Amikor megláttam a borítóját, tudtam, hogy kell nekem ez a könyv és el akarom olvasni. A fülszöveg pedig csak megerősített ebben. Viszont amikor elkezdtem olvasni, kiderült, hogy a csábító borító és az ígéretesnek hangzó fülszöveg csak ámítás volt, mert a borítók között nincs semmi ami említésre méltó lenne, csak 231 oldal unalom.
Úgy vágtam bele az olvasásban, hogy végre olvashatok egy izgalmas sci-fit, ami Budapesten játszódik és lesznek magyar vonatkozásai. Ehelyett kaptam egy sivár világot, ahol Magyarország nem létezik, csak Buda és Pest van, az is három részre szakadva. A belváros a rablóbandák tanyája, Pest külső területei pedig a kínai gyártulajdonosok övezete. Buda pedig a merényletet követően egy visszamaradott vallási közösség székhelye. A “főhős” pedig egy lelencgyerekből lett “régiségkereskedő”, aki a modern technika ellenére leragadt valahol a XIX. század végén. Persze ő a nagyfiú, akitől félnek a kerületben, és mindig van hátul is szeme, meg kerülőutakon jár, hogy ne követhesse senki a rejtekhelyére…egy tipikus üldözésmániás elveszett ember.
Maga a történet is silány és értelmetlen. Corvinus egy eltűnt fiú után kezd el nyomozni, akihez semmi köze sincs, csak éppen az egyik haverja kérte a segítségét és utalt rá, hogy úgyis jön neki eggyel. Ráadásul már a történet negyedénél sejteni lehet, hogy a fiú csak csali, akit tudtán kívül használtak fel erre az “elképesztően” csavaros bandák közti leszámolásra, melynek az igazi kulcsfigurája Corvinus.
Pék Zoltán stílusa kissé hasonlít Philip K. Dick-éhez, viszont még annál is silányabb, üresebb. Egy írótól azért elvárja az ember, hogy ne tőmondatokban meséljen el egy történetet, mint egy alsó tagozatos kisdiák. Szerintem a két kezemen meg tudnám számolni, hogy hány összetett mondatot sikerült összehoznia a regényben. A tájleírások töredezettek és hiányosak. A cselekményleírások közben pedig állandóan ugrál a témák között, ezzel is elkedvetlenítve az olvasót. Amikor pedig már azt hinnénk, hogy történni fog valami, valami izgalmas, ami kizökkent bennünket a monotonitásból, jön egy oda nem illő mondat valami jelentéktelen tárgyról, gondolatról, ami ismét visszasüllyeszt bennünket a mocsárba. Viszont mindig pontos leírást kapunk a levegő frissességéről és ízéről, valamint a meglátott pocsolyák állagáról.
Sokat gondolkodtam, hogy miről is szólhat a könyv. Esetleg valami rejtett mondanivalója lenne? Valami ami elkerülte a figyelmemet? De nincs, ugyanis az elmúlt két hét alatt sem találtam olyan utalást az olvasott blogok között, hogy valami lenne a sorok között. Merthogy a történetben nincs semmi, az biztos.
Szereplői felszínesek és unalmasak. Nem tudunk meg nagyon senkiről semmit, kivéve Corvinust, akitől kapunk egy pármondatos önéletrajzot, szűkre szabva és felületesen, akárcsak maga a regény. A többi szereplő csak beesik egy-egy jelenet erejéig, aztán többsége soha nem is bukkan fel ismételten. De ott az a titokzatos fiú, aki eltűnt…nos róla sem tudunk meg többet.
Sokan említik, hogy hiányolják Budapest szétszakadásának történetét és okát, hiszen magában a regényben csak egy merényletre hivatkozik rendszeresen Pék Zoltán, amit egy jelentéktelen pap kárára követtek el. Halvány utalás volt rá, hogy ez a merénylet volt a kicsúcsosodása a feszültségeknek, ami a városban robbanásig feszült. De hogy kik között, vagy miért, egyáltalán mióta és hogyan? Na, ezekre nem kapunk választ. De ezen már nem is csodálkozom.
Jó pár valós helyszínt is említ Pék Zoltán a regényben, de csak rébuszokban, amire a budapestiek, sőt a magyarok többsége is rá fog ismerni. Világsiker meg úgysem lesz a regényből, hogy valaha is emléktáblát emeljenek bármely helyszínen. Ha pedig véletlenül más nyelvre is lefordítanák, biztos, hogy az olvasó nem fog rájönni, hogy miről is van szó.
Abban a reményben vettem meg a könyvet, hogy egy jó magyar sci-fivel fog gyarapodni a kincsestáram, de sajnos tévedtem. Az egyetlen pozitívum ami felhozható a kötettel kapcsolatban, az a hihetetlenül jól sikerült borító, ami Magyar Péter érdeme, és hiszem azt, hogy az eladások nagy hányadát neki köszönheti a kiadó.
Olvasgatva a molyon az értékeléseket, észre kellett vennem, hogy bár nem vagyok egyedül a véleményemmel, mégis az emberek többségének tetszik a regény. Úgy látszik, hogy mégsem nyúlt annyira mellé a kiadó ezzel a kötettel, hiszen van igény az ilyen stílusú írásokra. Az viszont biztos, hogy nálam nem nagyon lesz olvasható sem Philip K. Dick műelemzés, sem Pék Zoltán regényelemzés a jövőben. Talán, ha majd egyszer eljut az író az összetett mondatokig és lesz mélysége is a műveinek nem csak hossza, akkor esetleg meggondolom magam. Esetleg…
ISBN: 978 61 5552 256 7
Agave Könyvek, 2015
Terjedelem: 231 oldal
Bolti ár: 2980,- Ft
A regény megrendelhető közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva.
Mások pedig így látják:
– Dóri Online Olvasónaplója
– Szubjektív Kultnapló
– Reelka’s view
Szia,
Mint rendszeres olvasód, szeretnék a “magyar sci-fi” utaláshoz pár mondatot hozzátenni. Az elmúlt években becsülettel próbálkoztam olyan magyar sikerkönyvek elolvasásával, mint például Brandon Hackett (Botond) “Isten gépei” meg “A poszthumán döntés” című művei, mert istenítették a srácot – és mert tényleg büszkén olvastam a pozitív kritikákat. Aztán rájöttem, hogy vagy bennem van a hiba, vagy pedig olyan méretű agymosás történt a világban (pedig nem aludtam át az elmúlt éveket), hogy manapság már a szart is éljenezni kell.
Hozzáteszem, hogy a magyarok mellett nekiálltam a “világhírűeknek” is – hogy csak párat említsek, elolvastam az “Ember a fellegvárban” című förmedvényt, az első száz oldalig még az “Amerikai istenek” is ment-mendegélt, és többször is belefogtam az istenített Rajaniemi “Kvantumtolvaj” című terrorjába.
Valami őrült baj van manapság azzal, hogy az írók nem akarnak mesélni. A könyv lényege a szórakoztatás, nem pedig az (mint például Rajanieminél láthatjuk/olvashatjuk), hogy mindenáron egy új világot akarjon létrehozni saját szabályokkal, sokszor tolkieni nyelvezettel és teljesen elcsépelt történetvezetéssel.
Egyszerűen senki sem veszi a fáradtságot, hogy tervezzen és alkosson. Az íróknak nevezett sztárok manapság csak kapnak valahonnan egy isteni ötletet, ez köré felépítenek egy tessék-lássék tákolmányt, majd sebtében fejezetekre osztva tálalják nekünk a szart – méghozzá olyan szinten (és ez a kiadók bűne), hogy vevők is leszünk erre. Nincsenek kényelmesen olvasható, logikus és izgalmas könyvek, nincsenek kellemes párbeszédek, érdekes és rejtélyes emberek/helyszínek és/vagy történések – minden arról szól, hogyan lehet tudományosan semmitmondóan elgagyogni egy olyan történetet, amitől minden ostoba és hozzá nem értő tudóspalántának meg világot látott kritikusnak megmerevedik a nyakgerince, de a valódi piaci emberkék, az olvasók csak a szemüket forgatják, hogy akkor ez most mi is volt?
Pontosan ezt éreztem ki a kritikádból. Ezért írok most. Szeretnék tényleg jó sci-fiket olvasgatni és ha időd engedi, hadd kérjelek meg, hogy támogass engem abban, hogy adsz nekem pár nevet és címet – könyveket, amiket bátran megvásárolhatok. Egyszerűen sajnálom a pénzt, időt és fáradtságot ezekre a szennyekre, amiket manapság olyan szinten díjaznak, hogy ember legyen a talpán, aki elhiszi ezt a sok baromságot. Neked még nem tűnt fel, hogy minden megjelent regény ilyen és olyan díjakkal lett elhalmozva, hogy a szerzők magasra rakott lécen egyensúlyozva vigyorognak, miközben a könyveik ott belül végül is semmi másról nem szólnak, csak arról, hogy vedd meg, csinálj nekem még több bevételt – és ennyi.
Nem akarnak szórakoztatni, nem akarnak valódi történetek lenni.
Az esetleges listád mellett azt is szeretném kérni tőled, hogy magánlevelezésben folytathatunk-e egy kis beszélgetést, erre vevő lennél-e vagy sem. Volna pár érdekes felvetésem, ötletem és szeretném hallani a te szakértő véleményedet pár dologban.
Annyit még hadd tegyek hozzá, hogy a sok szar mellett megjelent aztán ennek az Andy srácnak “A marsi” című könyve – és minden megváltozott. Már az első fejezettel, de aztán tovább olvasva… Végre azt éreztem, valaki átgondolta a dolgot, valaki következetesen dolgozott azért, hogy nekem, az olvasónak élmény legyen az olvasás – miközben olyan mérhetetlen súlyú információt és kalandot kapok, ami egy amatőrtől több mint lelkesítő.
Andy Weir a szememben nem azért hős, ahogyan sikerült kiadatnia a regényét, hanem ahogyan képes volt otthon, minden kiadói/pénzkeresési nyomás helyett a négy fal között megalkotni, átdogozni, készíteni és finomítani, hogy aztán egy óriási élménnyel ajándékozzon meg bennünket.
Csak miatta merek manapság a kezembe venni egyáltalán sci-fit.
A posztodhoz egy kis ON is belefér.
Addig, amíg az irányvonal a mai fiatal magyar íróknál ez marad, hogy legyél minél elvontabb, szarj a lelkes fejezetvezetésre, ne törődj a mondatszerkesztésekkel és a párbeszédek fontosságával, hagyd a szereplőidet az olvasód fejében kialakulni (nem megy)(ez sosem működött), addig ilyen silány, de kellemes borítóval eladható regények fognak születni. A reform várat magára.
Remélem, el is jön. Nem csak Magyarországon.
Szia,
először is köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtiszteltél és köszöntelek a rendszeres olvasók szűk táborában.
Az általad felsorolt könyvek és írók közül még nem sokkal volt szerencsém találkozni, így véleményt sem mondhatok róluk. “Az ember a Fellegvárban” nekem sem tetszett és bár belekezdtem több Philip K. Dick regénybe is, nyugodt szívvel elmondhatom, hogy nála áll fenn az az eset. hogy a regényeiből készült filmek túlszárnyalják az írásait.
A kiadókat viszont nem hibáztatom, hiszen nekik is meg kell élni valamiből, akárcsak az íróknak. A gond az olvasóközönségben keresendő, hiszen mindenki nekik akar megfelelni. A kiadók olyan könyveket adnak ki, amire nagy az érdeklődés, hogy finanszírozni tudják a működésüket. Évente pedig csak pár olyan könyvet tudnak megjelentetni, ami a szívük csücske és plusz pozitívum, ha ennek még piaca is van. Pl. az egyik személyes kedvencem A háló kalózai aminek az első kötete meg sem jelent magyarul, mert úgy gondolta a kiadó, hogy nem lenne rá érdeklődés. És sajnos igaza is van, hiszen egy maroknyi embernél többen nem vásárolnák meg a könyvet.
A különböző díjak viszont szerintem is csak olvasócsalogatók és igen kis hányaduk az ami jogosan lett odaítélve Szerintem nem kellene minden évben kiosztani ezeket, hanem csak akkor, ha valóban van olyan színvonalú írás, ami meg is érdemli. Igaz, akkor nem lennének évente díjkiosztók 🙂
“A marsi”-t még nem olvastam, ugyanis olyan nagy volt a felhajtás körülötte, hogy igyekeztem távol tartani magam tőle. De természetesen tervben van, hiszen sok olyan ember is pozitívan nyilatkozott a regényről, akiknek a véleményére adok. Persze ezen emberek közül is volt, akinek tetszett Pék Zoltán könyve, bár nem volt egybehangzó a véleményük. És ők is sok olyan könyvet leszóltak, ami nekem kedvenc lett. De ilyen a világ és szerencsére nem vagyunk egyformák. Bár ebből a körből egyből kiesett volna az, aki E. L. James írásaira pozitív véleményt mond 🙂
Szakértőnek nem nevezném magam, már csak abból kifolyólag sem, hogy mindössze 3-4 éve olvasok sci-fit. A másik dolog, hogy nem tudom, hogy műfajon belül mi az ami téged érdekelhet. Természetesen levélben is értekezhetünk (e-mail címem a Kapcsolat menüpont alatt található) és nagyon szívesen ajánlok olyan írókat és regényeket, akik és amik nekem a kedvenceim, de ez nem biztosíték arra, hogy neked is mind tetszeni fog.
Két dolgot tudok ajánlani ami segít eligazodni a könyvek dzsungelében:
1-olvass antológiákat, mert itt lehet válogatni a szerzők közül
2-ha bizonytalan vagy egy könyvet illetően, akkor kölcsönözd ki a könyvtárból.
+1-olvasd továbbra is az oldalam 🙂 és írd meg a véleményed te is a könyvről.