Ki ne ismerné Antoine de Saint-Exupéry világhírű meséjét a kis hercegről, az ő rózsájáról és a megszelídített rókáról? A magányos kisfiúról, aki egyedül él a kisbolygóján és útra kel, hogy barátot szerezzen. Egy kötet, mely a gyermekeknek szól, de a felnőttek is örömmel lapozzák fel.
Talán az egyik legfelkapottabb történet ez, melyet mindenki ismer, legyen az fiatal vagy idős. Üdítő azonban a tény, hogy a könyvet sokan olvasták és nem csak a feldolgozásokból ismerős számukra. Jómagam azonban eddig azt a csoportot erősítettem, aki csak a tévé képernyőéről ismerte a kis herceget. Most már el kell nekem is olvasnom a mesét, hiszen a napokban jelenik meg egy újabb feldolgozása, Mark Osborne rendezésében.
Igen szkeptikusan kezdtem bele, hiszen annyian dicsérték, hogy kezdtem gyanakodni. Azonban pár oldal után egyszer csak mosolyra húzódott a szám és tudtam, hogy nem fogok csalódni. A történet több mint egy mese, de nem nevezném teljesen az emberi társadalom karikatúrájának. A gyerekkorról szól, melyet mi felnőttek magunk mögött hagytunk és a számok bűvöletében élve elfelejtettük az igazán fontos dolgokat. Minél inkább felnőttünk, annál inkább megkopott a fantáziánk és egyre jobban eltávolodtunk a gondtalan gyermekkortól. Nem Antoine de Saint-Exupéry az egyetlen, aki történetével rávilágít erre, hiszen elég csak felelevenítenünk A Végtelen Történetet vagy Pán Pétert. Mégis ő volt az, aki egy rövid mesébe sűrítve mondta el a legtöbbet. Hiszen nézzük csak a következő idézetet, melyen könnyen átsiklik az olvasó, mégis mennyi mondanivaló rejtőzik meg benne:
– Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem – mondta a kígyó.
És persze itt egy másik, amelyet mindenki ismer:
A kötet illusztrációit maga a szerző készítette, így téve teljessé az összképet. A gyermeki fantáziát legjobban szemléltető rajz az oldalt is látható kígyó “kívül-belül” ábrázolás, mely engem is rádöbbentett, hogy mennyire felnőttem.
Annak ellenére, hogy a kötet kevesebb mint száz oldal és tele van illusztrációkkal, nem rohantam végig rajta. Lassan olvastam és pár fejezetenként tartottam egy kis szünetet, mert nem akartam átsiklani az “odavetett” mondatokon, illetve igyekeztem gyermeki szemmel nézni az egész történetre. Sajnos nem sikerült olyan mértékben, mint ahogy szerettem volna, hiszen a realitás mindig ott lebegett a szemem előtt. Hogy élhetne már a kis herceg egy olyan kicsi bolygón, melyen négy majomkenyérfa sem fér el? Egyáltalán hogy maradhat a felszínén? Mit eszik? Honnan szerez locsolókannát? Stb… Ilyen és hasonló gondolatok keringtek a fejemben és elszomorodtam.
Az egész történet szürreális, mégis úgy érzi az ember, hogy hozzá szól. A felnőtthöz és a benne lakó gyermekhez. Elgondolkodtatja és elszomorítja mindaz amit a kis herceg elmesél. Mi sem vagyunk mások, mint a saját kisbolygónkon élő magányos emberek, akik nem látnak az orruknál tovább, mindent akarnak, de semmijük sincs, és végül mikor minderre rájövünk, mi is egy ördögi körben találjuk magunkat, amiből nem tudunk szabadulni.
– Iszom – felelte gyászos képpel az iszákos.
– Miért iszol? – kérdezte a kis herceg.
– Hogy felejtsek – felelte az iszákos.
– Mit? – tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta.
– Azt, hogy szégyellem magam
…
– Miért szégyelled magad? – kérdezte.
– Mert iszom
Ez egy szomorú, és egyben csodálatos történet, melyet mindenkinek meg kell ismernie. Ha nem is egy szuszra olvassa el, legalább esténként szánjon rá öt percet, lefekvés előtt, hogy 1-1 fejezetet elolvasva lecsitítsa a nap zaját.
ISBN: 963 11 6698 8
Móra Ferenc Könyvkiadó, 1991
Terjedelem: 97 oldal
Bolti ár: –
(Új kiadás: 2499,- Ft)
