Történetünk 100 évvel ezelőtt, egy őszi estén játszódik a New York Kávéházban, ahol éppen Babits Mihály születésnapi meglepetésére készülnek a kollégái. De arra senki sem gondolt, hogy a felhőtlen szórakozást egy ezeréves táltos fogja romba dönteni, lemészárolva a kávéház vendégeit, ezzel zombiként csatasorba állítva őket. Mindössze egy maréknyi ember éli túl az első támadási hullámot. Ezek közé tartozik a kávéház titkára, az első pincérnő és az öt nyugatos (Babits, Ady, Tóth Árpád, Karinthy és Kosztolányi).
Igen, valóban egy képregényről van szó, melynek központi figuráit a Nyugat folyóirat munkatársai ihlették. Éppen ezért érdemes feleleveníteni az irodalomórán tanultakat a kötet kézbevétele előtt, mert elég sok utalást találunk az elején, poénbombákba csomagolva. Ha ezeket nem vesszük észre, akkor mi is zombikként fogjuk olvasni a történetet.
Mit várhatunk el egy ilyen témájú képregénytől? Mivel élőhalottakkal van telezsúfolva, így nem éppen a magasröptű irodalmi szintre számíthatunk. Inkább egy akciódús, humoros történetre, ami nem kíván több lenni, amint ami. Csepella Olivér szavaival élve ez egy “idétlen ötlet”, ami a közösségi támogatásnak köszönhetően nem csak elképzelés maradt. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy egy eszement történetről van szó. 🙂
Nos, fordítsuk kicsit komolyabbra a szót és vizsgáljuk meg jobban ezt a képregényt. Előtte azonban elárulnám, hogy nem vagyok egy nagy képregény-rajongó. Valamikor gyerekkoromban még Asterix, Lucky Luke és Mézga család képregényeken szocializálódtam. Később kezdtek csak divatba jönni az angolszász képregények, élükön a DC és a Marvel történetekkel. Ekkor fordítottam hátat a műfajnak, mert eltűnt belőle a humor, és csak a zord hatalmi harcok maradtak.
A Nyugat + Zombik a fenti két stílus keveréke. Az elején megkapjuk a humort és jól szórakozhatunk. A párbeszédek ízesek és tükrözik a kor szavajárását, ami elrepít bennünket az 1910-es évek végére. Majd később egyre több modern kifejezés kerül a szövegbe, kizökkentve és megdöbbentve az olvasót. Azonban ez nem tart sokáig, mert kb. a kötet felétől már nem is nagyon találkozhatunk párbeszédekkel, inkább csak olyan szövegbuborékokkal, amiről azt sem tudjuk már, hogy kihez tartozik, csak sejtésünk lehet róla. Szintén a felétől kezdve, egyre több a tömegjelenet, ahol már lassan kezdi úgy érezni az olvasó, mintha “Hol van Vili?” képregényt olvasna. Igen, a szereplőink annyira beleolvadnak a zombis masszába, hogy keresnünk kell őket, amiben a szövegbuborékok sem segítenek, mert csak be vannak dobva a képbe. Ebben egyetértek Nyáry Krisztiánnal, akinek az ajánlójában a következő is megtalálható: “Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon…”. Az irodalom és az esztelen kaszabolás közös gyermeke.
Kicsit úgy érzem, mintha a Csepella Olivér csak a történet feléig építette volna fel a koncepcióját, majd aztán elhagyta az ihlet. Néha később visszatért pár oldal erejéig, ahol észrevehető ismét a kötet elején tapasztalható összeszedettség és irodalmi utalás. Az látszik, hogy rengeted energiát fektetett bele, amit jól bizonyítanak a megfelelő helyen elejtett idézetek, valamint a humoros utalások a főszereplők magánéletére, illetve az egymáshoz való viszonyukra. Itt, többek között Csáth Géza morfiumfüggőségére, agyvelejének, szívének és májának halála utáni felajánlására gondolok.
A kötet színvonalát emeli a vendégszerzők (rajzolók) munkája, mellyel kiegészítették a történetet. A New York Kávéháztól időben és térben eltérő események mind ezen szerzők tollát dicsérik. A stílusban és formájában is eltérő képkockák lehetőséget adtak ezen grafikusok munkáiba való betekintésre és színesítették a történetet. A fővonaltól eltérve, ezek fekete-fehér rajzok, míg Csepella Olivér képkockáiban a sárga szín is helyet kap. Ez a színkombináció egyedivé teszi a kötetet és a tömegjeleneteknél abban is segíti az olvasót, hogy hozzá tudja rendelni a szövegbuborékot valamelyik csoporthoz (élők: fehér háttér; zombik: sárga háttér).
Összességében azt tudom mondani, hogy a célját elérte Csepella Olivér, hiszen a képregénye szórakoztató, humoros és kikapcsol. Bár a második fele inkább hasonlít tarantinoi vérengzésre, mint nyugatos szóviccekre. De az is lehet, hogy csak azért érzem így, mert szinte szünet nélkül haladtam végig a történeten, és való igaz, hogy kicsit megcsömörlöttem, hiszen nagy fordulatok nincsenek benne. Ezért azt ajánlanám az olvasónak, hogy inkább lassabban habzsolja az oldalakat és szorítkozzon naponta 1-2 fejezetre. Így talán nem zsibbasztja le az agyát és az olykor-olykor felbukkanó utalásokat is könnyebben észreveszi.
A tinédzserek körében valószínű, hogy nagyobb népszerűségnek fog örvendeni a kötet, mint az én korosztályomba. Plusz élvezeti faktor, ha valaki szereti a zombis történeteket (én nem tartozom közéjük, igaz van pár kivétel filmek esetén). Nem tartanám kizártnak, ha egyes szövegbuborékok a hétköznapi életben szállóigévé válnának a képregénynek köszönhetően, mint pl: “Hoztál valami jó piát?” – “Nincs nálam, csak ópiát”
A kötetet köszönöm a Corvina Kiadónak és a Mindennap Könyv portálnak.
ISBN: 978 963 13 6474 3
Corvina Kiadó, 2017
Terjedelem: 264 oldal
Bolti ár: 3990,- Ft
A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadói csoporttól is, IDE kattintva.
Mások pedig így látják:
– AntiGané
– Kritizátor
