Rómeó és Júlia! A megunhatatlan. Az újra és újra feldolgozásra váró történet. A romantika és a dráma netovábbja. És persze van az embernek bizonyos elképzelése, hogy milyen lehet a jövőben játszódó szerelmi történet. Egy igazi űropera! Aztán, ha megnézzük, hogy a regény 1982-ben keletkezett, már úgy is érezzük, hogy ismerjük a történetet.
Nos, aki a fentieket elhiszi, az igencsak meg fog lepődni már a regény legelején. Vladimír Páral nem éppen az a csöpögős, romantikus író, aki Shakespeare drámáját új köntösbe öltözteti és úgy akarja eladni. Mindössze az alapkonfliktusban egyezik meg a két mű.
Szóval, kezdjük a legelején, ahonnan minden történet indul. Van egy fiatal szerelmespárunk, Manka és Milan, akik a XXIV. századi Prágában élnek. Úgy érzik, hogy megtalálták egymásban az ideális társat, és eldöntik, hogy örökre összekötik az életüket. Nincs is más hátra, mint az automata taxival bemenni a körzeti Genetikába. A vizsgálat fájdalommentes és nem is tart sokáig. A gépek megvizsgálják a pár pszichogramját, és amennyiben a boldogság biztosított egy életen át, megadják az engedélyt az egybekeléshez. Azonban Manka és Milan pszichogramja az összehasonlítást követően több pontban is eltérést mutat, ami alapján a gép szerint ők nem alkotnak egy összeillő párt.
Páral a szerelmi történetet használja fel arra, hogy megmutassa, milyen is lenne egy utópisztikus, beteljesült szocialista világ, ahol nincsenek államhatárok, pénz és szenvedés. Mindenki boldog, és ezt a technológiai fejlettségnek köszönheti az emberiség. Azonban Milan és Manka története rávilágít arra, hogy milyen is a túlszabályozott, a minden áron a kisebb rossz mentén történő jövőtervezés. Ráadásul, lassan kiderül az is, hogy a látszat ellenére, nem mindenki felhőtlenül boldog. Sőt, van akinek az érzelmi szenvedés adja meg az élet értelmét.
Már a 2300-ban létező Prága leírása is abszurd, nem beszélve a műparkokról, ahol a fűthető gyepen bármikor szundíthatunk egy kicsit. A művilágban, ahol már szinte mindent szintetikusan állítanak elő (szintetikus-hús, sz-tej, sz-fa, sz-rózsa, sz-cukor, stb…), nincs is szükség valódi természetre. Prága egy betondzsungel, ahol a legabsztraktabb épületek emelkednek ki a földből, magunkon viselve funkcionalitásuk jellegzetességeit.
Az emberek belefásulnak a valósága és a kedvenc műsoruk a tévében a Borsó és Buborék animációs sorozat, ami BabyTV szintjére süllyeszti a színvonalat. Persze, filmeket is sugároznak, aminek következtében másnap mindenki ki akarja próbálni a látottakat és Ávához fordul, a helyi Felicisztika intézetben. Áva dolga teljesíteni ezeket a kéréseket, szimulációk, imitátorok segítségével, nem ritkán utaztatással. Tehát egy olyan világ ez, ahol nincsenek igazi kihívások, és a média befolyásolja, vagy inkább sugallja, hogy mit is kellene kezdeni az életünkkel.
Mindenkinek van szabadon választott munkája. Milan még önálló gondolatokra is képes, hiszen kutatással foglalkozik, hogy jobbá tegye az amúgy is ideális világot. De mint tudjuk, mindig van mit javítani az életen. Miközben Manka egy adatbankban dolgozik napi 4 órában és más dolga sincs, mint kötögetni leendő gyermeke sapkáját.
Ebben a jól megkomponált világban azonban a gépek nem tudnak mit kezdeni a szerelemmel. Nem tudják értelmezni és feldolgozni, mert ez egy irracionális érzelemtípus, amihez nem lehet egyértelmű számot hozzárendelni. Ráadásul az engedély megtagadásának hatására Manka öngyilkossági kísérletet követ el, amivel a helyi feliciszták sem tudnak mit kezdeni. Ismeretlen számukra az önpusztítás fogalma.
Páral a társadalomkritikáját Manka személyén keresztül közvetíti az olvasók felé. ’82-ben még igencsak dúlt a szocializmus Csehszlovákiában, és csak a sci-fi műfaja adott teret az írónak a következmények nélküli kritikára. Ráadásul, mivel a múltban már megrovásban részesült hasonló, szépirodalmi művei miatt, így sokkal óvatosabban nyúlt a témához. És mi lehet egy utópiánál kézenfekvőbb, hiszen bármilyen kritikusnak azzal tudott visszavágni, hogy: nézd, itt nincs pénz, nincs háború és mindenkinek megvan mindene. Csak éppen az emberek hiányoznak ebből a világból, a hús-vér-érző emberek.
A történet időben folytonos, mégis úgy érezzük, mintha ugrálna térben és helyszínek között. Mintha egy-egy folyamat nem lenne végigvíve, hanem a közepén áttérnénk egy újabb szálra. Az elején még egy kicsit furcsa ez a stílus, de később rájövünk, hogy éppen ebben van az ereje. Jellegzetesen cseh stílusban megírt történet, mely nagyon messze van a hollywoodi sablonoktól. Friss és üdítő, szinte felrázza az olvasóját. Filozofikus párbeszédektől és leírásoktól is mentes, de aki nem látja az eseményekben magukban a gondolatot, az nem is fogja élvezni a könyvet.
A globalizmus nem a kapitalizmus terméke, hiszen a szocializmusban is (KGST országok) megfigyelhető volt ez a tendencia. A sztálinista “építészet” és “művészet” minden tagországban megtette a maga pusztító hatását, akárcsak napjainkban a kapitalizmus. Egyen-termék, egyenruha, egyen-gondolatok. Sydney és Prága között mindössze csak annyi a különbség, hogy az egyik a déli, még a másik az északi féltekén van. Ugyan az a divat, ugyan azok a műsorok, ugyanazok az ételek. Minden szintetikus és minden állandó.
Talán ezért is ennyire aktuális még mindig Páral regénye. Hiszen, ha elvonatkoztatunk a fennálló “politikai- és gazdasági rendszertől”, amiről egy szó sem esik a kötetben, akkor a saját jövőnkkel találjuk szembe magunkat (ok, inkább az unokáinkéval, ha hagyjuk). A gépek veszik át a termelést, és az embereknek más dolguk sem lesz, mint felügyelni őket, illetve elleni a konformista határokon beül. Persze, mindenkinek az a vágya, hogy ne kelljen dolgozni, de jó éljen az ember. Ebben nincs is semmi kivetnivaló. A kérdés mindössze annyi, hogy vajon képesek leszünk átállni egy ilyen utópisztikus világra anélkül, hogy elveszítenénk az emberi énünket? Bár a kiüresedés már megkezdődött. A fogyasztói társadalom szabja meg, hogy milyen jövőt képzelünk el magunknak. A filmek, reklámok befolyásolják az igényeinket, az elképzeléseinket és végül a csalódásunkat. Csoportokra oszlunk, de nem a természetünk, hanem a fogyasztói szokásaink alapján. A termékek határoznak meg minket és nem mi önmagunkat. Olyanok leszünk lassan mint Borsó és Buborék.
Nem tagadom, a regényen kicsit érződik, hogy 1982-ben íródott. Kicsit régies hatást kelt, néha meg is mosolyogtat (főleg a tudományos értekezéseknél és a világ leírásánál), mégis, 35 év után is aktuális és friss tud lenni.
Az olvasó egy ilyen cím láttán kíváncsi, hogy vajon tragédiával fog-e véget érni a történet? Valójában az egész egy dráma, és itt nem csak a szerelmesek harcára értem, hogy bebizonyítsák, hogy mégis egymáshoz valóak, hanem az egész történetre. Az igazi vesztes pedig nem más, mint Áva Šamp.
Aki kedveli a társadalmi sci-fit, annak nyugodt szívvel merem ajánlani a regényt. Aki pedig romantikára vágyik, az inkább keressen egy másik könyvet, mert ebben nem fogja megtalálni az elvárásait.
A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.
ISBN: 978 615 5628 35 1
Metropolis Media, 2017
Fordította: Barna Otilia
Terjedelem: 216 oldal
Bolti ár: 3190,- Ft
A regény megrendelhető közvetlenül a kiadótól is kedvezményesen, IDE kattintva.
Mások pedig így látják:
– Niitaabell Világa
