Kétvirág, Korongvilág első turistája megérkezett Ankh-Morpork városába, nem kis meglepetést okozva ezzel az ottaniaknak. A kikötő zsibongott, és már egyes szemfüles kódorgók azt vizslatták, hogyan tudnák megszabadítani a turistát egy kis fölös tehertől, akár tudtával, akár tudta nélkül. Széltoló, a varázstalan varázsló, pechjére pont arra császkált, és nem is sejtette, hogy ez a találkozás nem csak a város életét változtatja meg, hanem az övét is fenekestül felforgatja.
A Vészbanyák című kötettel kezdtem az ismerkedést a Korongvilággal, és be kell vallanom, hogy rögtön az elején behúzott. Valahol a regény felénél járhattam, amikor megszületett a döntés, hogy márpedig az egész sorozatot el fogom olvasni, mégpedig az elejétől kezdve, pár havonta egy-egy részt elolvasva. Nincs is annál jobb, mint kiszakadni a valóságból és valami agyament szórakoztató történettel feltöltődni. Nos, a kezdeti lendületemet kissé megtörte A mágia színe.
A Korongvilág első része, A mágia színe, bár érdekesen indul, egy idő után nagyon erőltetetté válik, amihez még jobban hozzájárul a cselekmény kuszasága és céltalansága. Széltoló és Kétvirág, Ankh-Morpork első biztosítási csalását követően, ami a város leégésével jár együtt, kalandos útra indul a Korongvilágon. Viszont a céltalanság olyan szinten veszi el az ember kedvét a történettől, hogy egyre nehezebb volt újra kézbe venni a kötetet. A két szereplő kóvályog a nagyvilágban, miközben egyik kalandból a másikba esnek, és valahogy mindig megmenekülnek szorult helyzetükből. Viszont ők sem tudják, hogy hová, merre tartanak. Az egyetlen felüdülést a Halál megjelenése jelentette, aki többször is megpróbálta Széltolót átvinni a túlvilágra, de általában be kellett érnie valaki mással.
A kötet elolvasását követően, úgy gondoltam, talán jó lenne megnézni a regényből készült filmet is, ami talán tartogat annyi pluszt, hogy pozitív legyen a történet kicsengése. A filmes feldolgozás igen zanzásítva tárja elénk a történet eseményeit, de ott sem találtam meg azt amitől jónak vagy szórakoztatónak éreztem volna a történetet. Végül a film felénél vettem észre, hogy valami nem stimmel. A feldolgozásnak A mágia színe a címe, de mint kiderült, A mágia fénye kötetet is feldolgozta, és így a két rész együtt alkotott egy filmet. Ezek után nem volt kérdés, hogy el kell gyorsan olvasnom A mágia fényét is!
A második kötet már az elején hozta azt a felütést, amire vártam. Valamint kiderül az olvasó számára is, hogy milyen szerepe is van Széltolónak a történetben, a varázstalan varázslónak, akinek mindössze egy varázslat van a fejében, mely nem tűr meg más varázsigét gazdája elméjében. Viszont ez az egy varázslat így hiányzik az Oktávóból, a nagy varázskönyvből, melyet a Láthatatlan Egyetem pincéjében őriznek hét lakat alatt, és mellyel elejét lehetne venni a Korongvilág pusztulásának, és eltéríteni a Nagy A’Tuin-t az egyre fényesebben ragyogó csillag útjából.
A két “hősünk”, miközben igyekeznek vissza a Láthatatlan Egyetemre, hogy az Oktávó és Széltoló fejében ragadt varázsige segítségével megmentsék Korongvilágot, belefutnak Cohenbe, a Barbárba. Cohan megjelenése a történetben meghozza mindaz a humort és könnyed problémakezelést, ami ennek a műfajnak a sajátja.
Szegény, öreg Cohen, ránézésre is már túl van a dicső időkön, és csak árnyéka önmagának. Aszott teste, mely fogak híján kénytelen csak levessel táplálkozni, már nem a régi. Mégis, ha harcra kerül a sor, és nem csípődik be a dereka, akkor keményen helyt tud állni. A felfogása kissé barbár, de pont ez az a nézőpont, amitől az olvasó alkalomadtán a hasát fogja a nevetéstől.
Nem könnyű fogak nélkül hősznek lenni. Nem számít, mi mászt veszítesz el, félszemmel is nyugodtan folytathatod a szakmát, de ha látják, hogy a szádban csak íny található, oda a tisztelet.
Így, Cohennek köszönhetően ismét jó hangulatban telt az olvasás, amihez az is hozzájárult, hogy végre valami cél is lebegett főhőseink előtt, és nem csak a nagyvilágba kalandoztak, hanem céltudatosan irányba álltak.
Mindeközben egy másik szálon is történnek az események, konkrétan a Láthatatlan Egyetemen, a varázslóiskolában, ahonnan kidobták Széltolót. Gáldor Mállotviksz egyre magasabbra tör a varázslóiskola ranglétráján, ahol csak az illető elhalálozását követően szerezhető meg a rang. Gáldor nem bíz semmit a véletlenre, így saját kézbe veszi előrejutásának kulcsát, azaz sorba teszi el láb alól a közte és a rektori szék közt lévő varázslókat. De hiába minden hatalom, ha az Oktávóban csak hét varázsige van, az nem használható a világuralom megszerzésére. Kell a nyolcadik varázsige is hozzá, ami Széltoló fejébe fészkelte be magát.
Gáldor, nem tudva, hogy ha Széltoló meghal, a varázsige nem kerül automatikusan vissza az Oktávóba, azon igyekszik, hogy különböző cselszövésekkel és bérgyilkosokkal Széltoló életére törjön. Szerencsére, főhősünk mellett ott van Cohen is, aki megvédi minden bajtól. Vagy legalábbis megpróbálja.
Máig sem értem, hogy miért volt szükség ilyen hosszú felvezetésre? A mágia színe leginkább arra volt alkalmas, hogy elvegye a kedvét az olvasónak a sorozattól. Nem lett volna elég ha A mágia fénye elejére, valahogy lerövidítve, és a felesleges kalandokat kihagyva, belezsúfolja Terry Pratchett a történetet? Szerintem sokkal élvezetesebb lett volna a történet ebben az esetben.
A Korongvilág első két része így eléggé felemásra sikeredett. Az első kötet elég gyenge volt, még a második hozta az elvárt szintet, és valóban kikapcsolódást nyújtott. Azért is döntöttem az mellett, hogy a két kötetet egy bejegyzésbe hozom, mert összefüggő a történet és a kettőt csak együtt lehet értelmezni. Tehát, aki úgy dönt, hogy nekivág a Korongvilág sorozatnak, és mindezt az elejétől teszi, az készüljön fel arra, hogy nehezen indul be a sorozat.
Aki nem a számozási sorrendben szeretné olvasni a sorozatot, hanem a történetek folytonosságában (alsorozatok), annak segítségére lehet az angol nyelvű infógrafika, mely INNEN elérhető. Valahol találtam magyar verziót is, de sajnos olyan rossz felbontásban, hogy azzal nem is foglalkoztam. Azaz, ha valaki Széltoló történeteire kíváncsi, az A mágia színe és A mágia fénye elolvasását követően egyből ugorhat az ötödik részre, mely a Széltoló alsorozat harmadik regénye (Bűbájos bajok).
Ha kikapcsolódásra vágysz, ami jelen esetben egy humoros fantasy paródia, akkor kiváló választás a Korongvilág sorozat. Azt azért nem mondanám, hogy figyelmet nem igényló olvasmány, hiszen olyan szójátékok találhatóak a regényekbe, melyeken könnyen átcsúszhatunk, ezzel megfosztva magunkat egy-egy jóleső nevetéstől. Azaz, értő- és megértő olvasót kívánnak a kötetek.
ISBN: 963 934 624 1; 963 911 086 8
Cherubion, 2001; 2000
Fordította: Kornya Zsolt, Nemes István, Sohár Anikó
Terjedelem: 250 és 248 oldal
