Joe Abercrombie: Half a War – Az ütközet

Elérkezett a végső ütközet ideje, amikor eldől, hogy a Szilánkos-tenger körüli királyságok végleg behódolnak a Főkirály zsarnoki hatalmának, vagy összefogva képesek lehetnem megdönteni azt. A szövetség azonban csak látszólagos, és mindenki a saját területén szeretne győzedelmeskedni. “A háborúnak csak a felét vívják kardokkal…”, a másik felét szavakkal és ármánnyal.

A napokban jelent meg a Szilánkos-tenger trilógia harmadik, befejező része, a Half a War – Az ütközet. Régóta vártam már, hogy megtudjam hogyan is ér véget Yarvi atya és csapata története. Izgalmas, kalandokkal és humorral tarkított történetre számítottam, a végén pár csavarral, ami teljesen más megvilágításba helyezi az eseményeket, akárcsak az első két részben. És mit kaptam? Lássuk!

A Főkirály ellen létrehozott szövetség csak látszólagos, ugyanis mindenki igyekezett elkerülni a csatákat. Trovenföld királya, minisztere tanácsára, a nyílt ellenszegülés helyett inkább elfogadta a Főkirály szövetségét és behódolt neki. Csalatkoznia kellett, ugyanis azzal, hogy szabad átvonulást biztosított a földjén keresztül, nem tett mást, mint harc nélkül feladta a királyságát. A Fényes Yilling vezette sereg elfoglalta Trovenföldet és kivégezte az öreg királyt és miniszterét, Skara hercegnő szeme láttára. Skarát sikerült kimenekíteni a lángokban és vérben úszó királyságból, aki Gettföldön talált menedéket, a Vaskirály, Uthil és Yarvi atya szárnyai alatt.

Újra feltűnnek a régi ismerősök, köztük Tüske, a harcos amazon, Yarvi atya, Gettföld minisztere és még egy páran, akiket a korábbi kalandokból ismerhettünk meg. Azonban hőseink nem egy újabb kalandos utazásra visznek bennünket, hanem a fennmaradásért folytatott háború csatáiba. Itt már nem találkozunk nagyon “életigazságokkal”, és a humornak is híján van a kötet. A regény első fele nem is szól másról, mint Skara próbálkozásáról, hogy a Vaskirályt és a Kardtörőt (Grom-gil-Gorm, Vanszterföld harcos királya) maga mellé állítsa és szembeszálljon a Főkirály seregeivel. A szövetség bizonytalan, a harcok véresek.

Mintha egy teljesen más sorozat folytatásába csöppentem volna. Igen, az első két rész között is voltak különbségek, de mindkettő a kalandról szólt és humorban gazdag történetet tárt elém. Most pedig csak a politikai- és véres csatározásokról szól minden. Nem nagyon tudott lekötni és igen lassan haladtam a történettel. Aztán, valahol a felénél elkezdett izgalmasabbá válni. Megjelent az árulás és cselszövés szelleme, ami nemcsak felpörgette az eseményeket, hanem egyre fokozta az izgalmakat is. Ettől a pillanattól kezdve, le sem tudtam tenni a könyvet. És a vége? Hú, az ütött csak igazán!

Joe Abercrombie megmutatta, hogy egy trilógiának nem kell egy kaptafára készülnie. Nem attól lesz jobb a folytatás, hogy fokozzuk az izgalmakat, hanem ha változtatunk egy kicsit a történet menetén és a szereplőkön is. Az első két kötetben leginkább jellemfejlődést kaptunk, ahogy Yarvi és a többiek, fiatal, kis szeleburdi gyerekekből harcos, megfontolt felnőttek válnak. A harmadik kötet a kiteljesedésé és az átalakulásé. Nyomon követhetjük, hogy alakul át Skara hercegnő tehetetlen fiatal lányból erélyes uralkodóvá. Illetve, hogy mit okoz egy harcosban a gyilkos múlt, és az álmaiban visszatérő ártatlan áldozatok szelleme. De ne feledkezzünk meg a hatalomvágyról sem, ami a legjobb emberből is a legrosszabbat hozza ki, és képes feláldozni a barátait is, hogy megszerezze és megtartsa a hatalmat.

A regény második fele feledtette velem a döcögős kezdést, sőt rávilágított arra, hogy az alapozásra nagyon is szűkség volt, a végén kialakult katarzis megéléséhez. Igen, a látszat engem is megtévesztett, hogy annál nagyobb legyen a döbbenetem a végén. Egyáltalán nem számítottam ilyen végkimenetelre, de tudhattam volna, hogy Abercrombie nem fogja csavar nélkül befejezni a történetet. Ráadásul a szereplőkről alkotott véleményem is sokat változott a történet folyamán, amit a színeváltozások tettek izgalmassá. Aki még a kedvenceim közé tartozott az elején, abból lett a leggyűlöltebb karakter a végén, és fordítva. Még az ellenséges hadvezérekben is, a kegyetlenség mellett meg lehetett találni a nemesség apró szikráját.

Még egy plusz pont jár Abercrombienak, aki a fantasy történetbe bele tudott csempészni egy sci-fi szálat is, úgy hogy az ne lógjon ki. Az olvasó képzeletére bízta a homályosan megfogalmazott történetben, hogy rájön-e arra, hogy milyen világban is élhettek az elfek és kikre is hasonlítottak. Talán ide illik legjobban Arthur C. Clakre harmadik törvénye, miszerint: “Bármely kellőképpen fejlett technológia megkülönböztethetetlen a varázslattól.”

Sokan, köztük én is, kritikával illettem a harmadik kötet kinézetét, mert elüt az első kettőtől. Utólag azt kell mondanom, hogy így sokkal hatásosabb, hiszen ez a legkomorabb része a trilógiának. Ez már nem ifjúsági kalandtörténet, hanem brutális szembesülés a hatalom okozta jellemtorzulással. A valóság pedig csak ráerősít, hogy mennyire igaza van Abercrombienak (sajnos 🙁 ).

Felvetődik a kérdés, hogy ha ennyire eltér a Half a War az előző két résztől, akkor mennyire tekinthető a sorozat részének. Nos, mivel történetileg folytonos, így mindenféleképpen beleillik. Az, hogy stílusban vannak eltérések, az is részét képezi, hiszen az első két kötet sem volt egyforma ebből a szempontból. A trilógia viszont így alkot kerek egészet, mintegy fejlődéstörténet, aminek a végén egy erős pont van, lezárásképpen.

Aki olvasta az első két részt, annál nem kérdés, hogy a harmadikat is kötelezően el kell olvasnia. Aki viszont még nem kezdett bele a sorozatba, annak itt a lehetőség, hiszen nem kell várnia a folytatásra és egy igazán izgalmas, kalandos, humoros, komor és élvezetes fantasybe lehet része.

Érdekesség: A magyar fordítás munkacíme, feltehetően Half a War – A hercegnő volt.

A kötetet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.

ISBN: 978 963 293 715 1
Athenaeum Kiadó, 2017
Fordította: Bottka Sándor Mátyás
Terjedelem: 448 oldal
Bolti ár:3999,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadói csoporttól is, IDE kattintva.

Mások pedig így látják:
– Könyveskuckó