2070-ben a Szegezsa teherszállító űrhajó megkeresést kap, hogy vegyen a fedélzetére két koronát és módosítsa ezt követően az úti célt. Az új irány a Kék Bolygó, melyet a koronák nemrég fedeztek fel, miután mesterséges atomrobbanásokat észleltek a körzetből. A kiküldött szondák életjelet nem találtak a bolygón, de a két korona, Aro és Vasz új találmányának segítségével kideríthetik, hogy mi történt a bolygóval és a lakosságával.
A Szegezsa megérkezését követően csak kihalt és elpusztult városokat talál. A sugárzás halálos dózisban teríti be a bolygót, ahol a legénység hiába kutat túlélők után, csontvázakon kívül nem talál semmit. Márpedig a két korona találmányát csak akkor tudják használni, ha jó állapotban megmaradt holtesteket találnak. Ugyanis Aro és Vasz nem mást talált fel, mint az újraélesztő készüléket, mely a DNS alapján és az agyban található információk segítségével nem csak egy genetikailag azonos élőlényt hoz létre, hanem magát a személyt kelti életre, gondolataival, emlékeivel és a személyiségével együtt.
Kir Bulicsov 1970-ben írta meg Az utolsó háború című regényét, amikor még nem volt ismert minden következménye egy esetleges atomháborúnak. A nukleáris tél fogalma és a valódi pusztítás mértéke csak később vált ismerté. Viszont Bulicsovot nem is az atomkatasztrófát követő helyzet elemzése érdekelte, hanem az ember, aki képes egy egész bolygó elpusztítására.
A hidegháború árnyékában egy esetleges atomháború kitörése minden nap várható volt. Voltak olyan időszakok, amikor már küszöbön állt a katasztrófa, és volt amikor enyhültek a szemben álló felek. De a piros gomb felett mindig ott lebegett egy ujj, ami bármikor lecsaphatott.
A kalandos regény fényévekre repít el bennünket a Földtől, egy, az emberiséghez nagyon hasonlító faj otthonába. A Kék Bolygón, a katasztrófa előtt több értelmes faj is élt, akik néha békében, de leginkább háborúban álltak egymással. A fegyverkezési verseny nem csak a gazdaságot viselte meg, hanem a társadalmat is, mely egyre jobban egy katonai diktatúrára hasonlított, ahol a cél nem a béke megteremtése volt, hanem az ellenség teljes kiirtása, bármilyen áron.
A koronák azért kérték meg a Szegezsa személyzetét, hogy vigyék őket a Kék Bolygóra, mert az ottan korábban élt értelmes faj nagyon hasonlított az emberre, így ha sikerülne ép hullát találniuk és életre kelteni, akkor először az emberekkel találkozna, ami nem okozna olyan nagy sokkot a számukra. A városok felderítése közben azonban csak csontvázakat találtak, és az óvóhelyeken sem sikerült ép holtesteket találniuk, ugyanis a patkányok mindenhová utat találtak maguknak. De a Szegezsa legénysége felfedezett egy hólepte szigetet, ahol jó eséllyel találhattak a jégbe fagyott holtestet. A kutatást siker koronázta, így feléledt az első lakosa a kipusztult bolygónak.
Kir Bulicsov több érzékeny témát is érint a regényében. Azzal, hogy a Kék Bolygóra helyezi a cselekményt, mintegy időben és térben is távolabb viszi az emberiségtől, mégis magával az emberiséggel, annak jelenével és jövőjével foglalkozik. Az atomkatasztrófa 50 évvel ezelőtt sokkal reálisabb fenyegetettség volt, mint napjainkban, bár ne feledjük el, hogy egyes diktatúrák még mindig élnek ennek a fenyegetésnek a belengetésével, ha sarokba szorítva érzik magukat.
Az egyik kérdés a felelősség. A Kék Bolygó lakosai nem tudtak felülemelkedni a konfliktuson, így saját kipusztulásukat idézték elő. A regényben is elhangzik, hogy millió ártatlan áldozata volt a katasztrófának, akik nem tehettek arról, hogy ilyen vezetők uralkodtak felettük. Nem szeretem a kollektív felelősséget felemlegetni, hiszen egy egész népet nem lehet felelősségre vonni a vezetőik gaztettei miatt. De felelősek érte! Hiszen az ő jóváhagyásukkal kerültek hatalomra azok a személyek és tették azt amit akartak. Ha egy nép úgy érzi, hogy a saját akaratával ellentétesen cselekszik a kormány, akkor tennie kell azért, hogy megbuktassa a vezetőket. Persze, mindig vannak ellenzékiek, vagy aktivisták, akik valamilyen formában megpróbálnak ellenszegülni a hatalomnak, és csúfos véget érnek, ahogy történt ez Ranmakan esetében is.
Bulicsov jól körüljárja ezt a témát is, amikor megjelennek a hatalom emberei, akik az elmúlt évet a jól védett bunkerükben töltötték. A felélesztett emberekben megjelenik a kétség, hogy az új életüket folytathatják-e, vagy kénytelenek lesznek visszatérni a régi elnyomó rendszerbe. Van akiben nincs elég erő az újrakezdéshez, és inkább megtörik, minthogy felvegye a harcot és kiálljon a szabadságért.
Persze, van itt is egy ördögi kör. A népet leginkább úgy lehet befolyásolni, ha teremtünk egy ellenséget, akivel folyamatos harcban állunk a túlélésért. Az sem számít, ha egy olyan nemzetet vagy fajt kiáltunk ki ellenségnek, akivel eddig békében tudtunk élni. A különbségek azok amire a gyűlöletet alapozni lehet, és egy autoriter társadalom vezetői mindig is megtalálják ezeket az eltéréseket, melyre gyűlöletkampányokat építhetnek. Így olt ez 80 évvel ezelőtt is, 50 éve is, és napjainkban is.
A másik kérdés is a felelősség témaköréhez tartozik, de ez már nem a Kék Bolygó lakosságának a terhe. Kérdés, hogy istent játszhatnak-e az emberek és a koronák? Feléleszthetik-e egy olyan faj egyedeit, akik nem tudtak felelősséggel viszonyulni az élethez és kipusztítottak minden életet a bolygójukon? Megérdemelnek-e még egy esélyt? Jobbak lesznek-e, ha kapnak egy második lehetőséget, vagy nem tudnak megváltozni és újra elkövetik azokat a hibákat, melyek a kihalásukhoz vezettek? Megérdemli egy nép az újrakezdést, ha saját magát lökte a szakadékba?
Bulicsov 50 évvel ezelőtt írta ezt a regényt, de azért tudott a mai napig a sci-fi klasszikusa maradni, mert a problémák melyeket felvetett és körüljárt, még ma is aktuálisak. Jó, egy kicsit megporosodott a történet, és vannak olyan részek benne, amin mosolygunk, de a téma aktuális ma is. Ne gondolja azt senki, hogy az atomháború sötét fellege már eltűnt a fejünk fölül és nincs semmi ami veszélyeztetné az emberiséget. A klímaváltozás is egy olyan folyamat, ami az emberiség végét, de legalábbis a mostani társadalom végét jelentheti.
Az utolsó háborút azonban lehet egy kalandos sci-fi történetként is olvasni, ahol az érzékeny témákat átugorva az izgalmas történetre koncentrálunk. Az újrakezdés első nehézkes lépéseit követhetjük nyomon, ahol a Kék Bolygó lakói nem azt kérik Pavlis doktoréktól, hogy vigyék őket egy másik bolygóra, ahol újrakezdhetik, hanem a segítségüket kérik abban, hogy a Kék Bolygón, az örökségüket és kultúrájukat megőrizve kezdhessenek egy új életet, építhessenek egy új civilizációt. A búra alatt egy kis közösségként vágnak bele a nagy feladatba, abban a reményben, hogy sikerül megmenteniük a bolygót is, melyet a felelőtlen vezetők lakhatatlanná tettek.
A regény végére annyira kiéleződik a feszültség, hogy az olvasó le sem tudja tenni a könyvet. A Kék Bolygó lakosai újra olyan helyzetbe kerülnek, mely a teljes kipusztulással fenyegeti őket. A régi káderek nem tudnak belenyugodni az új idők hozta változásba és így válaszút elé állítják a burok lakóit. Vagy behódolnak és visszatérnek a régi világ értékeihez, mely előbb-utóbb újra katasztrófát eredményezne, vagy szembeszállnak velük, és vállalják, hogy mindannyian elpusztulnak, ha nem járnak szerencsével. A régi idők kádereinek csak a végső győzelem számít, nem a következmények.
A kötet végén, a regény után, helyet kapott még egy rövid elbeszélés a mellékletben, mely a Szegezsa űrhajó hazaútját beszéli el. Pavlis doktor egy almanach elkészítését veszi a fejébe, és mindenkitől kér egy novellát, melyet álnéven kell eljuttatni hozzá szerkesztésre.
Annak ellenére, hogy időrendileg illeszkedik Az utolsó háború kötetbe, tárgyát illetően eléggé kilóg a sorból. Jobban el tudtam volna képzelni ezt egy gyűjteményes kötetbe, mint a regényhez hozzácsapva. Még csak levezetésnek sem mondanám, mert annyira eltér a regény témájától és hangulatától. Kicsit unalmasnak is éreztem, hogy őszinte legyek. Viszont mivel kitartóan végigolvastam, a beletűzdelt szerelmi sóvárgásokkal együtt, mely Pavlis doki szívét nyomta, a végére egy olyan csattanót kaptam, ami teljesen más megvilágításba helyezte ezt az elbeszélést, és utólag úgy éreztem, hogy megérte a szenvedést.
A regényt ajánlom mindenkinek, aki szereti a pozitív kicsengésű poszt-apokaliptikus történeteket, és a kalandot. Vagy éppen szeret elgondolkozni a világ nagy kérdésein, melyek közül pár a regény lapjain is felvetődik. Egyféle választ meg is kap a Kék Bolygó lakosaira vonatkozóan, de az nem biztos, hogy az emberiségre is vonatkoztatható. A melléklet elolvasását lehet későbbre is halasztani, amikor már lecsengett az emberben a regény története.
A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.
ISBN: 978 615 5859 73 1
Metropolis Media, 2020
Fordította: Sárközy Gyula
Terjedelem: 320 oldal
Bolti ár: 3690,- Ft
A regény megrendelhető közvetlenül a kiadótól is kedvezményesen, IDE kattintva.
A bélyegképhez felhasznált kép forrása: Gerd Altmann képe a Pixabay -en.
