A kárhozat éjjele – Anglia
A kárhozat éjjele folytatódik, immáron távol a római birodalomtól, melyet Casparnak el kellett hagynia és száműzötté vált. Az északi területeket választotta menedéknek, ahol a barbárság volt az úr, és a régi istenek mellett megfért az új keresztény isten is.
Az új vallás egy sor kérdést is felvetett Casparban, és minél többet tanulmányozta a Bibliát, annál elkeseredettebben kereste a helyét a világban és saját lelkének sorsára volt kíváncsi halála után. Azonban fajtársairól nem talált egyetlen sort sem ezekben az iratokban. Róma bukását követően egyedül volt a nagyvilágban, ahol nem találta a helyét. Ürességet érzett és próbált tartozni valakihez, hogy magánya csökkenjen.
A regény az én nézetemből négy részre osztható fel, melyek stílusban és tartalomban is eltérnek egymástól. Az első rész Caspar és a vallás kapcsolata, mely visszaemlékezésekből áll, melyek elmesélik az emberséges vámpír történetét és elárulását. Valamint rávilágít a kolostorok elzárt világában végbemenő embertelen körülményekre, melyeket a szenteskedő szerzetesek teremtettek meg. Nem elég, hogy saját porhüvelyüket sanyargatják, azért kiélik világi kéjeiket is a fiatal diákokon.
Az írónő olvasója elé tárja ezen zárt világ kemény mindennapjait, melyek nem kíméltek sem szerzetest, sem diákot. Caspart egy másik oldaláról ismerhetjük meg, aki a pusztítás helyett most inkább az angyal szerepében tetszeleg akaratán kívül is. Mégis, az emberi gyarlóság újra és újra elszomorítja.
Ez a rész kicsit hasonlít az Interjú a vámpírral című regényhez, mely szintén visszaemlékezés, egy emberséges vámpír története. A különbség csak annyi, hogy itt az egyház szennyese kerül górcső alá, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni.
A második rész az északi népek történetét meséli el, valamint Caspar vívódását, hogy társat, azaz gyermeket teremtsen maga mellé, elűzve a magányt. Sőt én még ide csapnám a keresztes háborúkat is, melyek érdeklődési körömön kívül esnek és ennek tudnám be leginkább azt, hogy lassabban haladtam ezzel a résszel és nem is kötött le túlságosan. A történelmi események mellett ízelítőt kapunk a keresztesek kegyetlenségeiből is, a hódítás céljáról és arról, hogy a fosztogatás és a kegyetlenség mily közel áll az emberhez. Ismételten a vallás mögé bújnak a kapzsi nyerészkedők, a rablók és a gyilkosok. Mert nem mindenki gyilkos aki öl, tudjuk ezt a történelmünkből is. Ha van egy jó ürügy és valami “szent” cél mögé tudjuk bújtatni emberi gyarlóságunkat, akkor minden bocsánatot nyer.
És ha már az emberi kegyetlenségnél tartunk, áttérek a harmadik részre, mely számomra a legjobban tetszett és a végtelenségig tudtam volna olvasni. Ez nem más, mint a boszorkányperek időszaka, mely egy kisváros bosszúhadjáratába invitál meg bennünket. Mily könnyen lehetett abban az időben kígyót-békát kiáltani másra, és rásütni a boszorkányság bélyegét, majd vagyonát széthurcolni. Csoda, hogy egyáltalán maradt valaki Európában, aki túlélte ezt az időszakot. Bár belegondolva, a kommunizmus is hasonló elven működött mint az inkvizíció, és ott is voltak túlélők…
Végül térjünk rá a negyedik részre, ami számomra felsorolásnak tűnt és listába szedte az angol uralkodócsalád családfáját és egymás ellen elkövetett merényleteit. Az észak-európai uralkodóházak soha nem érdekeltek és talán ennek köszönhető ez is, hogy a regény végét inkább éreztem gyors történelemórának, mint egy időszak lezárásának.
Az Angliában elénk tárul Caspar emberi oldala, aki képes szeretni és adni. Azonban az árulást ő sem kerülheti el, és mindezek ellenére hisz az emberiségben, annak jóságában, még akkor is, ha legszívesebben megölné néha mindet. Nincstelenként éli mindennapjait, nincs benne kapzsiság és valójában célja sincs az életének. Alkalmi találkozások ideiglenesen értelmet adnak létezésének, de halhatatlan mivolta miatt újra és újra szembe kell néznie szerettei elmúlásával.
Gyermeke, Ralph viszont pont az ellenkezője, ugyanis az ifjú vámpír igyekszik visszaszerezni családja földi javait, igénye van a nemesi életstílusra, és mindig hűséget esküszik az éppen hatalmon lévő uralkodónak, kinek a zászlaja alatt mészárolja le az embereket. Ralph egy pökhendi, vérszomjas gyilkos, akit bár a bosszú vezérel családja gyilkosainak felkutatására, nem veti meg az alkalmi harcokat és a pénzt, mely a halandóság illúzióját kelti benne.
A két kedvenc részem a regényben a kolostor zárt világának leírása és a boszorkányperek, melyek elrepítettek abba a kegyetlen korba, melyet Caspar szemén át láthat az olvasó. Rámutat arra is, hogy a hatalom mit vált ki az emberekből, nem beszélve a hitbuzgóságról, mely zászlaja alatt sok mindent el lehet követni. És ha kegyetlenkedésekről esik szó, akkor ne feledjük, hogy a most oly szelíd egyházaknak van egy másik arcuk is, mely a múltban gyökerezik és nagyon sok vér mocskolja be azt.
Sajnos ennek a kötetnek sem sikerült a folytonosság illúzióját keltenie az olvasóban, mert végig az volt az érzésem, hogy a fenn említett négy elbeszélés egymástól független, és csak egy valami köti őket össze, ami nem más mint Caspar jelenléte. Stílusában és történetében teljesen eltérnek egymástól és talán csak a két kedvenc részem az, ami hasonlóságot mutat egymással.
A kötetet köszönöm Izolde Johannsennek, és aki kedvet kapott a könyv elolvasásához, az az írónő honlapján meg is rendelheti.
ISBN:978 963 12 0751 4
Underground Kiadó, 2013
Terjedelem: 568 oldal
Bolti ár: 3500,- Ft
