1983-ban, egy kis, nevesincs üstökös lépett be a Naprendszerbe, és a felületéről leváló jégkristályok egy része, a Föld körül keringő egyik szovjet műholdon landolt. Az időközben megsemmisítésre szánt műholdnál azonban problémák léptek fel, és nem választotta le a meghajtóegységét a visszatérés előtt. A légkörbe való belépésekor sem esett megfelelő darabokra, és a titkos újításként alkalmazott mini nukleáris erőmű, felületén az üstökösből származó anyaggal, szinte sértetlenül érte el a Földet, pontosabban az egyik óceánt, melynek a fenekére süllyedve, elbújhatott a kíváncsi szemek elől. Az üstökösről származó idegen anyag pedig kedvező feltételekre talált a sós vízben, a sugárzó, hőt termelő meghajtó felületén. Ez volt az a hely, ahol a doom vírus megkezdhette világhódító útjának az előkészületeit.
Évek teltek el, mire a vírus az Indiai-óceán fenekéről lassan a felszínre jutott, és megfelelő gazdatestekben folytathatta a szaporodását. Mire az emberiség ráeszmélt, hogy mivel is van dolga, a lassú lefolyás miatt már a Föld minden pontján megvetette a lábát a vírus. A világ tudósai nagy erőkkel dolgoztak egy vakcina, vagy egy gyógymód kifejlesztésén, de nem jártak sikerrel. A Svédnek sikerült találnia egy lehetséges vakcinát, azonban a mellékhatások miatt nem volt olyan szervezet a Földön, mely jóváhagyta volna. Az RNS alapú oltás és gyógyszer a szervezetbe kerülve beépült a DNS-be. Viszont eddigre már az emberiség majdnem fele meghalt, így már csak aközött lehetett választani, hogy hagyják kihalni az emberiséget, vagy szembenéznek a bizonytalan jövővel, és majd akkor foglalkoznak a mellékhatásokkal, amikor már legyőzték a doom vírust.
A történetet Palla Ádám publikus combo-bundle jegyzeteiből ismerhetjük meg (amit 2073-ban kezd írni), aki egy családi krónikát igyekszik megírni. A családtagjai felfedezik a jegyzeteket, és széljegyzetekkel látják el, ösztönözve Ádámot, hogy ásson mélyebbre a család történetébe, és mesélje el a kezdetektől, amikor is a nagyapja az 1930-es években megérkezik a tiszai szigetre, és elkezdőik a Palla család igazi és izgalmas története.
A családregényből nem csak a Palla család történetét ismerhetjük meg, hanem a doom vírus okozta változást is a világban. A gyógymód megtalálása újabb kihívások elé állította az emberiséget, és a homo sapiens kihalásának biztos útjára terelte. Az új nemzedékek már nem tartoztak a homo sapiens fajtájához, hanem egy új emberiség jött létre, melyet emguru néven emlegettek.
A regény az alternatív történelem műfajába tartozna, ha meg tudnánk nevezni egy olyan pontot, ahol a mi történelmünktől elválik a regény idősíkja. Viszont a figyelmes olvasó már az elején észrevehet apróbb eltéréseket a múltban is. A legjobb megközelítést leginkább a párhuzamos valóssággal kapjuk, és ez alapján is kell a történetre tekintenünk.
Ziegler Éva, alias E. M. Marthacharles, egy olyan történetet tárt az olvasó elé, ami az elejétől kezdve bevonzza az embert, és szinte lehetetlen letenni. Nem egy központi probléma megoldására épül a történet, hanem a nemzedékeken áthúzódó, doom vírus okozta változások története. Minden egyes, a kérdésre megoldásként adott válasz újabb kérdéseket vet fel, ahogy az újabb és újabb nemzedékek “mutációja” egyre jobban elválasztja az emgurukat a homo sapienstől. Ennek ellenére egy családként tudnak működni, a fennálló egyre jelentősebb különbségek ellenére.
A tudományos precizitással, mégis szórakoztatóan megírt regény lapról lapra új, megdöbbentő információkkal képes meglepni, olykor pedig sokkolni az olvasót. Az LMBTQ témát is érintő regény egy kicsit még tovább merészkedik, és a vérfertőzés különböző fokozataival “sokkolja” az olvasót. Első olvasásra megdöbbentőek lehetnek ezek a dolgok, de elfogadva az emguru faj fejlődési ívét és a társadalmi változásokat, mely az új faj megjelenése vált ki, sokkal elfogadóbban állunk a témához. Persze, végig ott lebegett az én fejemben is, hogy itt valami furcsa dolog van a háttérben, ráadásul időnként előbukkan egy mellékszál is, ami látszólag nem tart semerre. A regény végén azonban minden a helyére kerül, és minden furcsaság is megtalálja a saját polcát, ahová való.
Nem hiba nélküli a történet, és egy jó szerkesztő is ráfért volna a szövegre. Ez főleg az elején észrevehető, amikor a múlt és jelenidő keveredik, illetve amikor E1-ben mesélik a történetet, mégis “látják” és “tudják”, hogy a másik mit csinál, amikor éppen nincs a színen, vagy hogy mit gondol. Vagy például, amikor a széljegyzeten megbeszélik, hogy a tárgyalandó témának nem kellene belekerülnie a jegyzetekbe és inkább a tornácon folytassák a beszélgetést, és egy sortörést követően már olvashatjuk is a “széljegyzeten”, hogy mit beszélnek a tornácon. Egy jó szerkesztő az ilyen írástechnikai hibákat észrevenné, és javaslatot tenne az írónak arra, hogy hogyan oldja meg. Az olvasásból általában az ilyen és ehhez hasonló írástechnikai hibák zökkentettek ki, amik egy kicsit csökkentették is az élményt.
Viszont magával a történettel nincs baj. Nagyon jól van felépítve, és folyamatosan fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését. Mindig, mielőtt választ kapnánk egy-egy kérdésre, már a láthatáron ott sorakoznak az újabb kérdések. Pont, mint a tudományban, ahol ha megtaláljuk a megoldást, nem jutunk a kutatás végére, hiszen minden egyes megoldás újabb kérdéseket vet fel, aminek köszönhetően a tudományok még hosszú-hosszú ideig virágozni tudnak.
Alkalmanként kicsit hosszúnak tűnhetnek a “magyarázatok”, viszont érdemes figyelmesen elolvasni ezeket is, mert a sorok között már ott bújnak az újabb kérdések, vagy éppen megoldások egy korábbi problémára. És éppen ez hajtja előre az olvasót, hogy minél többet megtudjon, és kíváncsian várja a következő fejezetet, hogy ott vajon miről hullik le a lepel és az milyen következményekkel jár a szereplőkre és a világra nézve.
Aki rendszeresen követi az oldalt, az észrevehette, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb a sci-fi. Ez azért van, mert meguntam, hogy mindig ugyanazt a történetet kapom egy kicsit más tálalásban. Szinte minden író a zsáner fősodrát követi és nem tudnak újat hozzátenni a már tövig rágott csonthoz. Éppen ezért fordultam a ponyva és a szépirodalom felé, mert változatosságra vágytam. Ziegler Éva ezen regénye igen messze esik a mainstream irányzattól, aminek köszönhetően frissítően hatott rám. Visszaadta a reményt, hogy olvashatok még jó sci-fiket, és nem kell mindig ugyanazokat a köröket bejárnom. Viszont, lehetséges, hogy pont ennek köszönhetően nem tudott megjelenni egy olyan kiadónál, ami megfelelő szerkesztőt is biztosított volna az írónak. Ennek pedig az a következménye, hogy nagyon sok olvasóhoz még a híre sem fog eljutni a könyvnek. Pedig megérdemelné. Ráadásul, szerintem a történet igen heves vitákat is kiválthatna erkölcsi-morális kérdések tekintetében.
A könyvet azoknak ajánlanám, akik egy másfajta sci-fire vágynak, mint ami a fősodorba bekerült az utóbbi 5-10 évben. Az írónő stílusa és a történet “vizuális” megjelenítése plusz érdekességi faktor, ami élvezetesebbé teszi az olvasást és segít jobban belemerülni a történetbe. A közvetlen hangnem pedig “családiassá” teszi a történetet, aminek köszönhetően úgy érezzük, hogy mi is ott vagyunk a tiszai szigeten, a Pallai család és vendégei között.
ISBN: 9781388212872
Arte Tenebrarum, 2020
Terjedelem: 510 oldal (?)
Bolti ár: 1999,- Ft (eKönyv)
