A történelemmel foglalkozó könyvek szerettették meg velem az olvasást. Igaz, azok nem regények voltak, hanem tanulmánykötetek, önéletrajzok, esettanulmányok. Idővel, ezek átvezettek a történelmi regények világába, ahol bepillantást nyerhettem az akkori emberek gondolkodásába, hogy hogyan is élhették meg az adott kort és kihívásait. A mai napig szívesen veszek a kezembe olyan kötetet, mely a régmúlt, vagy éppen a közelmúlt eseményeit dolgozza fel kalandos, családias vagy éppen összeesküvős formában. Persze, az olvasónak különbséget kell tennie a történet fikciós és valós elemei között, és nem venni mindent készpénznek.
A történelmi novellák műfaja azonban más. Itt az íróknak nincs lehetőségük nagy lélegzetvételű történetek elmesélésére, és a szereplők számát is korlátozniuk kell, hogy az olvasó ne vesszen el a sok név között. Illetve, figyelni kell arra is, hogy esetleg az olvasó nem jártas az adott kor eseményeiben, így számára is érthető módon kell elmesélni a történetet.
A Történelmiregény-Írók Társasága 2019-ben egy újabb novelláskötettel jelentkezett, melyben tizenhat írás kapott helyet, időrendi sorrendbe rendezve, az ókori Római Birodalomtól kiindulva, egészen napjainkig.
A legelső novella, Andy Baron: Megkopasztani egy istent címet viseli, ami egy könnyed, humoros indítása a kötetnek, és egy csaló mindennapjait meséli el a Római Birodalomba, és azon is túl. A nagy fogás reményében szereplőnk és hű szolgája egy élő istenkirály szolgálatába szegődik. Értem én, hogy ad egy hangulatot az írásnak, ha valaki selypít, bár nem illik ezen nevetni. De jól esik, főleg ha a megformált karakter még rátesz egy lapáttal 🙂 Igaz, hogy kicsit nehezen indul be a történet, és később is kicsit döcögős, de legalább szórakoztató. Persze, tudjuk, hogy ha feltűnik egy (lő)fegyver a történetben, annak el is kell sülnie. Baron pedig az egész történetet e köré építette fel, és szinte érezhető volt a lelkesedés, hogy végre elsütheti a gőzágyút.
A folytatásban már hazai vizekre evezünk, ahol Soós Tibor tollából ismerhetjük meg I. István királyunk menyének kalandos utazását és rövid házasságát. A Konstantinápoly a ködbe vész elbeszélés Imre herceg jövendőbelijének útját és a családdal való megismerésének történetét meséli el, a tragikus vadkan-balesetig, és annak következményeiig.
Imre herceg tragikus története másokat is megihletett, többek között Solymár Andrást is, aki a Kelepce című novellában meséli el a “baleset” előzményeit. A történelmi források igencsak hiányosak, így Imre herceg élete nagy szabadságot ad az íróknak, hiszen csak pár tényhez kell alkalmazkodniuk. Érdekes, hogy ki hogyan közelíti meg a vadkannal való találkozást, vagy éppen Imre herceg életvitelét.
De nem csak a herceg kap kiemelt figyelmet a kötetben, hanem tanítója Gellért is, kit később szenté avattak, és egy “hegy” is róla kapta a nevét. A budapestieknek illik ismerni a Szent Gellért hegy névadójának történetét, vagy legalább halálának eseményeit. Cselenyák Imre éppen ezt az eseményt meséli el Gellért vértanúsága című novellájába. Sajnos, ebben a történetben több név maradt benne, mint ami kezelhető. Aki ismeri a kor eseményeit annak talán könnyen feldolgozható a szöveg, de be kell vallanom, nekem okozott némi nehézséget, hogy most ki kivel van és mit csinál.
Miután a kereszténység lerombolta az ősi istenek szentélyeit, elüldözte, kiirtotta vagy hite megtagadására kényszerítette az ősi vallások gyakorlóit, új ellenséget kreált. A babonaságot kihasználva, új alakot adott az ősi szellemeknek, és megrontó boszorkányok ellen hirdetett szent háborút. Uralkodóink, a szentszék útmutatásait követve üldözték a “nép ellenségeit”. Bónizs Róbert a boszorkányüldözések időszakába enged betekintést a De strigis vero quae non sunt című novellájában, ahol azt is megtudjuk, hogy a szerelem erősebb, mint a rontástól való félelem. Viszont az álhírek és a pontatlan híresztelések is okozhatnak csalódást, amikor az ember szembesül a valósággal.
Urbánszki Lászlót gondolom nem kell senkinek bemutatnom. Egyedi stílusa könnyen felismerhető, hiszen szabados történetmesélése, a fehérnép és a jó ételek dicsérete nem hiányozhat írásaiból. Elképzelem, hogy Laci bácsi kinn ül a tanyáján az udvarban, forgatja a hideg időben a nyársat, és azon gondolkodik, miről is kellene írni ebbe a novelláskötetbe. Rápillant a nyárson forgó malacra és már meg is van az ötlet: Fogadó a Visongó Disznóhoz. A könnyed, humoros elbeszélés igen szórakoztató, de ajánlatos ezen írás előtt jól megtömni a bendőnket, ha nem akarjuk, hogy a kötet lapjaira csorogjon a nyálunk olvasás közben. 🙂
A királyok nem csak a boszorkányok ellen hoztak törvényeket, hanem a bűnözők ellen is. Gáspár Ferenc: A király törvénye című novellája betekintést nyújt a korabeli pénzhamisítók életébe és halálába. Az arany- és ezüstpénzek idején is voltak olyanok, akik megpróbáltak a kicsiből egy kevéssel többet csinálni, de ha lebuktak, igencsak megégették magukat (vagy mások őket). Egy ilyen pénzhamisító banda lefülelésének történetét ismerhetjük meg az elbeszélésből.
Bányai D. Ilona a történelmet leginkább a romantikus oldaláról szereti megközelíteni, és nem titkolja írásaiban sem, hogy királyaink, nemeseink nem vetették meg a szép ágyasokat, vagy éppen a tiltott gyümölcsnek számító fehérnépet. Még az Igazságos Mátyás is az esendők sorát gyarapította, bár arról nem születtek mondák, mint a jótéteményeiről. Az ajándék című novellában most nem a nép egyik embere kerül megmérettetésre, hanem maga a király. Vajon sikerül ellenállnia a szép virágszálnak?
Talán legjobban A Héttorony őre című elbeszélés lóg ki a novellák sorából, melyet Dr. Várkonyi Tibor írt. Ez se nem novella, se nem elbeszélés. Leginkább esszének nevezhető, mely érzelmek nélkül, történelmi eseményeket beszél el egymást követően. Egy legenda történetét szeretné megismertetni az olvasókkal, de sajnos annyira száraz és tényszerű, hogy az emberben nem mozdít meg semmit. Megtudjuk az írásból, hogy mely két nagy magyar volt fogja a Héttoronynak, és emlékük hogyan talált vissza a magyar honba.
A XVII. század második felében sem volt könnyű férjet találni egy csúnyácska lánynak. Nem beszélve arról, ha az apja foglalkozása távolra űzte a kérőket, és az első látogatást követően másodikra már nem nagyon volt példa. Csikász Lajos: Legényfogó című történetének főszereplője egy körmönfont, összeesküvéssel teli csellel próbálja kiházasítani lányát, melybe minden résztvevőt beavattak, kivéve a “boldog férjjelöltet”. A vicces történet a férfiak számára inkább rémmese, mely arra figyelmezteti őket, hogy csak óvatosan azzal a pálinkával, nehogy arra ébredjünk, hogy a gyűrűt az ujjunkra húzták 😉
A XIX. század elejére repít el bennünket Bakóczy Sára, irodalmáraink összejövetelére, amikor a magyar nyelv újra értéket kezdett jelenteni. Malvina aranyideje a költőnő tiszavirágéletű tündöklését meséli el, hiszen abban az időben a fehérnépnek nem sok keresnivalója volt az irodalom tájékán. Sőt, azt a nőt is megbélyegezték, aki írni-olvasni tudott, és azt feltételezték róla, hogy így a szeretőjének is üzenhet. Bakóczy Sára korhűen mutatta be irodalmáraink egymáshoz való viszonyát és ellenszenvét, valamint a látszólagos barátságokat, melyeknek köszönhetően egymás vállán tudtak felemelkedni. Persze, egy kis titkos romantikus kapcsolat sem maradhat ki a novellából, mely Malvina és egyik költőnk között szövődött.
Az Angyalkert kisdedóvó korai éveibe repít el bennünket Zsófia története, aki egy villámcsapás következtében árván maradt. A Kéz, fej és szív című szívhez szóló elbeszélést Tapodi Brigittának köszönhetjük, aki nem csak a kor kegyetlen valóságát tárja elénk, hanem szépségét is. Az eszes, de szegény sorsban nevelkedett Zsófia, családja elvesztését követően kap egy esélyt az élettől. A fiatal lány sorsát követhetjük nyomon a történetben és izgulhatunk azért, hogy vajon a tanulási vágya megkapja-e a lehetőséget, hogy kiemelkedjen a kosárfonás monotóniájából.
Gál Vilmos: Asztaltársaság című novellája az 1873-as bécsi világkiállítás alkalmával ülteti egy asztalhoz a magyar honfitársakat, kik közül nem egy részt vett a szabadságharcban is, és most emelt fővel ülnek a magyar csárda udvarában egy asztalnál. A magyar virtus és szellem találkozása ez, ahol bár olykor ellentétek felütik a fejüket, az összetartozás érzése megerősíti a nemzetbe vetet hitet, és annak felemelkedésének a reményét. Az ismert magyar történelmi személyiségeket felvonultató elbeszélésnek van egy nemzeti felhangja, de sajnos ennél többet nem kapunk tőle.
Hacsek Zsófia: Swanswell című romantikus elbeszélése a nagy háború idejét eleveníti meg a hátországban. Az otthon-maradottak bizonytalanságát vegyíti a kegyetlenségekkel, melyekkel akkor kerülnek szembe, amikor a harctérről hazahozott sebesültekkel találkoznak. Az új kórházi szárny átadó ünnepségén, melyet a harcban megsebesülteknek alakítottak ki, szembesíti a főnővért azzal, hogy a csillogás ami az eseményt jellemzi, mennyire ellentétben van azzal, amivel nap mint nap találkozik a sebesültek ápolása közben. De a szívnek parancsolni nem lehet, így eshet meg, hogy a félbemaradt beszédét követően a kórház kertjében egy másik világ tárul fel előtte.
Sztálingrád mindenkinek a végsőkig tartó csatát juttatja eszébe, mely egy stratégiailag teljesen lényegtelen várost pusztított el feleslegesen. A romok között mesterlövészek bújtak meg, és egyesével szedték le az ellenséget. A legendák városa ez, hiszen itt vadászott egymásra két szembeálló mesterlövész is. Hogy mi igaz belőle és mi nem, azt már pontosan nem fogjuk megtudni soha, de az biztos, hogy több mesterlövész is itt szerezte be a találatainak nagy részét…vagy éppen itt fejezte be pályafutását. Trux Béla: Nyulacska című elbeszélése egy női mesterlövész pár napját meséli el a romok alatt, miközben arra vár, hogy a náci ellenfele hibát vétsen és végre elkaphassa. Aki látta az Ellenség a kapuknál című filmet, azt sejtheti, hogy mire számíthat. 😉
A végére maradt Izolde Johannsen: Lebensborn című elbeszélése, mely a napjainkig tartó Lebensborn gyerekek sanyarú sorsát meséli el, és az újratalálkozás örömét. A II. világháborút követően több tízezer anya és gyermeke lett száműzött és üldözött azért, mert a gyermek apja a megszálló német hadsereg tagjai közül került ki. Ezzel a megbélyegzéssel nem nagyon dicsekedtek a felszabadult országok lakói, és a média is csak akkor kezdett el foglalkozni ezeknek a félárváknak a sorsával, amikor beköszöntött az enyhülés időszaka. De akkor már sokaknak késő volt, hogy felkutassák az apjuk családját. Izolde Johannsen egy ilyen család unokájának a történetét meséli el, aki tudomást szerezve a család történetéről, megpróbálja felkeresni nagyapját és annak családját.
Tizenhat történet, mely a múlt egy-egy darabkáját tárja elénk. Többsége igen érdekes, izgalmas és néhol már romantikába hajló elbeszélés. Persze, akad köztük pár, mely gyengébbre sikeredett, de egy ilyen válogatásnál óhatatlanul előfordul ilyesmi, hiszen tizenhat író, tizenhat stílusban és korból merít. Az lenne unalmas, ha mindegyik ugyan olyan lenne. Kell a változatosság, mely egyik korból a másikba repít bennünket, a szomorú történetből egy vidám kalandba, és így tovább.
Leginkább a történelmi regényeket részesítem előnybe a novellákkal szembe, de azt kell mondanom, hogy jó ez a kezdeményezés, hiszen így ízelítőt kaphatunk egy-egy író stílusából, és a szívéhez közelálló korból. Ennek köszönhetően könnyebben tudunk választani majd a regények közül is.Több író regényével már lehetett eddig is találkozni az oldalamon, de ezek után van még egy pár, akinek a munkásságába szívesen beleolvasnék.
A kötetet azoknak ajánlanám elsősorban, akik nem akarnak még belekezdeni egy nagy regény olvasásába, de kedvelik a történelmi írásokat. Esetleg azoknak, akik még bizonytalanok, és nem tudják melyik író regényét válasszák. Vagy csak egyszerűen szeretnének kicsit kikapcsolódni és elmerülni különböző történelmi korok eseményeibe.
A kötetet köszönöm a Történelmiregény-Írók Társaságának.
ISBN:9786155816178
Történelmiregény-Írók Társasága, 2019
Terjedelem: 229 oldal
Bolti ár: 2450,- Ft
Mások pedig így látják:
– Gabó olvas
– Minden napra egy könyv
