Ekker Éva: Sarki tűz

Az internetnek és az e-könyveknek hála, egyre egyszerűbb a szerzői magánkiadások publikálása. Egyre több kiadó jön létre a magánkiadások támogatására és képviseletére, azonban sajnos ezek között akad olyan is, aki semmilyen szűrőt nem alkalmaz és a hozzájuk bekerült kéziratokat lektorálás és szerkesztés nélkül közzéteszik. Nem csoda hát, hogy az olvasók kicsit visszakoznak a magánkiadásoktól és ezzel együtt bizonyos kiadóktól is. A reakciójuk jogos, hiszen mindössze 100-ból, vagy 1000-ből egy könyv ha megérdemelné a kiadás jogát. Az olvasókra és a könyves blogerekre hárul a feladat, hogy megtalálják a korpa között az igazgyöngyöt, melyet érdemes ajánlani másoknak is elolvasásra. Egy ilyen igazgyöngy Ekker Éva: Sarki tűz című novelláskötete is.

Először Az időgép című elbeszélést olvastam el a kötetből, melyet az írónőtől kaptam. Sok időutazásos regényen, filmen és novellán vagyok már túl, így nehéz meglepni és még nehezebb egy olyan ötlettel előállni amit már ne dolgoztak volna fel ezerszer. Azonban Ekker Évának sikerült egy olyan nézőpontból megközelítenie az eseményt, ami meglepett és elgondolkodtatott. Felkeltette az érdeklődésemet a kötet és kíváncsivá tett, hogy még milyen történetek várhatnak rám.

Kezembe véve a kötetet, elmerültem ebbe a különös, érdekes és néha humoros világba. A Sarki tűz címet viselő novella, úgymond egy laza felvezetés, melyben az olvasó része lehet egy világméretű összeesküvés-elméletnek, ami lehet, hogy nem is szándékos, mindössze a párhuzamos dimenziók közti átfedés. Izgalmas és érdekes történet.

Azonban ami ezután következett, az tette fel az i-re a pontot. A Kütyü és a Vár a Szaturnusz című elbeszélések, bár témáját és idősíkját tekintve eléggé eltérőek, a bennük megfogalmazott társadalomkritika nagyon is egységes. Mindkettőben szemléletesen mutatja be az írónő a világunkat (egyiket a jelenben, a másikat pedig a jövőben). Az ember úgy érzi olvasás közben, hogy az egész nem is egy sci-fi történet, hanem nagyon is valóságos. A kizsákmányolás, az állami szférában dolgozók hanyagsága és munkakerülése, valamint a versenyszférában a pénz dominanciája teljesen élethűen van ábrázolva. És persze vannak azok az emberek, akik lelkiismeretesen végzik a dolgukat, mégis ők az áldozatai a társadalomnak. Vagy nézzük a másik elbeszélést, ahol a szegényeket maximálisan kizsákmányolják és hiába a technika nyújtotta jólét, ha azt csak a gazdagok élvezhetik.  A pénzes emberek, akik saját lábukon nem állnának meg, hiszen minden egyes tevékenységre más-más embert foglalkoztatnak és ők csak az élvezeteknek élnek. Talán ez a két elbeszélés volt az a mi legjobban megfogott és amikkel a legjobban tudtam azonosulni.

Azt azért be kell vallanom, hogy azon túl, hogy egészen egyedi az írónő stílusa, nem mindig tetszett a novellák befejezése. Több helyen is hiányérzetem volt, ugyanis olyan lett a vége, mintha egy mondat közepére került volna a pont. Mintha a levezetés hiányozna, mintha maga a befejezés maradt volna le. Tudom nem kell mindig az olvasók szájába adni a szavakat és lehetőség van arra is, hogy maga az olvasó döntse el, hogy szerinte milyen is lenne a befejezés, de itt nem erről van szó. Ha talán ezek a befejezések jobban le lettek volna “tisztítva”, akkor tőlem is megkapta volna a maximális pontszámot.

Volt egy elbeszélés a kötetben, aminél már elkezdtem gondolkodni, hogy talán érdemes lenne átugrani, mert kicsit hosszúra és unalmasra sikeredett, és ez nem más, mint A projekt. Bár az eleje igen érdekes volt, ahogy elénk tárta a közeli jövőben létrejövő valóság show-kat, a telezsúfolt marketingfogátokkal, a technikai kütyük alkalmazásával és eladására tett kísérletekkel. Sőt, fenn is tudta tartani az érdeklődésemet egy ideig, hiszen elég sok párhuzamot fedeztem fel a mai valóság show-k és követőik között, a társadalomra gyakorolt hatásával, azonban egy ponton túl már nem tudtam, hogy hóvá akar az egész vezetni. Azért örülök, hogy végigverekedtem magam rajta, mert az utolsó bekezdés mindenre magyarázatot adott. Később viszont azon gondolkodtam, hogy mit lehetett volna kihagyni a szövegből, hogy ne unja magát az olvasó, de rá kellett jönnöm, hogy minden egyes esemény nélkülözhetetlen a befejezést illetően.

Ekker Éva nem csak új színt hoz a tudományos-fantasztikus irodalomba, hanem szakítva a hagyományokkal, kerüli a sablonok alkalmazását. Ennek köszönhető az, hogy hiába próbálja az olvasó megtippelni, hogy mire számíthat a folytatásban, nem fog sikerülni neki. Az első pár novellánál próbáltam én is előre következtetni, sikertelenül. Később már hagytam, hogy meglepjen az írónő és nem csalódtam, hiszen minden alkalommal sikerült is neki.

Az éles társadalomkritika, az egyedi történetvezetés és a sablonok mellőzése teszi izgalmassá ezt a kötetet. Felüdülést jelent a hétköznapokban, bár néha talán túlságosan is felnyitja a szemünket és nem ad a kezünkbe megoldást. Sőt, néha az az ember érzése, hogy csak sodródik az áramlattal és nincs esélye szembeszállni az árral. Mondhatnám, hogy szomorú, de az az igazság, hogy inkább reális. Furcsa egy sci-fi könyvről úgy beszélni, hogy túl sok benne a realitás, amikor valójában olyan magasra rugaszkodik el a valóságtól, amennyire csak lehet, de mégis van valami ami nem enged bennünket, és állandóan visszahúz a magyar valóságba, a földi létbe.

Köszönöm a kötetet az írónőnek és remélem, hogy a jövőben is olvashatom majd írásait, melyek hasonlóképpen meglepnek, elvarázsolnak és néha vissza is húznak a valóságba.

ISBN: 978 963 397 325 7
Publio Kiadó, 2014
Terjedelem: kb. 580 oldal
Bolti ár: 1290,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva.