Az első fejezet olvasása közben teljesen át tudtam érezni azoknak a problémáját, akik szövegértéssel küszködnek. Mindössze annyit sikerült leszűrnöm az elején, hogy egy csata kellős közepébe kerültem, ahol Kel Cheris kapitány, a Kócsag század tagjaként az eretnek angolnák ellen vív harcot (legyenek bármik is ezek az angolnák) egy időjárás-generátorért. Yoon Ha Lee rögtön beledobja az olvasót a mély vízbe, a csata sűrűjébe. Majd a második fejezettől kezdve, lassan bontja ki a történetet és ismerteti meg az olvasókat a szereplőkkel és a világgal.
A kalendrikus rendszer, melyben a hexarchátus uralkodott, veszélybe került az eretnekek miatt, akik új kalendrikus rendszer kidolgozására törekedtek. A liozh kaszt újjászületése a hexarchátus végét jelentené és visszaállítaná a heptarchátust, egy új kalendrikus rendszerrel. Ennek megakadályozására választják ki Kel Cheris kapitányt, aki kel létére igen kimagasló eredményeket ért el matematikából, így alkalmas lehet Shuos Jedao, a több száz éve “meghalt” tömeggyilkos szellemének befogadására, amivel felvehetné a harcot a Tűkazal Erőd eretnekeivel.
Zavaros egy kicsit? Ó, nem is olyan kicsit 🙂 Ez azért is van, mert Yoon Ha Lee nem foglalkozik a világépítéssel, mindössze belehelyezi a szereplőit egy általa kitalált kalendrikus rendszerbe, ahol mindent a naptár határoz meg. A fizika törvényei a naptártól függnek, és attól, hogy mennyien fogadják el ezt a kalendart, mint alap kitételt. Amennyiben a nép egy része ellenszegül az aktuális kalendrikus rendszernek, azaz nem fogadja el annak felépítését, eretneknek bizonyul és gyengíti a fennálló hexarchátusi rendszert. Az eretnekség egyik hozadéka, hogy az így meggyengült kalendrikus rendszerben már nem érvényesek, vagy meggyengülnek azok a fizikai alaptételek, melyre az egész rendszer épült. Ezért is fordulhat elő az, hogy a Tűkazal Erőd ellen bevetett formációk, alakzatok nem hatásosak, hiszen más matematikai rendszerben léteznek.
A történet középpontjában Kel Cheris áll, aki “önként” vállalkozott arra, hogy befogadja Shuos Jedao szellemét. Jedao tábornok, annak idején egy lenyűgöző stratéga volt, aki nem vesztett egyetlen csatát sem. Az élete utolsó ütközetében azonban mintha beleőrült volna, ugyanis az ellenségen kívül a saját hadserege teljes állományát is kivégezte. Büntetésül elzárásra ítélték, a fekete bölcsőbe, ahol élőhalottként hozzáfértek a szelleméhez. Cheris most “bábként” állt a Tűkazal Erőd ellen vonuló sereg élére, hogy Jedao segítségével bevegye az erődöt és megakadályozza a kalendrikus rothadást.
Úgy jellemzik Yoon Ha Lee regényét, mint a zsáner XXI. századi újrateremtése, mely új irányt mutat a katonai űroperában. Nos, matematikus létére, talán nem is nagy csoda, hogy éppen matematikai alapon próbálta “újjáteremteni” a zsánert. Azonban nem ő volt az első, aki ezen tudományágra alapozta a művét. Ott van például Edwin A. Abbott: Síkföld című regénye, vagy A. E. van Vogt: A nulla-A világa. Még Abbott regényén nem nagyon fogott az idő vasfoga, addig Vogt történetét igen pépesre rágta.
A gond nem a matematikai alapokkal van, hanem azzal, hogy a világépítés teljesen hiányzik a regényből. Yoon tesz ugyan utalásokat, hogy a kalendrikus rendszer befolyásolja az uralt világot és az abban lévő rendszereket, ami könnyen sebezhető, ha az alattvalók nem hisznek benne. A kalendrikus rohadáshoz elég egy csoport, mely a saját kalendáriumának kifejlesztésén tevékenykedik. Persze, a hatalmon lévő hexarchátus mindent megtesz, hogy az ilyen eretnek csoportokat “átprogramozza” vagy kiirtsa, a fennálló rendszer védelmében. De hogy min is alapszik ez a kalendrikus rendszer, arról fogalma sincs az olvasónak. Akárcsak a csatákban alkalmazott alakzatok, melyek ereje a megfelelő matematikai formációban rejlik. De nem tudjuk, hogy egyes formációk miért is működnek úgy ahogy? Mi az alapjuk? Mitől függ a hatásmechanizmusuk és milyen hatást eredményez a formációtól való legkisebb eltérés is? Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ. Mindössze annyit szűrhetünk le a csatákban alkalmazott formációkról, hogy ha egyes tagjai nem hajlandóak a megfelelő helyre menni, akkor gyengül a hatásuk, és gyorsan új formációra van szükség, mely a meglévő egységekkel hatékonyan kialakítható.
A Tűkazal Erőd elleni “csatározás” öleli fel a regény nagy részét, de nem túl sokat tudunk meg a valódi összecsapás állásáról. A hangsúly leginkább Cheris és Jedao kapcsolatán van, háttérbe szorítva a valódi eseményeket. Mondhatnám azt is, hogy semmi izgalmas nincs a történetbe, hiszen nincs kiért és nincs miért izgulnunk. Kapunk pár nagyobb csatajelenetet, amiről nagyon azt sem tudjuk, hogy hogyan zajlik, hiszen teljesen más törvényszerűségek befolyásolják az eseményeket, mint az általunk ismert világban. Az áttörés izgalma is lényegesen mérséklődik, hiszen az olvasó nem tudja követni, hogy mi is befolyásolhatja a pajzs áttörésének mechanizmusát. Tehát van egy kis adok-kapok, formációk és matematika.
A könyv utolsó egyharmada egy igazi flashback, ahol felvillanó képeket kapunk Jedao életéből és munkásságából, miközben a való világban is történnek az események. Ez a tagolódás is eltér a megszokottól, hiszen az igazi főszál végig a háttérbe marad és csak közelítünk hozzá. Leginkább olyan érzése lehet az olvasónak, mintha előjátékot olvasna a valódi regény előtt, mintegy felvezetést az igazi eseményekhez, mely megértéséhez szükség lesz a Vezércsel eseményeire is. Önálló regényként azonban a Vezércsel nem állja meg a helyét. Túl sok kérdés marad az olvasóban, amit a világépítés elmaradása okoz.
Az amúgy sem könnyű szöveg befogadását tovább nehezítették a fordítási anomáliák, mint például a “Jó ötletnek tűnt, hogy megfossza a katonáit a számítástechnikai erőforrásaiktól, annyira, amennyire őt fosztották meg tőlük, vagyis semennyire.” (18. oldal). Az ilyen, és ehhez hasonló mondatok igencsak lelassították az olvasást, hiszen újra és újra el kellett olvasnom ezeket, hogy megpróbáljam értelmezni. Egy jó szerkesztő felfigyelt volna az ilyen értelmetlen mondatokra és javaslatot tehetett volna a javításukra. Azonban sokat elárul a szerkesztő munkájáról az is, hogy 15-20 oldalanként olyan mondatok maradtak a szövegben, ahol szóduplázások vannak (pl: Cheris próbált kérdést próbált megfogalmazni… [76. oldal], Lement a nap lement. [352. oldal]), vagy éppen a tagadószó hiánya miatt lett értelmetlen a mondat.
Annak ellenére, hogy a Locus magazin legjobb első regénynek választotta, illetve jelölték Nebula-, Hugo- és Arthur C. Clark-díjra is, igen megoszlanak a vélemények az angolszász olvasók körében is. Goodreads-en 3.85 ponton áll, és ha az ember átfut az értékeléseken, akkor felfedezheti, hogy igencsak szórnak a csillagozások.
Felmerül a kérdés, hogy a nehezebben befogadható történet, valamint a fordítási- és szerkesztési hibák következtében, a kiadó tovább fogja-e gondozni a sorozatot (ugyanis a Vezércsel a Birodalmi gépezet sorozat első része, ami jelenleg három regényből áll). Reménykedem benne, hogy a folytatások is meg fognak jelenni magyarul, hiszen a Vezércsel éppen a végére kezdett izgalmas lenni, és kezdett kibontakozni egy olyan eseményszál, ami felkeltette az érdeklődésemet a második rész iránt. Egyben reménykedem abban is, hogy Yoon jobban bemutatja majd a kalendrikus rendszert, melynek következtében az olvasók is jobban megérthetik a cselekmények mozgatórugóit.
A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.
ISBN: 978 615 5859 28 1
Metropolis Media, 2019
Fordította: Németh Anikó Annamária
Terjedelem: 376 oldal
Bolti ár: 3790,- Ft
A kötet megrendelhető közvetlenül a kiadótól is kedvezményesen, IDE kattintva.
