Phoenix Wolf: A dicsőség szilánkjai II. – Könyvek, ahogy én látom

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Idén áprilisban végre megjelent a Lost Galaxy (vagy ahogy mások nevezik: Bukott Angyalok) sorozat negyedik, befejező része. Nagyon vártam már és a megjelenést követően rögtön el is kezdtem olvasni. Fel voltam készülve, hogy esetleg nem fog maradéktalanul tetszeni, hiszen az író, Phoenix Wolf is jelezte egy korábbi hozzászólásában, hogy ez a kötet főleg “háborús/politikai” lesz. Sajnos bevált a jóslat, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy a military sci-fi nagyon nem az én műfajom. Azt azonban el kell ismernem, hogy amik az űrbéli csatatereken kívül történtek, azok teljes mértékben hozták azt a hangulatot amit “elvártam” az előző három kötet alapján.

A fülszöveg csábítóan hat az olvasóra, de mégsem árulja el, hogy mi vár rá a borító mögött. Ezért egy kicsit kiegészítem, remélve, hogy nem veszem el az élét a történetnek.

Az Unió (valójában az állammá váló Cryogen) és a szövetségesei egy mindent eldöntő villámháborúra készülnek a Szövetség ellen. Végső cél a Föld legyőzése, azaz a Szövetség diktatúrájának megdöntése. Azonban a Liberty és a Föld közötti távolság szinte leküzdhetetlen a mindenhol jelenlévő Szövetségi Flotta blokádjai miatt. Hőseink egy csapattá állnak össze és együtt, bár különböző helyszíneken néznek szembe az ellenséggel.

Azzal, hogy minden “főszereplő” egy csapatba játszik, az a probléma, hogy az ember tudja: a vége vagy dicsőség lesz, vagy teljes pusztulás. Értem én, hogy nehéz egy pozitív szereplőt a sötét oldal kiszolgálására megalkotni, de szerintem megérte volna megpróbálni. Fordítottan működött a dolog, hiszen elég sok kétes személyiség támogatta az Uniót a Szövetség ellenében önös szándéktól vezérelve. Mert valljuk be, hogy az Uniót szolgálók sem az Üdvhadseregből kerültek ki, és mindegyiknem megvolt a saját kis alkuja győzelem esetére. Az egyetlen szereplő, aki valóban csak az emberiség szabadságáért harcolt, az Karin volt. A többit szinte kivétel nélkül a pénz vagy a hatalom motiválta. Ez alól nem kivétel Scarlett Masterson sem, aki a “csodálatos” színeváltozását követően ismételten a Cryogen jelvényét hordta a szíve felett.

Amíg nem kezdődtek meg a harcok, addig szépen haladtam a könyvvel, azonban ezt követően egyre ritkábban vettem kézbe, mert nem tudott lekötni. Nem a leírásokkal volt gondom, hanem azzal, amit már fentebb is jeleztem: nem érdekelnek a csaták. Egyszerűen azon kaptam magam, hogy teljesen máshol jár az eszem, és csak olvasom a sorokat anélkül, hogy tudnám, melyik hajó kihez tartozik, éppen kit támadnak és hol. Régebben sem tudtak lekötni a csatákról szóló könyvek, és annak ellenére, hogy évekig foglalkoztam a II. világháború eseményeivel, valahogy a frontvonalakról szóló köteteket mindig kerültem. Így hát nem csoda, hogy majdnem három hónapba telt, mire elolvastam ezt is.

Attól a pillanattól kezdve, hogy háttérbe szorultak az űrben történő események és újra az emberek kerültek középpontba, szinte le sem tudtam tenni. Az események felgyorsultak, a helyzetek kiéleződtek és a hurok egyre jobban szorult az egyik és a másik oldalon is. Crash hozzáállása és a hálózatban való tevékenysége magával ragadott. Igaz, az ellenséges szoftverek és tűzfalak leírásai inkább hasonlítottak már hollywoodi megoldásokhoz, mint az első és második részben szemléltetett cyber világhoz.

Phoenix Wolf stílusában most sem csalódtam: pontos, látványos és követhető formában tárta elém az eseményeket. Ha nem tudtam éppen, hogy a megjelent személy ki is lehet, mert bár a neve ismerős volt valahonnan, csak az nem ugrott be, hogy honnan, akkor csak hátra kellett lapoznom a függelékhez, és a pár soros leírásnak köszönhetően rögtön képben voltam. Ennek a függeléknek a kidolgozása nagyon jó ötlet volt, mert nem csak a szereplők vannak felsorolva ábécé sorrendben, hanem az összes űrhajó is, legyen az romboló, cirkáló vagy csak egy kis vadászgép.

Végigtekintve az egész sorozaton, kicsit az az érzésem, mintha ebben a kötetben fontosabb lett volna, hogy milyen csatahajó milyen fegyverzettel van felszerelve és mik a műszaki paraméterei a szemben álló félnek, mint maga a történet és az azokat alakító emberek.Csak a végére állt vissza az egyensúly. Sejtem, hogy erről a military sci-fi kedvelői éppen ellentétesen gondolkodhatnak, és ők azokat a részeket találták unalmasnak, amik nekem tetszettek. Mindenkinek megfelelni viszont lehetetlen 🙂

Az első három kötet már itt pihen a polcomon és tervben van a negyedik papírkötet beszerzése is. Ezúton szeretném megköszönni az írónak, hogy honlapján ingyenesen elérhetővé tette az elektronikus változatot, több formátumban is. Valamint arra biztatnék mindenkit, aki e-könyv formájában olvassa el a sorozatot, hogy amennyiben elnyeri a tetszését, akkor szánjon egy kis pénzt a papírformátumra is.Csoportos rendelésre is van lehetőség, csak figyelemmel kell kísérni a hivatalos “Phoenix Wolf`s Lost Galaxy” facebook oldalt.