Kétszázadik

Nem, most még nem a kétszázadik bejegyzésemről lesz szó, hanem a Kozmosz (Fantasztikus) Könyvek sorozat kétszázadik címéről, amit egy novelláskötetet foglal magában. A sorozat első kötete 1969-ben került a boltok polcaira és rögtön sikert aratott, ami nem is csoda, hiszen Asimov A halhatatlanság halála című regényéről volt szó. Az 1995-ös megszűnést követően, 2005-ben a Metropolis Media újraélesztette a sorozatot Kozmosz Könyvek néven, és 2009-re már 199 címet mondhatott magáénak az eredeti sorozattal együtt.

Kicsit zavaró lehet, hogy címekről és nem kötetekről beszélek. Ez azét van, mert maga a kiadó is a címeket számolta és nem a köteteket, mert jó pár kiadványuk idővel változatlan formában, kibővítve vagy éppen újrafordítva ismételten kiadásra került.

De térjünk rá magára a Kétszázadik című kiadványra, melynek alcíme: 24 fantasztikus novella. Ami nem is áll annyira messze a valóságtól, hiszen majdnem 24, valóban fantasztikus írást sikerült Burger István szerkesztőnek összeszednie. Nem szoktam “leg”-ekben beszélni, de ez a novelláskötet megérdemli. A fantasztikum legjavát tartalmazza, az akciótól kezdve, a komédián át, egészen a drámáig. 

Nagyon jól meg van szerkesztve a kötet, hiszen 12 külföldi és 12 magyar író írását tartalmazza, ráadásul úgy, hogy egy külföldit mindig egy hazai követ. Ha az ember egymás után olvassa a novellákat, észre sem veszi, hogy éppen milyen származású író tollából született az aktuális mű, hiszen minőségileg nincsenek ingadozások. Persze ez sem igaz, hiszen azért csak akad egy pár gyengébbre sikeredett írás is, de a feltételezésekkel ellentétben ezek közel egyenlő arányban kerültek ki mindkét csoportból.

Mivel öröm és boldogság egy ilyen kiadvány olvasása, ezért eltekintek a negatív kritikáktól és csak a jót vetem “papírra”. Azonban nem fogom most mind a 24 novellát kivesézni, mert mindenkinek magának kell megtapasztalnia azt a hangulatot amit egyes történetek keltenek. Így csak a számomra három legkedvesebb novellát emelném ki és indokolnám, hogy miért is fogtak meg annyira.

I. Isaac Asimov: Hatalomérzet
Egy torz tükröt tár elénk Asimov, egy olyan világról, ahol az emberi tevékenységek nagy részét a gépek vették át és a múlt homályába veszett a kézírás, a számolás művészete és sok már emberi “tehetség”. Adottnak veszik a gépek jelenlétét és el sem tudják képzelni, hogy esetleg valamikor a távoli múltban élhettek emberek ezen tárgyak nélkül. Egyszer csak felbukkan egy technikus, aki hobbiból elkezdett foglalkozni alapvető matematikai műveletekkel és képességet szerzett bármely két természetes szám szorzatának a kiszámítására papír-ceruza módszerrel. Nem hihetetlen? Lehet hogy mosolygunk rajta, de ha jobban belegondolunk, a világ valahogy a teljes függőség felé tart, hiszen kényelmesebb egy számológépen (vagy éppen a mobilunkon) összeadni (!) három vagy több számot, mint papírra leírni és magunktól elvégezni ezt a műveletet. Ha belegondolunk, hogy egyes országokban már a szépírás oktatás is kikerül(t) a tantervből és az elsős kisiskolások már helyette gépelést tanulnak, akkor érthető, hogy ez a torz tükör nem is annyira torz. Érdemes megállni a novella elolvasása után egy pillanatra és elgondolkodni, hogy hol is tartunk azon az úton, amit az író előrevetített.

II. Michael T. Cricket (Kovács “Tücsi” Mihály): A miniszterelnök-jelölt
Hiába helyezte időben előrébb pár tíz évvel “Tücsi” a történetet, minden egyes szava ráillik a mára (a tegnapra és a holnapra is), azaz egy igazán időtálló elbeszélést alkotott. Humora, szarkazmusa csak még jobban kiemeli mondandóját és igazolja, hogy a társadalom kritizálására még mindig a legjobb műfaj a sci-fi és a humor. Még olvastam, a szám a fülemig ért és bólogattam, egyetértve az íróval. Egy ilyen MI nekünk is jól jönne, bár nem biztos, hogy változna bármi is.

Kerestem képet, ami jól szemléltetné MIKI idézetét, de sajnos nem találtam. Ennek hiányában én is idézem az idézetet: “Háromféle munkát vállalunk: jót, gyorsat és olcsót. Ön dönt, melyik kettőt választja” (114. oldal) -> Politikusokra ez valahogy a következőképpen formálható át: gazdag, becsületes és politikus. De ebből csak kettőt tudunk egyszerre választani.

III. Jonathan Lethem: Katasztronauta
Igen sok novellát, regényt olvastam ami az űrben magára maradt asztronautá(k)ról szól és pár filmet is láttam, azonban egyik sem sikeredett túl élethűre. Valahogy másképpen képzeltem el, hogy hogyan viselkedne az ember egy olyan szituációban, amikor tudja, hogy 99% az esélye arra, hogy nem térhet vissza a Földre, a szeretteihez, a barátaihoz és a megszokott hétköznapokhoz. Lethemnem sikerült annyira valóságosra megformálnia a történetet, hogy teljesen beszippantott. A tragédiát tudta fokozni, miközben az ember ember maradt. A drámaiság ott van minden sorban még akkor is, amikor egy kis fanyar humorral próbálja élét venni, aminek köszönhetően csak még jobban süllyedünk a boldogtalanság mély bugyrai felé. Depressziósaknak nem ajánlom ezt a novellát 😉

Az olvasót még sok jó novella várja, ha kézbe veszi a könyvet. A változatosság garantált, amint az a fentiekből is látszik.

Tapasztalatom szerint a hasonló novellagyűjteményekben maximum 3-4 jó és 1 kiváló írás kap helyet. A Kétszázadik kivételt képez, mert itt 3-4 gyengébb és 1 rossz van, a többi mind jó vagy kiváló.

ISBN: 978 963 9828 24 7
Metropolis Media, 2009
Terjedelem: 314 oldal
Bolti ár: 2990,- Ft