James DiGriz egy olyan társadalom szülötte, ahol genetikai szűrés alapján kiszűrik azon egyedeket, akik hajlamosak a bűnözésre. Azonban, ebben a vasbeton társadalomban mégis akadnak rozsdamentes acélpatkányok, akik valahogy átcsúsztak ezen a szűrőn és bűnözőként élik életüket, még le nem buknak. Sikamlós Jim (James DiGriz), éppen aktuális balhéjának a végén járt, ugyanis lebukott, és menekülésre kényszerült. A gyors és kidolgozott tervnek köszönhetően sikerült meglépnie a törvény őrei elől, és egy másik bolygóra menekült. Sokáig nem pihent, hiszen csak az hozta lázba, ha éppen munkában volt. Pár nap alatt ki is tervelte az újabb balhét, amivel egy kis pénzhez juthatott volna. A probléma csak annyi volt, hogy még a rozsdamentes acélpatkányok is beleszaladhatnak egy csapdába. A legendákban élő Testület úgy látszik, a valóságban is létezik, és Sikamlós Jim belesétált a csapdájukba…
Harry Harrison kultikussá vált regénysorozata eredeti nyelven 11 rész élt meg, még magyarul csak két kötetig jutott. Az űroperák hangulatába csomagolt kalandregény nyitó kötete 1961-ben látott először napvilágot. Az idők folyamán egyre nagyobb népszerűségre tett szert, és annak ellenére, hogy ponyváról beszélünk, sikerült kultikussá kinőnie magát. Ez annak is köszönhető, hogy egy ízig-vérig kalandregényről van szó, ami a távoli jövőben játszódik, és gyorsan, már az első oldalaktól kezdve bevonzza az olvasót, amihez a sajátos humora is hozzásegít.
Kicsit félve nyúlok a regény “elemzéséhez”, hiszen sok rajongója van a kötetnek. Az írója is hasonló népszerűségnek örvend, és be kell vallanom, hogy regényei (noha ezenkívül még csak egyet olvastam – A technicolor® időgép) valóban szórakoztatóak és ötletesek. Magával a történettel nincs is nagyon gondom, hiszen az jól ki van dolgozva. Ahol problémák vannak, az a háttéruniverzum.
Egy társadalom, ami maga mögött hagyta a bűnözést genetikai és pszichológiai szűrőprogramoknak köszönhetően, egy kicsit utópisztikus világ. Ezzel nem is lenne probléma, hiszen elfogadjuk, hogy semmi sem tökéletes és a szűrésen olykor átcsúszik pár alany. De, és itt jön a “de”! Ha nincs bűnözés, akkor hogy lehet az, hogy DiGriz első küldetésén rögtön egy olyan bolygó vezetője elé kerül, akinek a múltja és jelene tele van fekete foltokkal, ugyanis a korrupciós ügyek csak úgy halomban állnak nála. A korrupció az nem bűnözés? Az csak szórakozás? Vagy mifene?!
A Ligához tartozó bolygók elméletileg hasonlóak, mint a Liga alapító bolygói. Miért van akkor az, hogy egy pár száz éve a Ligához csatlakozott bolygón még mindennapos a bűnözés? Azt értem, hogy a hirtelen technológiai ugrás gondot okozna a társadalomban és az egyénekben, de a bűnözés csökkentése nem érdeke a Ligának? Főleg akkor, ha ezen bolygó lakói nyugodtan utazgathatnak a többi bolygóra. Szóval, az univerzum nem éppen kidolgozott és átgondolt.
A történet viszont érdekes. Egy olyan világban, ahol elhanyagolható számú bűnöző van, ki is lenne alkalmasabb a lefülelésükre, mint a hasonlóan gondolkodó személyek egy zárt csoportja. A Testület tagjai mind valaha bűnözők voltak, de jó útra tértek, és céljuk a hozzájuk hasonlóak felkutatása, és átállítása saját oldalukra. A tolvajokkal, csalókkal és rablókkal nincs is nagyon dolguk, hiszen könnyedén integrálják a szervezetükbe őket. A probléma a gyilkosokkal van, akiket ha elkapnak, akkor sem vehetnek fel a Testületbe, hiszen az emberi élet szent, és aki kioltotta csak egy embertársának is az életét, annak már nem lehet megbocsájtani…vagy mégis?
DiGriz motivációja érthető és ennek következtében tettei is logikusak. Az első akcióját a bizonyítási vágy vezérli, hogy megmutassa “példaképének”, a Testület vezetőjének, hogy van ő is olyan jó, mint a főnök. Az akció persze kicsit félresikerül, és ettől kezdve már a becsületének megmentése a cél, illetve a bosszú. Azonban DiGriz is férfiből van, így nem csoda, ha a látását elhomályosítja a női szépség. Ettől kezdve a bosszú mellett fellép benne a megértés iránti vágy, hogy megértse, mitől lett ez a szépség egy lelketlen gyilkológép.
A regény pörgős, és szinte minden fejezetben fordul egy kicsit a kocka, aminek következtében nem tudjuk pontosan, hogy mi is lehet a történet folytatása, nemhogy a vége. Olvasás közben csak onnan tudtam, hogy a vége felé járok, hogy egyre kevesebb lap volt már hátra, és közben azon gondolkodtam, hogy hogyan jut majd így ideje Sikamlós Jimnek végigvinni a tervét? Harry Harrisonnak talán éppen ebben rejlett az ereje: nem várt fordulatokkal tarkította az eseményeket, amik belesimultak a történet szálába és egyáltalán nem zökkentették ki az olvasót. Nem vitte végig a történetszálat, hanem egy kis ellenállást tett bele, aminek következtében kicsit fordult a helyzet, mint a hegyi patak, ami lefelé száguld a hegyről, de mégsem egyenes vonalban teszi, hanem kikerülve az akadályokat, melyek útját állják.
A humor az egyik nélkülözhetetlen összetevője Harry Harrison regényeinek. Nem erőltetett, hanem a történet szerves részét képezi, ahogy főhősünk elmeséli a történéseket, saját szemszögéből és saját értelmezése szerint. Nem vesz semmit komolyan, mégis emberfeletti áldozatokat hoz a cél érdekében. De ha mindezt drámain, hosszú leírásokkal tárná elénk, oda lenne az egésznek a hangulata és talán az olvasó is elunná az egészet. Így viszont megtartja a pörgős történetvezetést, még akkor is, amikor éppen szemközt akarják lőni egy mordállyal.
Kíváncsi lennék, hogy magyarul miért csak két rész jelent meg, és miért nem folytatta senki a sorozatot? Lehet, hogy nem találta meg az olvasóközönségét? Talán sokan sci-fiként akarták értelmezni, és csalódtak? Jó, az első pár oldalnál még én is azt hittem, hogy egy sci-fi történetet tartok a kezemben, viszont mivel már olvastam A technicolor® időgép-et, így sejtettem, hogy egy igazi agymenős kalandra számíthatok, ahol bármelyik pillanatban megváltozhatnak a dolgok és új szituációba kerülhet a főhős. Nem is csalódtam, hiszen egy valódi kalandban volt részem, amit alig bírtam letenni, és szinte egy nap alatt el is olvastam. És szerintem nem sértő címke a könyvre a “ponyva” kifejezés, hiszen a jobb fajtákból való, mely az olvasók szórakoztatására készült, egy kis űropera beütéssel.
Persze, a központi kérdés sem mindennapi. Lehet szeretni egy nőt, akinek több tucat, vagy akár több száz ember vére tapad a kezéhez? Meg lehet neki bocsájtani, ha tudjuk mi okozta nála ezt az állapotot (ti. hogy nem számít neki az emberélet)? A hatalomvágyat a szerelem legyőzheti? És a bosszú utáni vágyat? El lehet felejteni, hogy ez a nő hidegvérrel lelőtt bennünket? DiGriz fejében ezek a kérdések cikáznak körbe-körbe, és emésztik fel lassan. A végső döntést azonban meg kell hoznia, előbb-utóbb.
Aki kikapcsolódásra vágyik egy igazi kalandtörténettel, annak kiváló választás A Rozsdamentes Acélpatkány. Kaland, szerelem és kemény összecsapások, minden ami egy jó kis kikapcsolódáshoz kell. Harry Harrison neve biztosíték a könnyed, humoros és jó történetre. Néha szükség van ilyen olvasmányokra is, hogy ne vegyük túl komolyan magunkat és az életet.
ISBN:963 497 046 X
Szukits Könyviadó, 2004
Fordította: Kiss Tamás
Terjedelem: 210 oldal
Bolti ár: 1690,- Ft
