Egy kétkötetes novellagyűjtemény esetén talán nem is a válogatás sorrendje határozza meg az élményt, hanem az olvasás. Mondom ezt azért, mert miközben jelen kötet vége felé tartottam egy ismerősöm azzal állt elő, hogy olvasta a kötetet, de nem meri megvenni a második részt, mert attól tart, hogy abban a “maradékok” kaptak helyet. Biztosítottam, hogy A varázsló utolsó éjszakája nem a “maradékokat” tartalmazza, hiszen kiváló írások vannak benne. Viszont, számomra éppen A szabadság íze tűnt gyengébb válogatásnak. Lehet, hogy az első elolvasott kötet beállít az olvasóban egy mércét, amit mindenképpen felül kell múlnia a folytatásnak, és akkor is gyengébbnek érzi, ha a színvonal megmarad? Ez megérne egy borgőzös beszélgetést 😉
A novellagyűjtemény három, jól elkülöníthető szakaszra tagolódik. Az első, A csodálatos jövő fejezetcímet kapta, melyben egy “univerzumhoz” tartozó írások kaptak helyet. Az elbeszélésekben vannak közös pontok, és érdemes kronológiai sorrendben olvasni ezeket, annak ellenére, hogy a szerző más sorrendbe szedte össze ezeket. Ebben a fejezetben sci-fi novellák vannak, melyek a nem túl távoli jövőbe kalauzolnak el bennünket, főszerepben Mihail Kobrinnal, aki egy genetikai beavatkozás következtében “látja” a szagokat. Misát megviseli ez a különös képesség, és igyekszik hétköznapi életet élni, kizárni a szagokat a fejéből.
A fejezetben négy elbeszélés kapott helyet, melyek közül kettőt emelnék ki. Az egyik az Apám egy antibiotikum, mely nem éppen egy idilli jövőképet fest elénk. Miska ekkor még csak kisgyerek, és még nincs teljesen tisztában az apja valós tevékenységével. Azonban lassan felsejlik előtte a valóság, és rádöbben, hogy az élete nagy veszélyben van. A propagandának köszönhetően, annak ellenére sem neheztel az apjára, hogy valószínűleg ő, vagy a csapata felelő a barátja haláláért. Más, sokkal fontosabb dolog kerül előtérbe, a saját élete, mely egy hajszálon függ. Az elbeszélés a maga módján eléggé kegyetlen világot tár elénk, mely lassan bontakozik csak ki előttünk, ahogy a főszereplőnk lassan fogadja be az információkat és dolgozza fel azokat.
A másik, a Szinte tavasz, ami egy időutazós történet, de a hangsúly nem az időutazáson van. Jó, az elbeszélésben azért vannak hibák, hiszen ha a múltban megváltoztatunk valamit, ráadásul egy elég lényeges dolgot, még ha az csak egy embert is érint, sokkal jobban eltávolodik a megváltozott idősík a sajátunktól (legalábbis az érintett személyt illetően). Viszont az elbeszélésnek nem az időutazás a központi témája, így ez a kis csúsztatás elnézhető az írónak. A valódi téma a szerelem, pontosabban a szeretett személy. Elgondolkodtató történet, akár a végkifejletet nézzük, akár Miska helyzetét. Az elbeszélés végén a csattanó sokkal több szálat érint, mint azt elsőre gondolnánk. Szerintem ez az egyik legjobb elbeszélés a kötetben.
A második szakasz A sors elől fejezetcímet kapta, ahol sci-fi és fantasy novellák vegyesen szerepelnek. Szerény véleményem szerint ez a rész a leggyengébb mindkét kötet esetében. Ezek kicsit megnehezítették az olvasást, ugyanis többször is azon kaptam magam, hogy unatkozom és nem tudok elmélyedni a történetekben. A két “legunalmasabb” történet A szolga és A Kalauz, aki elvisz Innen. Lukjanyenkonak nem sikerült felkelteni az érdeklődésemet a történetek iránt, és folyamatosan elkalandozott a figyelmem. A “csattanók” itt sem rosszak, de valahogy az egész olyan középszerűnek hat a többi íráshoz képest. Persze, ebben a fejezetben is vannak jobb elbeszélések, melyek kiemelkednek a többi közül (pl. Vegyél macskát [beleolvasó] és A sznark szíve), de ezek is elmaradnak a “megszokott”, “elvárt” színvonaltól.
A legjobb mindig a végére marad 🙂 Nincs ez másképpen ezzel a kötettel sem. Az utolsó fejezet Az évszázad építkezése címet kapta, melyekben könnyed, humoros és szarkazmussal teli sci-fi novellák találhatóak. Lukjanyenko szerint egy részük Robert Sheckley stílusában íródott, még a második felében olyan novellákat találhatunk, melyek nem kimondottan sci-fit kedvelő közönségnek szántak, azaz “rendelésre” írt történetek ezek, melyek üzletembereket megcélzó magazinban, vagy éppen egy autós újságban kaptak helyet. Nem csak a történetek érdekesek, hanem a körülmények is melyek létrehozták őket.
Az évszázad építkezése és a Megúszni szárazon novellák két építkezési vállalkozó történetét meséli el, akik nem éppen a minőségi kivitelezésről híresek, mégis elcsípnek egy-egy zsíros munkát. Az elsőnél már az elején érezzük, hogy valami hiba van a megrendelésnél, de a kivitelezés is hasonló. A másodiknál már a kivitelezők odafigyeltek a minőségi kivitelezésre, de egy kicsit túltolták, aminek elég érdekes következményei lettek. Ezeket az írásokat paródiának is nevezhetnénk, ha nem lennének hasonló kivitelezők nálunk is. Persze, felvetődik a kérdés, hogy mitől kókler a kókler? A megfelelő tudás hiánya teszi azzá, vagy a gyors meggazdagodás reményében felhasznált silány alapanyagok?
Írótáborok és íróiskolák számára is ajánlott olvasmány a következő három novella: Kislány kínai öngyújtókkal, Feltéve, ha fekete és a Véres orgia a marsi pokolban. Ezek az írások akkor hordozzák a legnagyobb hatást, ha ismerjük a keletkezésük történetét és tudjuk, hogy hol jelentek meg.
A Kislány kínai öngyújtókkal egy üzletembereknek szánt magazinban látott napvilágot. Lukjanyenko nem kevesebbre vállalkozott, mint ezen “üzletemberek” figyelmének felkeltése és kőszívűk meglágyítása. Hogy elérte-e a célját? Nálam nem teljesen, de mégis érdekes belegondolni, hogy hol jelent meg eredetileg, és vajon milyen hatást váltott ki a célközönségből. Nem rossz a történet, csak éppen a klisék azok amik csökkentenek az értékén.
Egy autós magazin számára milyen történetet írna az arra felkért szerző? Kell bele egy kis sci-fi, hiszen ezért fordulnak az íróhoz…de kell bele valami ami az olvasókat is érdekli és leköti a figyelmüket. Lukjanyenko a Feltéve, ha fekete novellájában egy olyan bolygóra kalauzol el bennünket, ahol szigorú reklámtörvények vannak, olyannyira, hogy ha az ember megdicsér valamit, már az is reklámnak minősül és pénzbírságot kaphat érte, ha jelentik. Mit kezd egy ilyen környezetben egy olyan autókereskedő, aki hiányos információkkal érkezett a bolygóra és már úton vannak ez értékesítésre szánt autók is. Valahogy el kell adni ezeket, ha nem akarja, hogy csődbe menjen és a nyakán maradjanak a gépkocsik. Próbálkozásai a kiskapuk megtalálására néha mosolyt csal az olvasó arcára, mégis kíváncsian várjuk, hogy mi lesz az a húzás ami beválik egy ilyen szabályozott világban.
A Véres orgia a marsi pokolban elbeszélés egy anekdotából született, mely szerint a kiadó lapizgatója a következőt mondta egy szerzőnek:”Nem rossz, nem rossz…de a címe elég unalmas. Találjon ki egy olyan címet, amelyben szerepel gyilkosság, szex, kozmosz és misztikum.” A szerző ezt válaszolta:”Rendben” és ráírta a kéziratra – “Véres orgia a marsi pokolban”. Ennek eredménye pedig egy szórakoztató, véres, erőszakkal megfűszerezett, majdnem orgiába fúló történet lett.
A fenti történetekhez hozzátartozik, hogy az utolsó novellákat éppen a SZINT idei írótáborában olvastam. Csendes megfigyelőként csatlakoztam a csapathoz, ahol idén adott témára kellett novellát írnia a résztvevőknek. Sokat beszélgettem velük, és a többségénél egy áthatolhatatlan falat húzott fel a téma megadása, amit csak nehezen tudtak áttörni, ha egyáltalán sikerült. Ennek fényében olvastam az utolsó fejezet novelláit és elgondolkodtam azon, hogy ha a téma vagy a cím adott, az mennyire köti gúzsba az írópalánták alkotókedvét. Nem beszélve arról, ha egy olyan közönségnek kell történetet írni, akiket nem is igazán ismerünk, és csak az “előítéleteinkre” hagyatkozhatunk. Lukjanyenko nemhogy könnyedén vette ezeket az akadályokat, de olyan történeteket írt, ami az adott olvasóközönséget is elszórakoztathatta, és a zsánerolvasóknak sem volt hiányérzetük, hiszen teljes értékű novellákat kaptunk.
Néha egy elbeszéléshez plusz hozzáadott értéket ad, ha ismerjük a megszületésének körülményeit és az író hozzáállását az adott témához, műhöz. Persze, egyedül is meg kell, hogy állja a helyét, de ha pár mondattal plusz információkat kapunk, mint ennél a kötetnél is, kicsit úgy érezhetjük, hogy egy közösség része vagyunk, ahol az író megosztja velünk a gondolatait, a történeteit is, az írásokon túl.
A “lepontozás” annak köszönhető, hogy a második szekció történetei nem tudtak annyira megfogni. Ezt nem Lukjanyenko hibájaként kell felfogni, hanem inkább arról van szó, hogy sokfélék vagyunk, és vannak akiknek bejönnek az ilyen történetek, és vannak olyanok akiknek nem (mint pl. én). Az első és a harmadik rész azonban kárpótolt a néha unalmasra sikeredett elbeszélésekért, de feledtetni sajnos nem tudta ezeket.
A szabadság ízére is azt tudom mondani, mint amit A varázsló utolsó éjszakája kötetnél is: “Lukjanyenko stílusa, játékos történetvezetése, változatos témaválasztása nem csak elszórakoztatja az olvasót, hanem néha el is gondolkodtatja, vagy éppen megdöbbenti.” Azt pedig mindenki maga döntse el, hogy először az első kötetnek vág neki, vagy a másodiknak, de annyit mondhatok, hogy mindkettőt érdemes elolvasni!
A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.
ISBN: 978 963 551 017 7
Metropolis Media, 2020
Fordította: Egri Zsuzsanna
Terjedelem: 478 oldal
Bolti ár: 3690,- Ft
A kötet megrendelhető közvetlenül a kiadótól is kedvezményesen, IDE kattintva.
