Nemrégen fejeztem be a Bowman-trilógia első részét, a Sötétség előttöt, és legszívesebben rögtön belevágtam volna a folytatásba. Elkezdtem keresgélni az interneten, hogy honnan is lehetne beszerezni a könyvet, ami nem is volt olyan egyszerű, hiszen az Árnyak ébredése 2006-ban jelent meg, így kereskedelmi forgalomban igen nehezen fellelhető. Ez azért nem szokott problémát okozni, így pár napon belül már érkezett is az SMS, hogy mehetek a könyvcsomagért (ha lúd, legyen kövér, így több Mysterious Universe könyvet is hozzácsaptam a rendelésemhez 🙂 ) Próbáltam egy kicsit tologatni az olvasást, hiszen a trilógia harmadik része még nem jelent meg, és ha függővéggel zárulna a második rész, az kicsit kiakasztana. Pár nap elteltével azonban már nem bírtam tovább és győzött a kíváncsiság.
Aki még nem olvasta a trilógia első részét, annak spoileres lehet a bejegyzés.
Gin Bowman, új néven, új életet szeretne kezdeni, elfelejtve múltját, az állandó bujkálást, amit anyja üldözési-mániája miatt volt kénytelen elszenvedni. Egyedül maradt anyja halálát követően és elege lett a bujkálásból. 2384. május 29-én úgy döntött, hogy felvételét kérni az Űrfelderítő Parancsnokság Hadműveleti Egységéhez. Tiszta lappal szeretett volna indulni, így az önéletrajzába felvázolta az életét és hosszú idő óta először leírta a valódi nevét: Iulius T. Gillian. Nem sejtve, hogy ezzel a hatalmasságok célkeresztjébe kerül, akik már régóta vadásztak rá.
Gin az alapkiképzést követő egy hónapos szabadságát Chicagóban tervezte eltölteni. Az alsóvárosban csavarogva, bárról bárra járkálva belebotlik egy lányba, aki szintén menekül valami elől. A hasonló sorsú emberek vonzzák egymást, és úgy tűnik, hogy a sors fújta egymáshoz őket. Egy nap azonban észreveszik, hogy követik őket. Gin azt feltételezi, hogy Annabeth szülei küldtek kopókat a lány nyomába, hogy megtalálják és hazavigyék, azonban nemsokkal később kiderül, hogy a célpont nem a lány, hanem maga Gin, akit az Államszövetségi Nyomozóiroda ügynökei követnek.
A két fiatal megpróbál utánajárni, hogy mi lehet ennek az oka, és a szálak Európába, Párizsba vezetnek. A cellulárison végzett nyomozás azonban falakba ütközik, mert titkosították a Bowmannel kapcsolatos anyagokat. Párizsba érkezve, megpróbálják felvenni az ügy szálait, de akivel kapcsolatba lépnek, azok nem sokkal később különös körülmények között lesznek öngyilkosok, vagy éppen egy balesetben lelik halálukat.
Kíváncsian kezdtem bele a regénybe, mert az első rész, hangulatában és elbeszélésmódjában is beszippantott. Az első pár fejezet izgalmasan indult és feszülten figyeltem, hogy hová fog kilyukadni Gin és Annabeth kapcsolata. Kicsivel később elkezdtem fennakadni bizonyos dolgokon, amiket nem tudtam hová tenni. Kerestem a logikát a dologban, de nem tudtam magam meggyőzni arról, hogy ez így “természetes”. Majd jöttek a meghökkentő fordulatok, amik teljesen kizökkentettek és hiába próbáltam a Bowman szálra koncentrálni, egyszerűen egyre több zavaró tényezővel találkozta.
Kicsit olyan ez a regény, mintha egy “bestseller”-összeesküvés-elméletes történetet próbálna kanyarítani Bowman életéből. Való igaz, hogy igen sokan vannak, akik legszívesebben holtan látnák a Gillian fiút, és a pontos okok nem is ismertek az olvasó előtt. Annyit tudunk csak, hogy a NOS (Novus Ordo Seclorum) korszak végét jelenthetik a Bowman testvérek, és a Katedrális bukása is borítékolható. De mindezt a fülszövegből tudjuk, nem a regényből.
A hatalmasságok két csoportra szakadnak. Vannak akik fel szeretnék használni Gin-t a NOS bukásához, és ezzel biztosítani saját hatalmuk megtartását, vagy csak simán sakkban szeretnék tartani az ellenfeleiket. A Vatikán legszívesebben holtan látná a Bowman fiút, és meg is tesz mindent annak érdekébe, hogy az ügynökeik levadásszák. Ennek következtében egy üldözős-nyomozós történet kerekedik ki az Árnyak ébredéséből, ahol néha elejtenek egy-egy szót, amin csámcsoghat a kedves olvasó, de előrébb nem jut.
Ezzel még nem is lenne akkora gond, ha Sheenard nem akart volna spórolni a szereplőkkel. Ez alatt mit értek? Azt, hogy mindenki szerepet játszik és senki sem az akinek mondja magát. Sőt, van aki több szerepet is magára vállal. Viszont ez a kettős játszma nincs kidolgozva, és olyan érzése van az olvasónak, mintha az író kényszerűségből próbálna bedobni egy csavart és ilyenkor kiválaszt egy szereplőt, akit teljesen más megvilágításba helyez. Mint mondtam, teszi mindezt minden előzmény nélkül. Ilyenkor kellene jönnie a “hűha” élménynek, de ahhoz kicsit pedzegetni kellett volna előtte, hogy valaki ismerős kavar a háttérben.
Ezek a megoldások darabossá tették a történetet, és nem tudtam beleélni magam, mert az egész olyan művivé, erőlködötté vált. Miközben vannak benne jó részek, amik egy kis ideig lekötik az olvasót és elhiszik, hogy ez így lehetséges. Bowman zavarodottsága, a rádöbbenés, hogy talán az anyja nem is volt paranoiás, hanem valóban minden lépésüket figyelték. A gondolatai, melyek az őrület szélére taszították és nem sok kellett ahhoz, hogy a szülei nyomdokába lépjen. A felismerés, hogy az apja is mentális betegséggel küzd, aki már nem is beszámítható, csak ül a zárkájába és képeket rakosgat egész nap. A látomások, melyek olykor rátörnek, mind azt erősítik, hogy ő is kezdi elveszíteni a kapcsolatot a valósággal, miközben próbálja ész érvekkel bebizonyítani magának, hogy nem csak a fejében léteznek ezek a dolgok.
Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha rohamtempóban készült volna ez a kötet, hogy határidőre készen legyen. Sok minden nem volt átgondolva és megfelelően kifejtve. Egy kis humort is próbált becsempészni Sheenard a történetbe, a katonatárs, Vince Bergeron feltűnésével, viszont pár oldalt követően ő is beállt a sorba és elvesztette humorérzékét. Volt egy-két sejtésem, hogy ki lehet Gin ikertestvére, és lassan körvonalazódott is bennem a személye. Kb. a kötet felétől már csak azért rimánkodtam, hogy az író ne egy olcsó megoldást válasszon, amikor leleplezi a Bowman ikerpár második tagját. Azzal is kibékültem volna, ha a kötetben nem derül fény a kilétére. Erre mi történik? Az utolsó fejezetben BUMMM! Pont az lett a képembe dobva, amit nem akartam. Ennyire elcsépelt és egyszerű befejezésre azért nem számítottam Sheenardtól.
A rohamtempóra bizonyíték a szerkesztés hiánya. Vannak mondatok, amik ugyan azon az oldalon ismétlődnek, és persze ott van a temetés időpontja, amit többen is kiemeltek. Egyik oldalon még február 2. szerepel, de már a szövegkörnyezetből érzékelhető, hogy ez téves. A másik oldalon pedig már január 2. Ezek azért olyan dolgok, amik első olvasásra is szembetűnőek.
Mindennek ellenére kíváncsian várom a trilógia harmadik, befejező részét. 15 év telt el az első, és 13 év a második rész megjelenése óta, így nem lehet azt mondani, hogy a harmadik kötet rohamtempóban készülne 🙂 . Információim szerint Anthony Sheenard nem tett le a lezáró kötet megírásáról, és állítólag az utolsó fejezetek ötlete már papírra van vetve. Ami még hiányzik, az a Katedrális bukásának a körülményei, amit még ki kell találnia Harrison Fawcettnek. A Tuan Kiadó évi 5-6 új MU kötet kiadását tervezi, azonban az idei megjelenési tervben nem találtam utalást egyik kötetre sem.
Bár, az Árnyak ébredése nem a legjobban sikerült Sheenard kötet, olyan információkat tartalmaz, melyek szükségesek lehetnek a harmadik regény olvasásához.
ISBN: 963 229 641 9
Graal Könyvek, 2006
Terjedelem: 334 oldal
Bolti ár: 2390,- Ft
A bélyegképhez felhasznált kép forrása: Pixabay
