Egy második esélyt kap Max, amikor ebbe az új, mégis ismerős világba kerül. Itt még él Leon, és a kiszemelt kis vidéki házba vonult vissza. Max ebbe az idilli környezetbe csöppen, de a mellkasán húzódó seb emlékezteti, hogy egy másik életnek örökre vége, és az a Leon aki szemben áll vele, nem teljesen az a Leon, akivel eddig együtt volt, és aki nemrégen eltávozott az élők sorából. Egy másik világ, egy második esély. Már csak az a kérdés, hogy tud-e élni a lehetőséggel.
A reggeliasztalhoz ülve a lehetséges jövőn töpreng, amikor a St. Maryből riasztás érkezik. Csak a legszükségesebb dolgok összeszedésére marad idő, és Leon már sürgetve tereli a komp felé, hogy elmeneküljenek az Időrendőrség egységei elől, akik rátámadtak a házra. Az biztos, hogy nem reggelizni jöttek, mert nem voltak meghívva.
Az előző rész, a Második esély volt a legjobban megírt része eddig a sorozatnak, azzal a kitétellel, hogy a vége kicsit elkedvetlenített. Eddig is vékony szálakkal kötődött a történet a sci-fihez, de jó szándékkal még el lehetett fogadni, hogy a zsánerhez tartozik. Alkalmanként misztikusnak tűnő közjátékok is megzavarták az eseményeket, de rá lehetett fogni, hogy megfelelő magyarázattal még ezek is beilleszthetők a műfaj keretei közé. Azonban, ahelyett, hogy megkaptam volna ezeket a “magyarázatokat”, egy érdekes fordulatot vett a történet szála, és elhajlott fantasybe. A kiadó kommunikációit figyelve, rá kellett jönnöm, hogy a sorozat további részei inkább hajlanak a misztikus-fantasy felé, mint az időutazásos sci-fi felé.
Kettős mércét fogok alkalmazni ebben a bejegyzésben, ahol egyszer a sci-fi vonalt követve értékelem a kötetet, másszor pedig a kalandos-misztikus történetvezetést nézem. Valahogy olvasás közben is ez a kettősség volt bennem, és egyik részem sajnálkozott, hogy elveszítette egy kellemes kalandos sci-fit, még a másik kíváncsian tekintett a jövőbe, hogy mi fog ebből kisülni.
A kötet első felében folytonos időugrásokban van részünk, és csak pillanatnyi betekintést kapunk a XII. századi Londonról, az ókori Egyiptomról és a kitörés szélén álló Vezúvról. Rohangálunk az időben, tudva, hogy az Időrendőrség szereplőink sarkában van folyton, és elég egy kis hiba ahhoz, hogy elkapják őket. De kik is azok az időrendőrök? Milyen szervezet ez és ki hozta létre? A legfőbb kérdés pedig az, hogy mit akarnak Maxtől és Leontól? Rájöttek, hogy Max egy másik idősíkból került ide? Egyáltalán honnan szereztek tudomást Max érkezéséről?
Túl sok kérdés, és szinte semmi válasz. A kötet feléig csak rohangálás van egyik korszakból a másikba, mindig egy lépéssel az üldözők előtt, de esély nélkül a megmenekülésre. Egy végeérhetetlen hajsza képe bontakozik ki előttünk, amiből nem értünk semmit, csak azt, hogy üldözöttekké váltak főhőseink. De hogy miért?!
Válaszokra a kötet második felében lelünk, amikor kibontakozik előttünk a St. Maryt fenyegető veszély képe, és az Időrendőrség története. Ettől a pillanattól kicsit kevesebb lesz a rohangálás, legalábbis ami az időugrásokat illeti. Maxre hárul ismét a feladat, hogy felvegye a kesztyűt és kiálljon a St. Mary megmaradásáért. Mindeközben egy régi ellenség is megjelenik a színen, akivel már sikerült leszámolni a másik dimenzióban.
Nos, nézzük a laza sci-fi szálat… Egy párhuzamos dimenzió, ahol nem minden úgy történt, mint ahonnan Max származik. Vannak apróbb eltérések, de nagy vonalakban nem változott semmi. Nos, mint tudjuk „egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon” (Ray Bradbury – Mennydörgő robaj). Azaz, ha ebben a párhuzamos univerzumban pár évvel korábbi időpontig minden megegyezett a régivel, akkor az a változás, ami szétválasztotta a két idővonalat, azt eredményezné, hogy egyre távolabb kerüljön a két idővonal. Itt viszont vannak olyan események, melyek teljes mértékben egyformák, és vannak olyanok, melyek az egyik világban megtörténtek, a másikban nem. Tehát a két idővonal egymás körül pulzál, látszólag metszve egymást, és olykor egyesülve egymással… Nos, ezt a részt nem veszi be a sci-fihez szokott gyomrom… Szerintem a zsáner kedvelői ennél a kötetnél engedik el a sorozatot, hogy menjen a maga útján, de nélkülük.
Mi viszont ne engedjük el ilyen könnyen. Tekintsünk a kalandos-misztikus vonalra. Mondhatnám azt is, hogy nézzük a fantasy vonalat, de ilyen nincs nagyon benne, hiszen szereplőink hús-vér emberek, akik nem rendelkeznek semmilyen emberfeletti erővel, mindössze az időutazás technikai feltételei elérhetőek a számukra. Nincs mágia, nincs varázslat, csak a kalandos élet. De ott van Mrs. Partridge, akinek földöntúli hatalma van, hiszem Maxwellt is ő hozta vissza a “halálból” és lökte át ebbe a másik világba. A hétköznapokban egyszerű, rideg titkárnő, de szorult helyzetben Max védőangyalának szerepében tűnik fel.
Tehát, marad a misztikus besorolás, ahol a történet nagy részében maradunk a realitás talaján, időutazással megspékelve, és néha befigyel egy kis csoda is, mely új lendületet és irányt ad a történetnek.
Ha már az új irányoknál tartunk…Azt írtam az előző részhez, hogy azért tudott annyira magával ragadni, mert nem összevissza ugrált az időben, hanem pár küldetésre koncentrált, aminek következtében elkalandozhattunk pl. Trójába, és betekinthettünk a mindennapjaiba. Az Ösvény az időben egy teljesen más történetvezetést képvisel. Az első fele rohangálás az idővonalon, mely nem tudja nagyon lekötni az olvasó figyelmét, hiszen nincs ideje belerázódni a kor hangulatába, csak ízelítőt kap belőle, és zsupsz, már ugrott is a komp. Információban is igen szegényes a hajsza, hiszen nem tudjuk pontosan, hogy kit és miért üldöz az Időrendőrség. Sejtéseink vannak, de ezek nem kapnak megerősítést mindaddig még a kötet feléig el nem érkezünk, és át nem tesszük a székhelyünket a St. Marybe.
A hosszúra nyúlt bevezető után kezd igazán izgalmas lenni a történet. Feltárul előttünk az Időrendőrség terve, mely ha beteljesedik, akkor a St. Mary eddigi világa teljesen megváltozik és átalakul. A jövő a tét, és ezt az intézet mindegyik munkatársa nagyon jól tudja. A megoldás kulcsa látszólag Max kezében van, de ő kevés ahhoz, hogy megvédje a St. Maryt. Szüksége van a többiek támogatására is, és ez már nem kaland, hanem élet-halál harc.
A humor kicsit a háttérbe szorul ebben a részben, és sokkal komorabb témák kerülnek előtérbe. Persze, azért befigyel egy-két beszólás, csíny és még a legelkeseredettebb pillanatokban is vannak olyan jelenetek, melyek mosolyra késztetik az olvasót. Természetesen teából sincs hiány, ami nélkül eléggé hiteltelen lenne egy angol humorral megspékelt történet 🙂
A sok rohangáláson túljutva, a kötet felétől már igazán izgalmas a történet. A kaland kedvelői megtalálják a kötetben a számításukat, még a sci-fi és a történelem kedvelői kicsit csalatkozni fognak ebben a részben. A sorozat 5. részének borítóját elnézve, igazán feltüzelő események várnak szereplőinkre. Remélem, hogy az írónő visszatér a Második esélyben már bevált történetvezetéshez, és a St. Mary helyett inkább egy kicsit a történelmi eseményekre koncentrál, és oda helyezi át a történetek súlypontját.
Jó hír a sorozat szerelmeseinek, hogy az előző kötet aranyozási technikáján változtatott a nyomda, így olvasás közben nem kopik le, és végül a polcra helyezve is szépet mutat. Viszont, ha egymás mellé tesszük a köteteket, akkor szemet szúr majd, hogy a borítón és a gerincen is el van írva az írónő neve. A borító tervezeten még “Jodi” szerepelt, de a végleges borítón már hibásan “Jody”-ként van feltüntetve. Gondolom, a nyomdába küldés előtt valaki úgy érezte a kiadónál, hogy “Y” van a név végén és gyorsan “javította”. Reméljük, hogy az újranyomásnál már korrigálják ezt a hibát 🙂
Jó szórakozást kívánok mindenkinek a könyvhöz, és készüljön mindenki a londoni tűzvészre, mert legközelebb ott találkozhatunk Maxszel és csapatával!
A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.
ISBN: 978 963 9866 52 2
Metropolis Media, 2019
Fordította: Szente Mihály
Terjedelem: 340 oldal
Bolti ár: 3790,- Ft
A regény megrendelhető közvetlenül a kiadótól is kedvezményesen, IDE kattintva.
Mások pedig így látják:
– Dóri Online Olvasónaplója
Bélyegképhez felhasznált kép forrása: Pixabay
