Amalie Jahn neve talán nem cseng ismerősen a magyar olvasók körében, annak ellenére, hogy az oly népszerű Young Adult műfajt képviseli. Ennek egyik oka, hogy magyarul még nem jelent meg írása, másik pedig, hogy nem a romantikus vonalat követi a műfajon belül.
A történet három huszonéves fiatalról szól, akiknek útjai hamarosan keresztezik egymást. Mia a Baltimore-i rendőrség keretén beül teljesít szolgálatot, kihasználva különleges képességét, hogy látja az emberek auráját. Azonban egy napon találkozik egy fiatalemberrel, Thomasszal, akinél nem látja ezt az aurát és ez kétségeket ébreszt benne képességét illetően.
A harmadik szereplő Kate, aki Kijevben él szüleivel és két húgával. A két kisebb lány éppen most fejezte be a középiskolát és a továbbtanulásuk a tét, hiszen amellett, hogy a szülők dolgoznak és Kate is munkát vállalt az egyetem mellett, bizonytalan a továbbtanulásuk a nehéz gazdasági helyzet miatt. Kate viszont úgy érzi, hogy talált megoldást a helyzet orvoslására, hiszen nemrég akadt meg a szeme egy szórólapon, mely diákoknak ajánl munkalehetőséget az Egyesült Államokban tanulmányaik finanszírozásához. Ki ne élne a csábító lehetőséggel? Fél év alatt megkereshetne annyit, amennyi az egyetem elvégzéséhez kellene. Azonban, ha Kate rendelkezett volna Mia képességével, akkor az első tájékoztatót követően a rendőrségre ment volna, nem pedig a szüleihez beleegyezésüket kérni a kiutazáshoz.
Amalie Jahn regényében az emberkereskedelmet és a szexrabszolgaságot tárja az olvasók elé, mely annak ellenére, hogy több ember életét keseríti meg, mint a nemzetközi terrorizmus (vagy nevezzük aminek akarjuk), mégis sokkal kevesebb médiafigyelmet kap. Talán ennek egyik oka, hogy nem csak olyan országokban burjánzik, ahol az olaj a fő export cikk, a másik pedig, hogy lényegesen nagyobb szervezőkészséget igényel a felszámolása és sokkalta kevesebb harci eszköz bevetése szükségeltetik.
A három fiatal történetén keresztül bepillantást nyerhetünk ezen bűnszervezetek működésébe. Kate története rávilágít, hogy milyen egyszerűen belesétálhatunk az emberkereskedők hálójába, mindössze egy kis kétségbeesés szükséges hozzá, valamint az intő jelek figyelmen kívül hagyása. Hiszen ha Kate nem rohan a vesztében és veszi a fáradtságot, hogy utánajárjon a munkát ajánló szervezetnek, vagy esetleg olyan személyeket keresett volna, akik már megjárták ezt az utat, akkor ő is visszatáncolt volna. De hitt a szórólapnak, amit az egyetemen osztogattak.
A Baltimore-i szál pedig arra enged következtetni, hogy annak ellenére, hogy a szervezet igen kiterjedt, mégis bennfentesek zárt csoportja alkotja, hiszen nem az utcán árulják “szolgáltatásaikat”, hanem zártkörű árveréseken, melyekre bejutni csak kapcsolatok útján lehet. Ha már a kapcsolatoknál tartunk, akkor Mia és Thomas esete rávilágít arra is, hogy milyen magasra is érhetnek ezek a szálak, és milyen nehéz ellenük tenni bármit is.
Azzal, hogy az írónő természetfeletti képességekkel ruházta fel szereplőit, egy modern kori mesébe illesztette a történetet, ami ennek ellenére igencsak valóságosra sikeredett. Szinte olvastatta magát a regény, ami köszönhető annak is, hogy nem egy száraz tényeken nyugvó történetleírást kaptunk, hanem egy emberközpontú elbeszélést, ahol helye volt a megértésnek és szeretetnek is, a háttérben meghúzódó sötét körülmények ellenére.
Az emberkereskedelem és szexrabszolgaság mellett azért megemlíti az írónő a modern kori rabszolgaságot is, melynek igáját nyögi Thomas is, nevelőanyjával együtt. Ez pedig nem más, mint az adósrabszolgaság, mely szinte teljesen legálisan működik minden országban, anélkül, hogy a kormányok bármilyen ellenintézkedést is tennének ellene. De hogyan is tennének ellene bármit is, hiszen ők is a bankok rabszolgái. Régen nincs már demokrácia, csak bankokrácia.
A regény nem titkolt célja volt, hogy felhívja a figyelmet az emberkereskedelemre, és tette ezt szórakoztató formában, hogy minél több emberhez eljuthasson az üzenete. Ugyanis a modern embert már csak szórakoztatva lehet tájékoztatni, különben elveszti az érdeklődését a téma iránt.
ISBN: 978 099 10713 02
Bermlord, 2013
Terjedelem: 312 oldal
Amazon ár: $8.88