A Vége után 200-ban a Sápadtak uralkodó rétege, a dicsőségesek, újabb felderítő csapatot küldenek a felszínre, hogy megvizsgálják, a piszkos bombák okozta sugárzási területen túl alkalmas-e a föld az életre, vagy még mindig túl nagy a sugárzás ahhoz, hogy a bunkerből a felszínre költözzenek. A csapat, erőltetett menetben megtett pár kilométer után egy zöldellő erdőben találja magát, ahol a természet magára talált és feltételezéseik szerint a sugárzás is alacsonyabb, mint a bunker környékén. Az öröm azonban nem tart sokáig, ugyanis az új világ karmosai rátámadnak a csapat tagjaira. Egyetlen embernek sikerül meglógnia, Komárominak, de az ő sorsa is megpecsételődik, amikor a fenti világ új uraival összefut.
Komárominak a csodával határos módon sikerül életben maradnia, de az elfajzottak falujában sem vár rá nagy karrier. Többszöri sikertelen szökési kísérlet után egy este végre rámosolyog a szerencse és meglóg a faluból. A terve, hírét vinni, hogy a felszín alkalmas az életre, csak előbb meg kell szabadulni a földeket bitorló primitív emberektől. Az úton régi ismerősökbe botlik, akik tesznek róla, hogy csak a hír egy szeletét tudja Komáromi elvinni a bunkerig. A dicsőségeseknek viszont ez a töredék is elég ahhoz, hogy tervet szőjenek a felszín meghódítására, és ha övék a napsütötte föld, az elnyomott szürkék is feljöhetnek majd a felszínre, szolgálni uraikat.
A Sápadtak folytatása már kisebb időintervallumot ölel fel, mint az első kötet, azaz pár hónapba sűríti az eseményeket, ami a felderítők útjától a két világ összeütközésének végéig tart. Az események is kisebb területre koncentrálódnak, és szinte el sem hagyjuk a Dabasi félnomádok birodalmát. Azért teszünk egy kis kitérőt a Technokraták uralta valaha Budapestnek nevezett területre, bár az itteni események nem viszik előrébb a történetet.
Az első száz oldal leginkább életképekből tevődik össze, ahol bepillantást nyerhetünk a felszín és a bunkerlakók mindennapjaiban. Az események nem összefüggőek, és sokszor egymástól igen távol történnek. Mégis egyfajta hangulatot ad a regénynek, ahogy az író elébünk tárja a szereplők hétköznapi életét, gondjait, örömeit és terveit.
A valódi események akkor kezdenek beindulni, amikor Komáromi őrmesternek sikerül visszatérnie a bunker bejáratához és lépésre sarkalnia a dicsőségesek vezetőit, hogy törjenek ki a föld alól. A dicsőségesek megtervezik a felszínre való óvatos kivonulást és felkészülnek a harcra, ami várja őket. Hódítani akarnak, meghódítani az egész országot, hiszen a régiek technológiája, fegyverei és tudása felsőbbrendűvé teszi őket holmi primitív nomád csürhéhez képest.
Amikor a könyv megjelent, élénk vita folyt arról, hogy milyen műfaji besorolást fog kapni. A kiadó, az író véleményét alapul véve fantasybe sorolta, még a moly közössége, akik olvasták az első részt, nem értették, hogy sci-fiből hogyan lehet egy történetet fantasybe átvinni. A valóság ennél bonyolultabb. Igaz, fantasyről szó sincs, de a sci-fi jelző is igen bizonytalan lábakon áll. Ha valaki csak ezt a részt olvassa el, nem kap mást, mint két világ összecsapásának a történetét. Itt már nincsenek tudományos, vagy ahhoz közeli leírások, mindössze a tűzfegyverek és a szúrófegyverek összemérése.
Ha a két kötetet egyben vizsgáljuk, akkor műfajilag a sci-fi zsánerbe tartozik, hiszen egy posztapokaliptikus világ eseményeit tárja elénk. De a második kötet inkább egy történelmi regényre hasonlít, ahol a fejlettebb fegyverekkel rendelkezők egy csoportja megpróbálja elfoglalni a primitív, törzsi kultúrában élő emberektől a földet. Hasonlóan ahhoz, ahogy történt ez Amerika felfedezésekor. Csak most nem egy másik világ lerohanásáról van szó, hanem egy középkorba visszasüllyedt társadalom eltiprásáról.
De lépjünk is tovább ezen, hiszen egy regény nem attól lesz jó vagy rossz, hogy milyen műfaji címkét aggatunk rá. A történet és a szereplők határozzák meg, hogy tetszik-e az olvasóknak vagy sem.
A történetről és a szereplőkről jut eszembe…Az Újvérűekben sajnos, a kezdeti életképek után a hangsúly az összecsapásokon van, és maguk a szereplők háttérbe szorulnak. A harci modor és a technikák veszik át a vezető szerepet, miközben a két táborban élők egyre jobban a háttérbe szorulnak és csak díszletként funkcionálnak. Igaz, hogy Várkony, Bocsi és Réka körül történnek az események, de olyan érzésem volt olvasás közben, mintha inkább az események közelében lettek volna, nem pedig ők határozták meg azokat. Sokkal jobban élveztem volna az olvasást, ha hármójuk szemszögéből követhettem volna nyomon minden egyes történést.
Karakterfejlődésről itt nem nagyon beszélhetünk, amihez hozzájárul az is, hogy az idő rövidsége miatt, amit felölel a regény, nem is nagyon volt esélye senkinek lényeges átalakuláson átmennie. Talán Rékánál lehetett volna valamit becsempészni, de azzal pont a szürkék éntudatának a csorbulása jött volna létre. Így ezt nem is rovom fel hiányosságként, hiszen az írónak sikerült hitelesen megalkotnia a két fiatal személyiségét, ezzel is rámutatva a két világ közötti különbségekre. Ráadásul, ahogy ezt a két világot egymással szembe állítja Urbánszki, szinte érezni a feszültséget ami szétveti a regény lapjait. Rékát sikerült nagyon jól eltalálnia és megformáznia. Persze Várkony karaktere sem marad el tőle, de őt már az első kötetben a szívünkbe zártuk, Bocsival együtt 😉
Egy valamire azonban fel szeretném hívni Urbánszki László és a szerkesztője figyelmét is. Mi lenne az? Az égtájak! Kétszer futottam bele, hogy az égtájak felcserélődtek a szövegben, és ennek semmi köze az északi- és déli pólus esetleges felcserélődésének. Az egyik ilyen az ‘Újdabastól keletre, a Duna környékére’ szóló leírás. Nos, akárhogy is nézem, Újdabastól nyugatra van a Duna, hacsak nem lett a Tisza átkeresztelve. Egy másik ilyen elírás, amikor ‘Újdabasról nyugat felé indulnak a Szolnoki rabszolgatartók területei felé’. Tudom, apróságok, de ezek ki tudják zökkenteni az olvasót. 🙂
Összességében érdekes, izgalmas és olvasmányos a regény. Nem unatkoztam egy pillanatig sem. Csak azt sajnálom, hogy a szereplőkről inkább az eseményekre terelődött a hangsúly. Jó, tudom, itt két világ összecsapásáról van szó, így nem is csoda, ha az ütközetek vannak a középpontban. De milyen jó lett volna, ha ezeket az ütközeteket egy-egy szereplő szemén keresztül láthattuk volna. Igaz, akkor nem kaptunk volna olyan átfogó képet az eseményekről, hiszen nem csak egy kis területre koncentrálódtak a harcok.
Urbánszki László kötet nem létezhet humor nélkül! Az Újvérűekben is megtalálható, igaz módjával, szofisztikáltabban, mégis a legjobb helyeken elhelyezve, hogy oldja a feszültséget és mosolyt csaljon az olvasó arcára.
A kötet végén ismételten kapunk az írótól egy kis magyarázatot, melyben sorra veszi azokat a dolgokat, melyeknél a tudomány mai állásától a történet kedvéért kénytelen volt egy kicsit eltérni.
A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.
ISBN: 978 615 5859 71 7
Metropolis Media, 2019
Terjedelem: 332 oldal
Bolti ár: 3990,- Ft
A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadótól is IDE kattintva.
