Jerome David Salinger: Zabhegyező

Sikerült pont egy olyan időszakot választanom a könyv elolvasásához, amikor nagy viharfelhők gyülekeznek a kötet körül. Talán az egyik utolsó kiadást olvastam, aminek a címe még Zabhegyező, és nem Rozsban a fogó. De az újrafordításról inkább később írnék, most inkább nézzük ezt a kultikusnak számító regényt, melyet még nagyszüleink is Zabhegyezőként ismernek.

Nehezen fogtam bele az olvasásába, mert bár tudtam, hogy “kötelező” darab, mégis eltántorított a nyelvezete. Nem vagyok egy sznob, de ha trágár kifejezéseket akarok hallgatni, vagy magyartalan mondatokat értelmezni, akkor egyszerűbb felszállnom a 24-es villamosra, vagy a 99-es buszra. Aki utazott már ezen két tömegközlekedési eszközön Pesten, az tudja, hogy miről van szó, aki pedig nem, az ha fenn jár, mindenképpen próbálja ki.

Végül kellemesen csalódtam, ugyanis annyira mégsem volt alpári a nyelvezete és a hangulata egyszerűen beszippantotta az embert. Két éjszaka alatt a végére is értem (hiszen aludni is kell néha), és az utolsó pont után sem tudtam eldönteni, hogy most ez tetszik-e nekem vagy csak “elmegy”. Az biztos, hogy van benne valami ami megfogja az embert és töprengésre készteti.

A regény Holden Caulfield gimnazista három napját meséli el, akit éppen “eltanácsoltak” az iskolából és a félév vége előtt pár nappal úgy dönt, hogy inkább elhagyja a kollégiumot. Haza azonban nem mer menni, hiszen még 3 tanítási nap van, és nem meri a szüleivel közölni, hogy ismét kicsapták egy iskolából. Így New York-ba utazik, közel a családi fészekhez, ahol egy szállodában húzza meg magát.

Holden tipikus képviselője az elkényeztetett ifjúságnak, aki a felső-középosztály unalmas életét éli, célok nélkül, lézengve a világban. Soha nem kellett megharcolnia semmiért, nem kellett nélkülöznie. Csak egy dolgot kellett volna csinálnia: tanulni. De ez is sok volt neki. Rá lehet fogni, hogy ő abban az időben “létezett”, mikor a fiatalok többsége nem látta a jövőt. De kérem, nem az volt az egyetlen időszak, mikor a társadalmi konformizmus vagy más egyéb elvette az emberektől a jövőképet. Gondoljunk csak a Sex Pistols God Save the Queen című szám refrénjére:

És természetesen a mai fiatalság számára is vissza-visszatérő érzés a parttalanság, a “nincs jövő” hangulat. De ne higgye senki, hogy ez csak a serdülők privilégiuma, hiszen idősebb korban is alkalmanként visszatér ez az érzés, csak addigra már belefásulunk az állandó csatározásokba, és inkább legyintünk egyet, minthogy szembeszálljunk a társadalmi “normákkal”, ahogy azt végül Holden is meglépte.

Salinger regénye valóban ifjúsági irodalom, csak nem a megszokott formában. Nem csoda, hogy kultusz könyv lett, hiszen azokat az érzelmi hullámokat lovagolta meg, ami minden fiatalban ott volt. Az elfojtott szexualitás, alkohol, drogok, az értelmiség beskatulyázása, stb… Mind olyan dolgok, melyek a beat-korszakon keresztül a hippi éráig tartott.

Át tudtam-e érezni Holden magányát? Nem. Már nem. Hiszen valójában nem is magányos volt, hanem céltalan. Fel akart nőni, férfi akart lenni, de közben megvetette a felnőttek világát, de a saját korosztályában sem találta a helyét. Megvetett mindenkit, és többre tartotta magát mindenkinél, mégis szenvedett, mikor szembesült azzal, hogy ő is csak olyan mint a többi, ha nem rosszabb.

Az egyetlen ember, aki felé szeretettel fordult, az húga volt, akinek folyton kedveskedni akart és végig, önkéntes száműzetésében arra vágyott, hogy beszélhessen vele, megossza titkait, elsírja bánatát. Tehát nem mondhatjuk, hogy szívtelen volt, inkább csak meg nem értett fiatalember, aki a saját érzéseivel sem volt tisztában.

Olvasás közben néha arra gondoltam, hogy ez a kötet akár előjátéka is lehetne Bret Easton Ellis: Amerikai psycho-jának, abban az esetben, ha tragikus véget érne Holden története, azaz húga követné Allie öccsét a túlvilágra. Tudom, morbid párosítás, mégis ezen két regény főszereplőjének magánya nagyon hasonló (számomra).

Végül térjünk rá az újrafordításra:

Személy szerint elfogadom és nem tiltakozom az ellen, hogy a címet Barna Imre megváltoztatta, hiszen a Rozsban a fogó lényegesen közelebb áll az eredeti angol címhez (The Catcher in the Rye). Sőt azzal is egyetértek, hogy Gyepes Judit fordítása felett már elmúlt az idő, hiszen olvasás közben elég sűrűn az az érzésem támadt, hogy valami el van fedve a mesterségesen megszerkesztett mondatok alatt. Sajnos nem olvastam eredeti nyelven a regényt, de biztos, hogy nagyobb írói szabadságot élvezhetett az ’50-es évek elején Salinger az USA-ban, mint Gyepes Judit a ’60-as években Magyarországon.

A héten azonban volt szerencsém elolvasni egy részletet a készülő új fordításból, és a legvadabb rémálmaim váltak valóra. Barna Imre “átesett a ló túloldalára”. Nem csak újrafordította, hanem modernizálta is egyben a szöveget, azaz a mai fiatalságra próbálta szabni. Azonban nem csak a szlengszótárt használta fel fordítás közben, hanem a fenn említett két tömegközlekedési eszköz utasainak szókincsét is (tisztelet a kivételnek). Egy pár példa, a teljesség igénye nélkül:

Ezek után csak azt tudom ajánlani mindenkinek, hogy siessen és vegye meg a Zabhegyezőt még van belőle (a nagyobb könyvesboltok webshopjában már nincs készleten), mert annak ellenére, hogy hagy némi kívánnivalót a régi fordítás, mégis sokkal élvezhetőbbnek tűnik, mint amilyennek a Rozsban a fogó ígérkezik. Az utóbbi inkább hasonlít egy “nyóckeres” szöveggyűjteményhez, mint irodalmi alkotáshoz.

Na, elhúzok Kukutyinba zabot hegyezni. 🙂

ISBN: 978 9663 07 9332 2
Európa Kiadó, 2012
Terjedelem: 255 oldal
Bolti ár:2500,- Ft