A kozmosz korbácsa
A Retrográd egyik adásában a ’70-es és ’80-as évek magyar sci-fijéről volt szó, benne többek közt Nemere Istvánnal. Bevallom, Nemerétől még nem olvastam semmit, így érdeklődve figyeltem a beszélgetést. Valamilyen kontextusban elhangzott A kozmosz korbácsa című regény is, de, hogy milyenben, arra már nem emlékszem, és soha nem is fogom megtudni, mert az interneten már nem elérhető a videó (ennyit arról, hogy ami egyszer felkerül a netre, az ott is marad örökre). Nagy felindultságomban gép elé ültem és elkezdtek kutakodni, hogy honnan lehet beszerezni a könyvet. Természetesen már csak antikváriumokban volt fellelhető.
A borító és a cím azt sugallja, hogy egy sci-fit tart az olvasó a kezében, azonban pár oldal után rá fog jönni, hogy csak egy jövőben játszódó krimi lesz az aznapi olvasmánya. Nem árulok el vele nagy titkot, ha elmondom, hogy az egész történet a Földön játszódik, és csak néha kerül a képbe a Holdon lévő kis bázis.
Az idei ebola-járvány tükrében igencsak aktuális a történet: egy rejtélyes kór érkezik a rakéta-repülővel a holdbázisról, ahol már nagyban tombol a járvány. A Város, a maga ötmilliós lélekszámával, kerül szembe a pusztító vírus-baktériummal, és elkezdődik a harc a továbbterjedés megakadályozása érdekében. Azonban az utasok közül egynek nyoma vész és félő, hogy tudtán kívül tovább fertőzi a lakosságot.
Az alapötlet igazán jó, és sokat ki lehetett volna belőle hozni. Egy Város, nagy “V” betűvel, aminek saját atomerőművei, reptere (bolygóközi) van, automata üzletekkel, stb… A nyugalmazott rendőrkapitányt kérik fel a járvány megfékezésére, és teljhatalmat adnak a kezébe, hogy megmentse a Várost, vagy ha azt nem is tudja, megakadályozza, hogy kijusson a fertőzés.
A történetvezetés egyszerű, követhető. A szereplőket pár mondatban bemutatja az író, és pár külsőségen kívül többet nem is tudunk meg róluk. Akire több sort szán, az a nyugalmazott rendőrfőnök, Rader, aki idő előtt távozott posztjáról, egy akcióban szerzett sérülése miatt, ami kerekesszékbe kényszerítette. Megtudjuk azt is, hogy vaskalapos vezető volt, akire az alkalmazottai felnéztek, és kiderül az is, hogy a kemény külső alatt azért érzelmek is lapulnak.
Hihetetlen, hogy egy 150 oldalas kisregény ennyire elnyújtott tud lenni. Egyáltalán nem sikerült lekötnie, és még izgalmakat sem éltem át, mert nem tudta fokozni a feszültséget az író. A regény végén, amikor a körmömet kellett volna rágnom, csak közömbösen haladtam sorról-sorra, és nem hinném, hogy bennem van a hiba. Az is igaz, hogy elgondolkodtatott, és pár oldal után már figyelmesen olvastam, mert annyi logikai hiba volt benne, hogy érdemes volt jegyzetelni (ami nem szokásom).
Miért egy nyugalmazott rendőrfőnököt kérnek fel erre a feladatra? Miért nem az egészségügyi szervek vezetik az egész akciót? Talán ezért fordulhatott elő az, hogy egy ismeretlen járvány kitörésének a küszöbén, kiküldik, minden védőfelszerelés nélkül a rendőrjárőröket, hogy hozzák be az utaslistán szereplő személyeket és azokat akikkel kapcsolatba léptek, hogy karantén alá helyezhessék őket. Normális?! Ráadásul, milyen védőfelszereléssel rendelkezhetnek az egészségügyi dolgozók a karanténba, ha ők is egymás után fertőződnek meg? Na, erre lehet azt mondani, hogy nem átgondolt az egész.
Ó, ezen kívül vannak még egymásnak ellentmondó dolgok. A teljesség igénye nélkül: kinn a teraszon, a nyolcadik emeleten – “Desnának igaza volt. Még néhány perc és tényleg megfázott volna.” Majd pár oldallal és pár órával később már a szabadban alszanak a Városban maradt vidéki lakosok, a meleg nyári éjszakában.
Ami pedig legjobban tetszett, hogy annak ellenére, hogy több atomerőműve is van a Városnak, mindössze a villamos energiaigény egyharmadát tudják ezekből fedezni, a többit külső erőművekből vételezik. Mekkorák lehetnek ezek az erőművek? És az, hogy csak 3 napra elég fűtőelemük van? Miközben a legkevésbé hatékony atomerőművekben is átlagosan 4 év a fűtőelem élettartama? Nem szén ez kérem!
A lényeg meg majdnem kimaradt! Radel előszeretettel idézget tuareg közmondásokat, melyek igen nagy igazságokat hordoznak magukba. Kicsit emlékeztet valamelyik politikusra, aki szintén ilyesmikkel hozakodott elő a beszédeiben, csak azok nem tuareg, hanem dakota népi bölcsességek voltak. Ki is lehetett az? Szerintem neki nagyon tetszhetett ez a regény…vagy csak a beszédírójának? 😉
Szóval, aki jó magyar sci-fit akar olvasni a ’80-as évekből, az inkább keressen egy másik könyvet. És ha talált, akkor szóljon nekem is.
ISBN: 963 321 942 6
Népszava (Expressz Könyvek), 1982
Terjedelem: 150 oldal
Bolti ár: –
