Mindig is érteket a múlt azon része, mely nem kapott helyet a történelemkönyvekben, vagy csak említés szintjén van jelen. Az ilyesminek pedig a legjobb közlési formája a történelmi (kaland) regény, mely szórakoztatva tárja elénk azon eseményeket, melyről valószínű, hogy nem is szereznénk tudomást, ha egyes írók nem vennék a fáradságot, hogy felkutassák.
A könyv beharangozásakor már felkeltette az érdeklődésemet, hiszen egy olyan királynő magánéletének részleteit dolgozza fel, akinek az uralkodása egy egész évszázadot határozott meg. Bár a viktoriánus korról nem feltétlenül a királynő személye jut az ember eszébe, hanem a tudományos és ipari fejlődés, ami lehetővé tette a Brit Birodalom terjeszkedését és felemelkedését. Persze, mindez nem mehetett volna végbe, ha nem egy olyan uralkodó ül a trónon, aki támogatja a fejlődést és a felfedezéseket.
Amikor a kezembe vettem a könyvet és elkezdtem olvasni, rá kellett jönnöm, hogy nem a hagyományos regényformával van dolgom. Leginkább egy dokumentarista regényhez hasonlítható, ahol az írónő a történet elbeszélője és a párbeszédeket a levelekből, dokumentumokból vett idézetek helyettesítik. Ráadásul rá kellett döbbennem, hogy Indiáról nagyon kevés ismerettel rendelkezem, nem beszélve a szokásaikról, öltözködésükről és vallásukról. A sok ismeretlen név, rang és tárgy igencsak megnehezítette az olvasást. Lassan azonban elkapott a gépszíj és beszippantott a történet.
Abdul az aranyjubileumra érkezett Indiából Angliába, hogy felszolgáljon a királynő asztalánál. Csalódott, hiszen nem ilyen beosztás lebegett a szeme előtt, amikor huszonnégy évesen felajánlották neki a tisztséget. Bár becsülettel elvégezte a dolgát, megalázó volt számára, hogy egyszerű szolgának tekintették. Nem telt el egy év és egyre feljebb kúszott a ranglétrán. Behízelgő modorának köszönhetően egyszer csak a királynő tanítójának (munsi) szerepében tisztelgett, majd személyi titkára lett, aki az Indiával kapcsolatos ügyekben segítette az uralkodót a döntéshozatalban. Az urdu nyelven kívül India császárnőjét a szubkontinens történeteivel és szokásaival is megismertette. Viktória rajongott a birodalma ezen távoli szegletéért, annak ellenére, hogy soha nem látogatott el Indiába. Abdul ennek a rajongásnak és saját karizmájának köszönhetően a királynő bizalmába férkőzött és az egyik legbefolyásosabb ember lett a palotában.
Sokan rossz szemmel nézték ezt a belsőséges kapcsolatot. Viktória királynőnek már voltak korábban is botrányos időszakai, azonban az Abdullal való kapcsolata túlszárnyalta mindet. Abdul pedig kihasználta helyzetét, hogy vagyonra és hírnévre tegyen szert. Ráadásul nem csak a saját pogácsáját sütögette a királyi konyhában, hanem családjáét is. A két kultúra közti különbségeknek köszönhetően, olyan ferdítésekkel élt a munsi, ami jó színben tüntette fel. Az indiai alkirálytól érkező jelentéseket pedig kiforgatta, hogy saját vallási csoportját védje és több joghoz juttassa a kisebbségeben élő indiai muszlimokat, a hindukkal szemben.
A dokumentarista forma ellenére a könyv igen érdekes. Többeknél olvastam, hogy száraznak tűnik a szöveg és ez miatt lassabban haladtak az olvasással, illetve nem is kötötte le őket annyira. Saját tapasztalatom alapján, azt tudom mondani, hogy valóban az elején kicsit nehezen haladtam én is, de később azon kaptam magam, hogy szinte falom az oldalakat. Talán köszönhető ez annak is, hogy igen sok összecsengése van ennek a történetnek a jelennel (gondolok itt Döbrögi uraságra és a Hentesre). Persze nem összemosható a két dolog, hiszen Viktória királynő csak egy személyt juttatott anyagi és társadalmi előnyökhöz (pontosabban egy családot), még itthon egy egész kollégiumi társaság élvezheti az uralkodás előnyeit. Ráadásul Viktóriát kötötték a törvények és a szokások is, így nem adhatott akkora birtokot az ő munsijának, mint amekkorát szeretett volna, és kitüntetésekkel is csak egy bizonyos szintig láthatta el. Még itthon az uralkodói réteg úgy hajlítja a törvényeket, hogy nekik megfeleljen, és ha ez nem lehetséges, akkor törvényt- vagy akár alkotmányt is módosítanak.
Shrabani Basu nem ítélkezik és igyekezett kiegyensúlyozott tájékoztatást nyújtani a szereplőket és helyzeteket illetően. Mondhatni, hogy csak tényeket ismertetett, de igyekezett az egyes szereplők gondolatait is közölni, a levelekből vett idézetekkel. Abdul felemelkedése talán irigységgel töltötte ez az udvar egy bizonyos részét, és a nacionalizmus, rasszizmus is szerepet játszott, (amit Viktória királynő sűrűn ki is játszott a munsijára támadókkal szemben), de a többségnek inkább az nem tetszett, hogy egy tanulatlan alattvaló véleménye befolyásolhatja a birodalom jövőjét. A királynőnél azonban süket fülekre találtak, és minden ilyen jellegű támadás visszaütött. A rokonság már azt a lehetőséget sem vetette el, hogy beszámíthatatlannak nyilvánítsák a királynőt és lemondassák.
Érdekes, hogy a Brit Birodalomban a törvényi lehetőségeken belül igyekeztek megoldani minden problémát. Akkor még nem volt divat a karaktergyilkosság, és csak a tényekre hagyatkoztak. Értem itt azt, hogy bár kutattak Abdul múltja és kapcsolatai iránt, megpróbálták összekötni bizonyos terrorista, szakadár és függetlenségpárti csoportokkal, de amikor mindegyik vizsgálat eredménytelenül zárult le, senki sem koholt vádakat, hogy igaztalan állításokkal megdöntsék Abdul “hatalmát”. És ez az ami naggyá képes tenni egy birodalmat, a törvények betartása és kiszámíthatósága, még akkor is, ha ezek nehézséget okoznak bizonyos területen.
Abdul felemelkedése és befolyása addig tartott még élt a királynő. Viktória halálát követően nagyon gyorsan megváltozott a helyzete és rövid úton kipenderítették Nagy-Britanniából, nyugdíjazás címszóval. Kitüntetéseit megtartva tért vissza indiai birtokára és haláláig ott is maradt.
A regény nem csak ezen két személy kapcsolatát dolgozza fel, hanem bepillantást enged a XIX. század végének eseményeibe is. Ráadásul felfedi, hogy Viktóriának nem Abdul volt az első támasza Albert herceg halálát követően, ami arra enged következtetni, hogy nem egy öregasszony bolondériája volt a fiatal fiú felkarolása, hanem a magány csökkentésére tett kísérlet, mely valljuk be, kicsit kicsúszott a kezéből.
Aki pikáns, erotikus regényre számít, azt ki kell ábrándítanom. Nincsenek benne hálószoba-jelenetek, és semmi továbbgondolt esemény. A könyv ragaszkodik a tények feldolgozásához, és ezekhez nem tesz önkényesen hozzá. A levelek és dokumentumok szolgáltatják a történet alapját és gerincét. Ami feltételezés előkerült, az mind megtalálható a feldolgozott anyagban is. Arra vonatkozóan, hogy Viktória és Abdul között történt-e bármi ami túlmegy a “jóizlés” határán, az olvasó fantáziájára van bízva. 😉
A könyv alapján készült filmet még nem láttam, de tervezem megnézni. Az biztos, hogy egy teljesen más élményt fog nyújtani, hiszen játékfilmről van szó, nem dokumentumfilmről. A mozis verzióban gondolom kicsit nagyobb szabadságot élveztek a készítők, így olyan jelenetek és sugallatok is helyet kaphattak, amiket nem tartalmaz a könyv. Kíváncsi leszek, hogy melyik oldalról közelítik meg az eseményeket és apellálnak-e a nézők érzéseire.
Többen panaszkodtak arra, hogy miért filmes borítóval jelent meg a könyv. Szerintük illendőbb lett volna, ha a valódi Viktória és Abdul köszön vissza a borítóról. Ez sajnos a marketing része, hiszen akiknek tetszett a film, azoknak nagyobb valószínűséggel akad meg a szeme a kirakatban egy filmes borítón, mint egy korabeli fényképen. Így a hatás modernebb és valószínű, hogy nem a “történelem” polcra kerül a kötet a boltokban, hanem a “szépirodalom”-ra. Manapság, amikor a pornó-erotikus könyvek a felkapottak, egy ilyen marketingfogás megbocsájtható, sőt, szükséges. Remélem, hogy a történelmet kedvelő olvasók veszik a fáradságot és elolvassák a fülszöveget, mert nagy kár volna ha egy pillantás alatt ítélnék romantikusnak a kötetet és nem olvasnák el.
A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.
ISBN: 978 963 293 139 5
Athenaeum Kiadó, 2017
Fordította: Babits Péter
Terjedelem: 384 oldal
Bolti ár: 3499,- Ft
A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadói csoporttól is, IDE kattintva.
Mások pedig így látják:
– A művészet nyelve
– Gabó olvas
Köszönöm az említést! ^^
Szívesen, máskor is 🙂