a “varázskönyv” lapjai felett egy szebb világban kalandozott. Harv (Nell bátyja) viszont magával vitt a sikátorok sötétjébe, ahol ártatlan járókelőket  rabolt ki. És belekóstolhattam a jövő színházába is, melyet már raktív színháznak neveznek, és egymástól távol élő emberek egy online színpadon játszhatják el Shakespeare  időtálló darabjait.

Az egész regényt Neal Stephensonnak sikerült szinte tökéletesre megalkotnia. Az egyetlen hibája a bevezető volt, amin szerintem sokan nem is jutottak tovább. A vége is lehetett volna valami más. Nem is tudom…sokat gondolkodtam rajta, de be kell vallanom, nekem sem jutott eszembe jobb befejezés. De valahogy mégis egy kicsit csalódott vagyok. Mint amikor egy nagyon finom csokoládénak, miután már szétolvadt a szájban, lenne egy picit fanyar utóíze, amit nem tud hová tenni az ember.

Összességében mégis azt kell mondanom, hogy egy új kedvenc került a polcra. Aki pedig csodálattal olvasta A Végtelen Történetet, annak ez a regény is kötelező 🙂

IMÁDTAM

ISBN: 978 963 9828 95 9 – Gyémántkor I.
ISBN: 978 963 9866 01 0 – Gyémántkor II.
Metropolis Media, 2011
Terjedelem: 296 oldal (I.) + 288 oldal (II.)
Bolti ár: 4990,- Ft/kötet

(Összes olvasás: 208 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*