Ariela Grandi, egy új fantasy regénnyel jelentkezett a közelmúltban. Az írónő ezúttal az elfek világába kalauzol el bennünket, mely egyben csodálatos és kegyetlen is. Már az első oldalakon szembesülünk ezen kettősséggel, amikor az elf király egy nehéz döntés előtt áll. Világra jött a trónörökös, azonban nem egyedül látta meg a napvilágot. A királynak döntenie kellett. Vagy felneveli az ikreket, kockáztatva azt, hogy a fiatalabb a fivére ellen fordulhat a hatalom megszerzése érdekében, veszélyeztetve ezzel a birodalom egységét és nyugalmát, vagy megszabadul a másodszülöttől, biztosítva ezzel a királyság nyugalmát. A második lehetőség azonban iszonyú fájdalommal jár egy apa számára, bármennyire is királyi vér folyik az ereiben.
A regény Leonító és Amaron történetét meséli el, a szétválástól a találkozásig, és azon túl. Egy igazán érdekes, izgalmas és pörgős történet. Lehet, hogy sablonosan hangzik, de az írónőnek úgy sikerült megcsavarni az eseményeket, hogy nem érezzük ezt, sőt. Minden egyes oldal újabb kalandra hívja az olvasót, nem sejtve, hogy a folytatás kellemes vagy kegyetlen lesz.
Minden megvan a regényben, ami egy klasszikus fantasyhez kell: elfek, törpék, mágusok, varázslók, kaland, hősiesség, szerelem és halál. Mindenből annyi amennyi egy kellemes történethez kell, és egy cseppel sem több. Ami pedig a pluszt adja, hogy főhősei is esendőek és nem halhatatlanok. Bár, mostanában igen nagy divatja lett annak, hogy meghalnak a kedvenc szereplők a kalandok során.
Nem, nem hiba nélküli a regény. Vannak benne dolgok, amik ellentmondanak egymásnak, vagy legalábbis megkérdőjeleznek bizonyos eseményeket. Azonban ezek annyira hidegen hagytak, hogy nem is foglalkoztam velük. Oké, egy dolog azért nem fér a fejembe: ha az elfek halhatatlanok, akkor Leonító és Amaron apja miért hal meg? Hiszen nem erőszak áldozata. Persze, lehet azzal magyarázni, hogy a bánatba hal bele, hogy hagyta elveszíteni kisebbik fiát. Azonban ezen felülemelkedve, a többi logikai hiba simán eltörpül az izgalmas történetvezetés mellett.
Végre egy olyan regény, mely nem az elefántcsonttoronyból akarja megmondani az olvasóknak, hogy mi is a trendi és mit kell követnie. Nem az írónak szól és annak ambícióit próbálja táplálni, hanem az olvasóknak. Ariela Grandi mottója, hogy “Álmodozz!” és ez jól megragadható a regényében is. Olvasás közben mi is a történet részesei leszünk. Együtt próbáljuk megoldani a problémákat a szereplőkkel, még akkor is, ha azok kicsit megmosolyogtatóak néha. Azonban esetenként olyan gonoszsággal találjuk szemben magunkat, mely nem éppen mindennapi egy ilyen világban. Az ember azt hinné, hogy itt minden móka és kacagás, míg nem találkozik egy olyan szereplővel, akinek a népe majdnem teljesen kihalt, és a maradéka rabszolgamunkára van kényszerítve a föld alatt.
Ez a kettősség folyamatosan jelen van a regényben és ennek köszönhető, hogy nem ununk bele. Amikor lágyan elringat a naiv, meseszerű történet, és már éppen eléggé gyermeknek érezzük magunkat, hirtelen, mint egy pofon, úgy tárul elénk a valóság, az emberi (elfi, stb…) kegyetlenség. Bár a főbb szereplők idealizáltak, mégsem hiba nélküliek.
A történet nem csapong és nem zökkenti ki az olvasót az írónő hosszú, unalmas leírásokkal. Eléggé feszes a történetvezetés, ami abból is látszik, hogy annak ellenére, hogy 200 oldal sincs a könyv, mégis tele van fordulatokkal és kalanddal. Szinte el sem hittem, hogy ennyi minden belefér egy ilyen vékonyka könyvbe. Manapság, amikor mindenki grafomániás és minimum 800 oldalra tervezik a megjelenéseket. Vagy ha ez sem elég, akkor legalább egy trilógiát terveznek, miközben minden amit mondani szeretnének elférne 100 oldalon is (maximum). Így tehát plusz egy pont Arielának 😉
Sok író sablonokkal dolgozik. Megpróbál belevinni valami egyedit, de mégis a sablonok uralják a történetet. A megszokott csavarok és az előre látható végkifejlet. Ennél a regénynél azonban más a helyzet. Nagy vonalakban követi a szokásos történetszálat, de annyi elágazással rendelkezik, hogy sikeresen veszi az akadályokat a sablonok elkerülésében. Ráadásul túlzásokba sem esik. Az ikrek kalandos útja a letaszított királynő hálószobájába vezeti őket, mégsem kerülünk egy bohózatba, amikor egymást váltogatva jelennek meg a tetthelyen. A humor jelen van, de csak annyi ideig, ameddig az olvasó elmosolyodik, és nem tovább. Valahogy minden ilyen helyzettel hasonlóan bánik az írónő. Nem fut lyukra és használja ki a helyzetet, mely a történetet egy giccses humoreszkbe vagy éppen csöpögős romantikába vinné. Ugyan ez a helyzet a csatajelenetekkel is. Mindenből kapunk egy kis ízelítőt, azaz annál egy kicsit többet, de sehol sem annyit, hogy megcsömörüljünk.
Mint tudjuk, hiba nélkül nem létezik senki és semmi. Fenn már említettem pár történetvezetési anomáliát, amit szerencsére kárpótolnak a pörgős, izgalmas kalandok. Azonban magáról a szövegről is essen pár szó. Tele van vesszőkkel, ami állítólag a mai világ sajátossága. Mindenki, mindenhova kirakja a vesszőt, akkor is, ha annak semmi keresnivalója sincs ott. Ez alól én sem vagyok kivétel, mindössze talán egy kicsit kevesebbet használok, mint mások. Azonban az Elfek királysága zavaróan sokat tartalmaz.
Bár a történet jó és izgalmas, egy lektor nem ártott volna. Az M$ Office nem helyettesítheti, hiszen annak ellenére, hogy ellenőrzi a helyesírást, csapnivaló a nyelvhelyessége (a programnak). Kicsit többet is fektethettek volna ebbe a modulba, főleg, ha pénzt kérnek a szoftvercsomagért. Gondolom az írónőt is párszor elbizonytalanította az egybe-különírás szabályait nem ismerő program. Azonban pár helyen felfedezhető, hogy a sorkizárt tördelés érdekében éppen a szó közepén jelentkezik egy kis levegősség, amit miatt nem mindig egyértelmű, hogy szándékos a különírás vagy tördelési hiba.
Az elütések: Minden olvasó jól tudja, hogy manapság már csodaszámba megy, ha tíz oldalanként nincs legalább egy elütés. Ebből a szempontból ez a könyv kiemelkedik a sokaságból, hiszen alig találunk benne ilyesmit. A vége felé már közelít az átlaghoz, azonban a könyv első kétharmadában szinte nincs is.
Visszatekintve az előző két regényre, azt tudom mondani, hogy mindháromnak hasonló a történetvezetése. Meghökkentő és egyedi. Mégis úgy érzem, hogy az Elfek királysága szolgáltatta a legjobb helyszínt arra, hogy ez kiteljesedjen és belesimuljon a megálmodott világba. Lehet, hogy csak én érzem így, de nagyon szívesen olvasnék még az írónőtől ebben a világban játszódó történeteket. Nem, nem folytatást, hanem inkább egy másik kalandot, más szereplőkkel. Például a mágusok népéről, a sötét elfekről, azaz mindarról, ami csak legendaként volt jelen ebben a regényben. Annyi lehetőség van még ebben a világban és szívesen visszatérnék ide, hogy jobban megismerjem azokat a lényeket és történetüket, akik és amik benépesítik ezt a varázslatos és kegyetlen földet.
A könyvet köszönöm az írónőnek.
ISBN: 978 615 5483 65 3
Holnap Magazin, 2016
Terjedelem: 189 oldal
Bolti ár: –
A kötet megrendelhető közvetlenül az írónőtől, IDE kattintva.
Bélyegkép forrása: Games for Gamers
