Végre véget ért a nagy kánikula időszaka, de ezzel a nyár is lassan búcsút int. Egyre korábban sötétedik és gyakrabban ered el az eső is. Eddig azért maradtunk a szobánkba, mert a hőséget kerültük. Most meg azért fogunk, mert nem akarunk elázni. Egy könyvmoly mindig megtalálja a legmegfelelőbb kifogásokat, hogy olvashasson. Igaz, a bátrabbak nyáron a vízparton olvastak, ősszel pedig a kávézók, parkok padjain lesznek fellelhetőek. A kiadók pedig gondoskodnak arról, hogy jobbnál-jobb könyvekkel szórakoztassuk magunkat.
Vállaljunk szolidaritást a diákokkal, akiknek a szeptember egyet jelent a sulikezdéssel. No, ez nem azt jelenti, hogy mi is kezdjünk el iskolába járni, hanem tekintsünk egy kicsit a tudományok felé. Én is ezt fogom tenni, ugyanis a Kossuth Kiadó szeptemberben elhozza nekünk Neil deGrasse Tyson: Terítéken a világegyetem (Asztrofizika mindenkinek) című ismeretterjesztő kötetét. A fülszöveg a bátortalanabbaknak is meghozza a kedvét, hogy belevessél magukat az asztrofizika rejtelmeibe:
“Az elmúlt években nem telt el úgy hét, hogy ne hallottunk volna a vezető hírek között valamilyen új kozmikus felfedezésről. Úgy tűnik, a nagyközönség őszintén érdeklődik a csillagászat iránt. Ezt bizonyítja például a tudományos tévéműsorok emelkedő nézettsége, de az is, hogy a producerek és rendezők, valamint a neves színészek közreműködésével készült tudományos-fantasztikus filmek is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.
Bár napjainkban sok tudományterület felszálló ágban van, a legmagasabbra mégis az asztrofizika csillaga emelkedett. Hogy miért? Tyson szerint a válasz egyszerű: mindenki nézett már fel a csillagos égre azon töprengve, hogy hogyan működik a mindenség és hogy hol is van a helyünk a világegyetemben.
A világ kedvenc asztrofizikusa ezúttal érthető és tömör bevezetést kínál az asztrofizika rejtelmeibe azoknak, akik túlságosan elfoglaltak, hogy előadásokon, tankönyvekből vagy sokszor unalmas dokumentumfilmekből tájékozódjanak.
Ez a kis könyv megalapozza az olvasó asztrofizikai műveltségét, és nem titkolt célja, hogy meghozza a kedvet ahhoz, hogy elmélyüljünk a világegyetem megismerésében.“
A természettudományok után pedig fordítsuk tekintetünket a társadalomtudományok felé. Napjainkban az ember nem lehet apolitikus, még akkor sem, ha mindent megtesz, hogy kivonja magát a pártok médiaháborúiból. Sokan vagyunk, akik már nem nézünk tévét és az interneten is kerüljük a politikai tartalmú cikkeket, híreket. Azonban attól a jelenség sajnos létezik, és egyre aggasztóbb, ahogy a demokráciák sorra buknak el és adják át a helyüket az autokráciáknak. Steven Levitsky és Daniel Ziblatt több mint húsz éve kutatják a jelenséget és megpróbálnak válaszokat adni a folyamatra, A demokráciák halála kötetben.
“Veszélyben van-e a demokrácia? Steven Levitsky és Daniel Ziblatt, a Harvard Egyetem tanárai, akik több mint húsz éve tanulmányozzák a demokráciák bukásának okait Európában és Latin-Amerikában, úgy vélik, hogy a válasz a kérdésre igen. A demokráciák bukását immáron nem kíséri nagy zaj – forradalom vagy államcsíny –, inkább csak hüppögés: a legfontosabb intézmények – mint a bíróságok és a sajtó – lassú és folyamatos meggyengülése, a régóta meglévő politikai normák fokozatos eróziója. A politikusok némelyike manapság ellenségként tekint az ellenfeleire, megfélemlíti a szabad sajtót, és azzal fenyegetőzik, hogy nem fogadja el a választások eredményét. A hatalmon lévők igyekeznek meggyengíteni a demokrácia intézményi bástyáit, ideértve a bíróságokat, az állambiztonsági szolgálatokat és az etikus magatartás betartásának ellenőrzésére hivatott hivatalokat. Átírják a választási törvényeket, újrarajzolják a választói körzeteket, sőt sokaktól még a választójogot is megvonják, csak hogy megőrizzék a hatalmukat.
A jó hír az, hogy az autokráciához vezető autópályán számos lehajtó van. Levitsky és Ziblatt több évtizedes kutatás, valamint a történelmi és globális példák sokaságának felhasználásával az 1930-as évek Európájától a mai Magyarországig, Törökországig és Venezueláig, továbbá az amerikai Dél Jim Crow-korszakáig bemutatja, miként halnak meg a demokráciák, és miként lehetne az amerikai demokráciát megmenteni.“
Valamelyest a témába vág a hétfőn érkező bejegyzésem is, ami A pokoli könyvtár címet viseli és a XX. századi diktátorirodalmat igyekszik feldolgozni.
Nézzük, mi történik, ha a tudomány és a diktatúra egymással szembekerül? Megszületik a tömegpusztító fegyver, ami képest a Föld teljes lakosságát kiirtani. Igen, sokaknak Neumann Jánosról nem az atombomba jut eszébe, hanem a számítógép, hiszen őt tartják a modern számítógép atyjának. Azonban azt se felejtsük el, hogy aktívan kivette a részét az atombomba előállításában is.
Wisinger István, aki előző kötetében Szent-Györgyi Albert életét tárta elénk, most Neumann János kalandos életét dolgozta fel az Egy elme az örökkévalóságnak címmel, mely az Athenaeum Kiadó gondozásában jelenik meg szeptember végén.
“„Tényleg sok tehetséges magyar származású tudós dolgozott Amerikában, de zseni csak egy: Neumann János.” Így emlékezett barátjára, iskola- és munkatársára Wigner Jenő Nobel-díjas tudós.
Neumann Jánost ma elsősorban a számítógép atyjaként ismerik, pedig jelentős eredményeket ért el a kvantummechanika terén, megalapozta a játékelmélet közgazdasági összefüggéseit, elvégezte a legfontosabb számításokat az atombomba elkészítéséhez, és foglalkozott más matematikai és fizikai problémákkal is. Rendkívüli emlékezőtehetségének köszönhetően a princetoni házában tartott társasági eseményeken viccekkel és ókori történetekkel szórakoztatta vendégeit.
Wisinger István dokumentumregénye az ő rövid életének (1903–1957) rendkívüli krónikáját meséli el. Elsősorban arról szól, hogyan jutott el Neumann zseniális elméjének hála Budapestről az Egyesült Államokba, és hagyatékából hogyan lett az örökkévalóság egyik legnagyobb kincse. Tudományos eredményeit a szakemberek Galilei, Newton és Einstein életművével mérik össze.“
Amikor pedig a tudomány és egy katona találkozik, egy kis fikcióval megspékelve, akkor egy igazán remek sci-fi születik, ahogy történt ez Marko Kloos esetében is. A Frontvonalakkal indította sorozatát, melynek harmadik része, a Tengerészek is ebben a hónapban lát napvilágot. Igaz, még adós vagyok a Felderítőkkel (Frontvonalak 2.), de igyekszem pótolni. Azért nem árt betáraznom a harmadik részt is 🙂
“A nyurgák már a naprendszerünk szélén gyülekeznek. Megerősítették a pozíciójukat a leigázott Marson, a hajóik pedig a Föld felé fordulva állnak, készen állva az újabb hódításra. Eközben Andrew Grayson és a Nemzetközösség erői egy másik csillagrendszerben rekedtek az Új-Svalbardi kolónián. Az idegenek blokádja miatt már az éhezés és a végső pusztulás fenyegeti őket, ezért lehetetlen küldetésre vállalkoznak: a sinoruszok erőivel összefogva megpróbálnak keresztül lopakodni egyetlen űrhajóval a nyurgák által ellenőrzött űrben, hogy feltölthessék a készleteiket, és továbbra is fenntarthassák az emberiség legtávolabbi bástyáját az ismeretlen világokban. Utuk óriási veszélyekkel és kellemetlen meglepetésekkel teli, melynek során ismét rádöbbennek arra, hogy a háborúban nincsenek szabályok.
A Tengerészek az újkori katonai sci-fik egyik legjobban sikerült darabja. Marko Kloos ezután a kötet után vált végérvényesen a műfaj jelenlegi legjobbjává. Az izgalmas földi és űrcsatákat a hiteles katonai szóhasználat teszi még egyedibbé, miközben az olvasó egy olyan történet részese lehet, amit egyhamar nem felejt el.“
Bevallom, amikor Brandon Hackett: Isten gépei című regénye napvilágot látott 2008-ban, akkor én még messziről kerültem a sci-fit. Azóta eltelt tíz év és felfedeztem magamnak a zsánert, de a regényt még nem olvastam. Most, hogy az Agave újra kiadja, átdolgozott és felújított formában, így már nem halogathatom tovább az elolvasását 🙂 Ráadásul a regény mellett négy novella is helyet kapott a kötetben.
“Brandon Hackett regényének hősei az emberi létezésen túlra is elmerészkednek, hogy választ találjanak a világukat övező rejtélyekre.
2028: az Ugrásnak nevezett kozmikus esemény során a Föld egy távoli vörös törpecsillag körüli pályára kerül. A bolygó egyik fele örök sötétségbe borul, a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el. Az emberiség a túlélésért küzd.
A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz évvel később Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai már a közelgő technológiai szingularitásra készülnek, amikor a fejlődés követhetetlenül felgyorsul, a mesterséges intelligenciák túlhaladják az emberi értelmet, és amikor az embert saját istenévé avathatja a tudása. Vagy el is pusztíthatja.
Eközben a világot titokzatos felfedezők figyelik, akik egykor maguk is emberek voltak. Arra keresik a választ, hogy miért történt meg az Ugrás. Szófia hamarosan a Föld jövőjéért folyó küzdelem középpontjában találja magát.
Az Isten gépei megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából a regény jelentősen átdolgozott és felújított kiadását tartja a kezében az olvasó. A kötet ezen túl négy novellát is tartalmaz: találkozhatunk többek közt egy megszállott MI-teremtővel, egy írószoftverekkel versenyre kelő íróval, valamint a távoli jövő mesterséges isteneivel.“
Az utolsó pillanatban futott be a Galaktika hírlevele, amiben a szeptemberi megjelenésekre is tesznek utalást. Ennek következtében a szeptemberi olvasási tervem is öt könyvet tartalmaz a négy helyett. De nézzük először, hogy mi várható szeptemberben a Metropolis Mediatól.
Keith Roberts: Gőzkorszak egy izgalmas alternatív történelmi regény, mely a szépirodalmi köröket is meghódította:
“1588-ban kisiklott a történelem. I. Erzsébetet meggyilkolták, az armada sikerrel járt, és Angliát II. Fülöp spanyol király birodalmához csatolták. A megerősödött katolikus egyház egyesített csapatai egész Európát a római pápák uralma alá hajtották. A birodalom technikai fejlődése lelassult, a nyelvi és társadalmi gátak sokkal tovább fönnmaradtak, egészen a 20. századig. Az elektromosság nem terjedt el, a legtöbb munkát még mindig gőzgépek végzik. A rendet továbbra is középkori várak vigyázzák dörgő ágyúikkal.
Az inkvizíció brutális bosszúhadjáratai ellenére azonban a népek körében ott él a régi istenek eretnek imádata, és az évszázad közepére ismét fújni kezdenek a közelgő forradalom szelei…
Keith Roberts többszörös Brit SF-díjas szerző alternatív történelmi regényét megjelenése óta a szépirodalom legnagyobb klasszikusainak közé emelkedett. Anthony Burgess az 1939 óta megjelent angol könyvek 99 legjobbja közé sorolta.“
Örömhír a St. Mary krónikák rajongóinak, hogy szeptemberben várható a sorozat harmadik része Jodi Taylor: Második esély címmel. A fülszöveg még nem készült el a kötethez, de azt már sejthetjük, hogy mire számíthatunk, hiszen az első két kötet alapján már tudjuk, hogy a borító igen árulkodó, ami a történet helyszíneit illetni 🙂
Szeptemberben várható a Sztrugackíj testvérek egy könnyedebb, humorosabb regénye is, ami a Világvége a szomszédban címet viseli. A fülszöveg még itt sem készült el, de a borítót már megtekinthetjük.
Két év után Ronil Caine is új regénnyel jelentkezik, melynek címe Rémteremtő. Fülszöveget még nem találtam a regényhez, így csak a beharangozóból lehet következtetni, hogy mire is számíthatunk: “Ronil Caine…egy izgalmas kicsit horrorisztikus SF thrillerrel borzongatja meg az olvasókat“. Aki kíváncsi, hogy Caine mit tud nyújtani a horror zsánerében, annak ízelítőnek ajánlom a Galaktika 342 számát, ahol Caine: Baktérium című novellája is megtalálható.
Az augusztusi tervet sikerült teljesítenem, igaz A rézbőrű prófétából még hátravan pár oldal, A pokoli könyvtárról pedig hétfőn érkezik a bejegyzésem. Hasonló lelkesedéssel terveztem meg a szeptemberi olvasási listámat is, és remélem, hogy ezt is sikerül teljesítenem.
– Neil deGrasse Tyson: Terítéken a világegyetem
– Piers Anthony: Khton (Aton 1.)
– Steven Levitsky – Daniel Ziblatt: A demokráciák halála
– Rivers Solomon: Kegyetlen szellemek
– Keith Roberts: Gőzkorszak
Aki szemfüles, az észrevehette, hogy a Kegyetlen szellemek már a márciusi listámon is ott volt. Nos, nem az én hibám, hogy akkor nem olvastam el, hiszen csúszott a regény megjelenése. Azóta pedig valahogy mindig közbejött valami és nem jutottam el addig, hogy kezembe vegyem a kötetet. Igyekszem a jövőben is az újak mellé felvenni olyan könyveket is, amik már régóta a polcomon várják, hogy elolvassam őket.
Nektek a nyári “uborkaszezon” alatt mennyire sikerült csökkentenetek a várólistátokat? Esetleg van olyan, akinek növelnie sikerült? 🙂
