Aldous Huxley: Szép új világ

Valamiért mindig is azt gondoltam, hogy a dísztópiákat legjobban kifejező három klasszikus George Orwell sokszor emlegetett 1984-je, a szinte elfeledett Fahrenheit 451, Ray Bradbury tollából és végül  Aldous Huxley: Szép új világa. Az első kettőt már olvastam régebben, de az utóbbihoz valamiért csak most jutottam el. Mind a három kötet más oldaláról közelíti meg a jövőbeli társadalmunkat, és más elnyomási formát tár az olvasó elé. A valóság nem ennyire szeparált és ha jól megfigyeljük a mindennapjainkat és környezetünket, észrevehetjük, hogy a három dísztópia metszetében élünk, amiből ideig-óráig kivonhatjuk magunkat, de tovább nem.

Huxley már az elején az olvasója elé tárja az embergyárakat, ahol mesterségesen tenyésztik az egyedeket és a kiválasztódást nem holmi minőségi ellenőrök végzik, hanem már a folyamat elején olyan beavatkozásokat végeznek az embriókon, melyek közvetlenül befolyásolják a fejlődésüket. A gyártás során az igényeknek megfelelő mennyiségű Alfa, Béta, Gamma, Delta és Epszilon típusú egyedet “állítanak” elő, hogy kiszolgálják a társadalmat. Értelemszerűen a társadalmi ranglétra legtetején az Alfák állnak, még a legalján az Epszilonok helyezkednek el. A múlt nagy költői, írói, gondolkodói és tudósai eltűntek a köztudatból, hiszen olyan eszméket és gondolatokat közvetítettek volna műveik, melyek veszélyeztetik a modern társadalmat. Nincs Isten, nincs Nietzsche! Van viszont Ford, aki először alkalmazta a hatékony összeszerelősort, a tömeggyártás egyik alappillérét. Ő lépett Isten helyére és az ő nevét áldották, valamint a nevezetes T-modelljét.

A történet két főszereplője Bernard, aki az Alfa-kaszthoz tartozik, de alacsony termete miatt állandó gúny tárgya és komplexusokkal küzd, valamint John a Vadember, akit anya szült és Bernard emelt ki a bennszülött rezervátumból tanulmányozás céljából. Az egyik a középszerűségből való menekülést látja a másikban, míg a másik reméli, hogy sikerül integrálódnia a társadalomba. Ezen két ember segítségével, két nézőponton keresztül ismerhetjük meg jobban ennek a “szép új világnak” az árnyoldalát.

Huxley előrevetítette a fogyasztói társadalmat, ahol nem a termelés van az emberekért, hanem az emberek vannak a termelésért. Már kiskoruktól kezdve pavlovi kondicionálással arra nevelték őket, hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelve éljék le az életüket. A kis mondókák, melyeket alvás közben sugároztak a gyerekeknek rejtett hangszórókból, beivódtak mélyen a tudatukba. Amik nagyon emlékeztetnek a fogyasztást ösztönző reklámszlogenekre, mint pl. “Ha megunjuk, el vele, így jutunk csak felfele!”. A kasztok közti érzelmi határt is ezzel az eljárással alkották meg, úgy hogy senkinek ne legyen kedve egy másik csoport tagja lenni és örömét lelje saját kasztjában.

A fogyasztás ösztönzésére más eljárásokat, fogásokat is bevetettek. Pl. csak olyan játékokat engedélyeztek melyek legalább annyi felszerelést igényeltek, mint a meglévők. Nem nézték jó szemmel, ha a polgárok szabadidejükben a természetben sétáltak, hiszen ahhoz nem kell semmilyen plusz eszköz és abból nincs bevétel. Ezért már gyerekkorukban arra kondicionálták a gyerekeket, hogy ne érezzék jól magukat a virágok és a fák között. Ennek köszönhetően szabadidejükben nem a parkokat keresték fel, hanem a várost övező sportcentrumokat, igénybe véve a közlekedési eszközöket a kijutáshoz és a sok felszerelést a legegyszerűbb sporthoz is.

Ha belegondolok, a fentiek nem csak Huxley világára igazak, hanem a miénkre is. Folyamatosan azt halljuk, hogy ha szabadságra megyünk, akkor ne csak passzív szemlélői legyünk a gyönyörű tájnak, hanem aktív kikapcsolódást keresve fedezzük fel a természetet, a megfelelő felszereléssel. Amennyiben mégis a semmittevést választanánk, akkor azt tegyük olyan környezetben ahol kényeztetnek bennünket és elfelejthetjük a mindennapi gondokat – ezek a Spa hotelek, élményfürdők, stb…

Visszatérve a regényhez, sajnos nem hozta azt a hangulatot amit elvártam tőle. Nagyon vontatottan indult és később sem pörögtek fel az események. Huxley gondolkodóként nagyot alkotott de íróként nem tudott lenyűgözni. Mondanivalóját nem tudta átadni a történeten keresztül, mindössze az erőltetett próbálkozások szembetűnőek, amit valószínű ő is észrevett és az egész “üzenetet” inkább Mustapha Mond és a Vadember közti dialógusba sűrítette bele. Való igaz, hogy ez a párbeszéd a jövőbelátás tehetségét tükrözi, hiszen a technikai elemektől eltekintve szinte pontosan megjósolta a gazdaság és társadalom alakulását, “fejlődését”. Lezárni viszont már nem tudta a történetet. Helyette kaptunk egy fuldoklót aki az életéért kapálózik, de nem tudja eldönteni, hogy melyik part felé ússzon.

Annak ellenére, hogy a történet inkább tűnik szögletesnek, mint kereknek, a mondanivalója nagyon is aktuális. Nem csoda, hogy időről időre ismét előkerül és újabb kiadásokat él meg, amire bizonyíték, hogy csak itthon minimum hat kiadó is magáénak tudhat egy-egy megjelenést. Akinek még nincs a polcán ez a kötet annak csak ajánlani tudom, hogy tegyen szert egy saját példányra.

ISBN: 963 211 526 0
Kozmosz Könyvek, 1982
Terjedelem: 208 oldal
Bolti ár: –
(Új kiadás: 3000,- Ft)