A Pozsonyi út 38-40-42. szám alatti Dunapark-ház az 1930-as évek második felében épült. Napjainkig sok mindent láttak ezek a falak, amiről ha mesélhetnének, megtennék. De mivel az épületek nem képesek erre, ezért leginkább igyekeznek megihletni egy-egy írót vagy költőt, hogy az mesélje el helyettük a történetüket. A Dunapark-ház Vámos Miklóst ihlette meg, aki lakással rendelkezik az épületegyüttesben, de a történetét csak később ismerte meg. A Dunapest regény két történetet mesél el az olvasóknak, melyek az épülethez köthetőek. Az egyik a vészkorszak idején játszódik, a másik napjainkban.
Dunapest – egy angol-francia nő, Linda félrehallásának az eredménye, akinek a volt férje családfájának gyökerei egészen Budapestig érnek. Mégis Lindát a véletlen vezette éppen a magyar fővárosba, ugyanis menekülni akart az élete elől, és felszállt az első gépre amire jegyet tudott váltani, és ami elrepíthette a gondok elől. Megérkezve Budapestre egyszer csak a Dunapark kávézóban találta magát. Jó helynek tűnt, hogy felfrissítse magát, és keressen valami szállást. A sors itt hozza össze Linda Romant a fiatalokkal, a házban lakó Tóth Julival, aki grafikusként keresi a kenyerét, Vas Danival, aki szerkesztőként dolgozik egy kiadónál, valamint Kádár Ákossal, az íróval.
Az egyik történeti szál négyük mindennapjaiba enged betekintést, feltépve a múlt sebeit. Ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi helyzetüket és tetteiknek mozgatórugóit, meg kell ismernünk a múltjukat, és mindazt, amit magukkal hordoznak. Igaz, kicsit furcsán hat, amikor pár órai ismeretség után Juli és Linda kiöntik egymásnak a lelküket és elmesélik múltbéli gyötrelmeik egy részét. Jó, a csajok kicsit könnyebben nyitnak egymás felé, de nem hinném, hogy pár óra elegendő ahhoz, hogy feltépjék a sebeket és együtt próbálják begyógyítani.
A másik szál a II. világháború utolsó éveit idézi fel, amikor a Pozsonyi úton álló házegyüttes egy része svéd védettség alatt állt, és csillagos házként ide telepítették a zsidókat. Raoul Wallenberg svéd diplomata igyekezett minél több zsidót megmenteni a deportálástól, és iratokkal látta el őket. Az embert próbáló feladatban, Carl Lutz svájci alkonzullal együtt igyekeztek menteni a menthetőt. Azonban a védelmet biztosító papírok nem sokat értek, ha azt a nyilasok széttépték, és a Dunába lőtték tulajdonosaikat. Wallenbergnek és Lutznak nem csak a védelem alatt álló házakat kellet jelenlétükkel megvédeniük, amikor a nyilasok, fittyet hányva a diplomáciára, razziát tartottak ezekben az épületekben, hanem akkor is igyekeztek életeket menteni, amikor fülükbe jutott, hogy újabb zsidó csoportot akarnak a Dunába lőni. A helyszínre igyekeztek, és ha még időben odaértek, akkor próbálták papírokkal ellátni a cipőjüktől és kabátjuktól megszabadított, halálra vált embereket.
Vámos Miklós a két történeten keresztül igyekszik emléket állítani mindazoknak, akik a vészkorszak idején, az életük kockáztatásával igyekeztek életeket menteni. Valamint rávilágít arra, hogy a múlt nagyon is velünk él tovább, és nem szabad megfeledkeznünk róla. Az író egy épületet tett meg a történetek középpontjává, amin keresztül elmeséli az emberi sorsokat. Azon emberek sorsát akik a két időszak alatt megfordultak a Dunapark kávéházban, vagy magában az épületben. Betekintést kapunk a csillagos ház mindennapjaiba.
Sokan úgy gondolhatják, hogy ez csak egy újabb holokauszt történet, ami semmi újat nem mond, csak igyekszik a témát a köztudatban tartani. Nos, részben igazuk van, hiszen a téma adott. Viszont Vámos Miklós másként közelít hozzá. A jelenben folyó történetszállal egy kicsit lazábban bánik, és inkább a szerelmi szálra próbálja meg felhúzni a történetet, melyben a múlt eseményei, színhelyei és hatásai fel-felbukkannak, így érve el, hogy a múlt a jelen szerves részét képezze. Jó, az is igaz, hogy Kádár Ákos kicsit túltolja a történetben a dolgot, hiszen a romantikusnak szánt sétái közben mindig felbukkannak a vészkorszak eseményei. Ahogy igyekszik Lindának bemutatni Budapest jellegzetességeit és múltját, valahogy mindig a zsidók üldöztetésénél lyukad ki. Valljuk be, hogy ez nem egy romantikus téma, amivel az ember akkor hozakodik elő, amikor a nőt éppen meghódítani igyekszik. Ettől függetlenül, mégis úgy érzem, hogy éppen a két történeti szálnak köszönhető, hogy a regény nem túl nyomasztó, hiszen, amikor kezdenénk belesüllyedni a letargiába, akkor visszatérünk a jelenbe, hogy egy kis lélegzethez jussunk, és felfrissítsük magunkat.
Őszinte leszek. Amikor elkezdtem olvasni a regényt, szokásomhoz híven nem tudtam, hogy mi vár rám a kötet lapjain, hiszen nem olvastam el a fülszöveget. Egy könnyed kortárs regényre számítottam, ahol a történet egy épület “árnyékában” játszódik, és lassan kiderül, hogy minden szereplő valamilyen szálon kötődik az épülethez. A négy fiatalon kívül megismerhettem a Dunapark-ház történetét is, azaz, hogy ki tervezte és ki építtette. De ezen kívül a lakóinak mindennapjaiba is bepillantást nyerhettem. Akárcsak a békebelinek tűnő kávéházi hangulatba, még meg nem jelentek a csendőrök. Lassan kezdett csak kibontakozni előttem, hogy a múlt eseményei mire is fognak kifutni.
Vámos Miklós nem csak az áldozatoknak állított emléket ebben a regényben, hanem azoknak is, akik az életük kockáztatásával igyekeztek menteni az embereket. Elvitt bennünket a Dunapartra, ahol pár serdülő nyilas, a hatalomtól megrészegülve és gyűlölettől fűtve felsorakoztatta az összefogdosott zsidókat a Duna parton, hogy aztán a fagyos fogyóba lőjék őket. Ha Wallenberg későn érkezett, akkor már csak a cipők árulkodtak arról, hogy mi is folyt le nemrég a helyszínen.
Szétnézhettünk a védett épületekben is, ahol több ezer ember zsúfolódott össze, kiszolgáltatva a karhatalom erőinek, akik olykor, figyelmen kívül hagyva a diplomáciai védelmet, betörtek ezekbe a házakba, és vagy vagonokba, vagy a Duna partra kísérték áldozataikat. A svéd vagy svájci útlevelek nem mindig biztosítottak védelmet.
A jelenben játszódó történeti szál pedig rámutat arra, hogy a személyes tragédiák nem köthetőek időszakokhoz, hiszen egy menlevél nem védhet meg egy rossz házasságtól, vagy egy erőszakos szeretőtől. Mindannyian magunkban hordozzuk a személyes tragédiánkat, csak az a kérdés, hogy szembe merünk-e velük nézni, vagy Lindához hasonlóan inkább a menekülést válasszuk? De meddig lehet menekülni? És hová? A problémákat nem lehet hátrahagyni, hiszen azok bennünk vannak és vagy legyőzzük őket, vagy hagyjuk, hogy felemésszenek bennünket. Viszont nem biztos, hogy minden, amit mi tragédiának fogunk fel, valóban az is. Lehet, hogy egy csalódás vagy veszteség adja meg azt a lökést, ami arra késztet bennünket, hogy a boldogság útjára lépjünk végre. És ne feledjünk, hogy a legnagyobb világégések alkalmával is ott volt az emberek szívében a szeretet és a szerelem, hiszen ha nem lett volna ott, akkor az élet már rég megszűnt volna a Földön.
A Dunapest egy tragédiákkal, szerelemmel, hősiességgel, kegyetlenséggel, boldogsággal és erotikával átszőtt történet, Pont olyan, amilyen az élet is. Változatos. Egyszer fenn, egyszer lenn. De a lényeg, hogy az életigenlés az ami az emberben tartja a lelket. A halálvágy és az élni-akarás folytonos harcot vív bennünk, és csak rajtunk és a szerencsén múlik, hogy melyik kerekedik felül.
Egy folytatásra azért kíváncsi lennék, ahol szintén a jelen és a múlt szálai futnának össze, de a vészkorszak helyett abban az időben, amikor a Dunapark-ház egyes lakásai az ÁVH-nak és utódszervezeteinek adott helyet. Állítólag még mai is népszerű a titkosszolgálat berkein belül, hiszen a Dunapark kávéházban sok politikus megfordul 😉
A valóság és a fikció keveredése a regényben biztosítja azt a hangulatot és miliőt, ami miatt nehéz letenni a könyvet. Kíváncsiak vagyunk a négy fiatal történetére, hogy az egész szerelmi kaland hová fog kifutni, miközben végigkövethetjük a múlt eseményeit, melyek a távolból szinte az ablakunk alá hozzák a történelmet.
A kötetet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.
ISBN:978 963 543 040 6
Athenaeum Kiadó, 2020
Terjedelem: 352 oldal
Bolti ár:4699,- Ft
