Halloween éjszakáján 12 fiatalt keres fel Rocavarancolia démiurgosza, hogy felajánlja nekik a lehetőséget, egy nagy kalandot, mely a varázslatos birodalom városában várhat rájuk. A meggyőzéshez az igazság egyik változatát mondja el a fiataloknak, valamint pipája zöld füstjét is használja befolyásolásra. A kiválasztottak rendelkeznek azzal a mágikus eszenciával, mely megválthatja a hanyatló királyságot, és ezzel elkerülhetik a pusztulást.
A kábulatban, vérrel írt szerződés megpecsételi a fiatalok sorsát, és csak ébredés után szembesülnek a ténnyel, hogy ez a varázslatos város nem éppen olyan, mint ahogyan elképzelték. Az elmúlt évtizedekben, az aratás során idehozott gyerekek csak pár nappal élték túl az érkezésüket, ugyanis végzett velük a város, az abban lakó mágikus teremtmények, vagy az elátkozott csapdák. A Vörös Hold felkelését egyik sem érte meg, így a királyság vágyott feltámadása sem jött el ezidáig. Azonban a mostani aratás azzal kecsegteti a vezetőket, hogy a bőséges mágikus esszenciával rendelkező fiataloknak talán sikerül túlélniük a megpróbáltatásokat és új királya lehet a birodalomnak. Bár a fogadások megkezdődtek, hogy hány fiatal hal meg az első éjszaka beköszönte előtt.
José Antonio Cotrina spanyol író leginkább ifjúsági fantasyket ír, és hazájában elismert a műfajban. Engem mégis a borító vonzott be, ugyanis amint megláttam, kíváncsi lettem, hogy vajon mit takarhat a szárnyas halál. Ami egy kicsit elbizonytalanított, az az, hogy ifjúsági irodalomról van szó, és lehet, hogy nem éppen én leszek a célközönsége. De a dark fantasy címke adott egy lökést, hogy próbát tegyek.
Már az elején sikerült megfognia a történetnek, ahogy Hectort, a 15 éves fiút meggyőzi Denéstor Rocavarancolia démiurgosza, hogy tartson vele. Sűrű pipafüstje segítette a meggyőzésben, bár Hectornak voltak kételyei. Talán csak akkor ébredt rá igazán a cselvetés mibenlétére, amikor a szerződés aláírásakor vérrel pecsételte meg azt, és azt követően látta azt a pusztítást, mely jelenlétének, múltjának a kitörlésével jár abban a világban, ahol eddig élt.
A folytatás már egy kicsit visszavesz az eseményekből és leginkább Rocavarancolia világát, jelenét és múltját igyekszik feltárni az olvasó előtt. Lassan kiderül ez is, hogy mintegy tucatnyian vezetik a királyságot, élükön a haldokló régenssel. Pár évtizede, egy hatalmas háború taszította pusztulásba a királyságot, melyből azóta sem sikerült kilábalnia. Az évente megrendezett aratás, amikor különböző világokból hoznak a városba fiatalokat, az egyetlen lehetőségük a birodalom felélesztésére. Azonban, mivel nem avatkozhatnak be az eseményekbe, így nem védhetik meg a fiatalokat a rájuk váró veszedelmektől, melyekkel tele van a város.
A 12 fiatalból 11 egy csapatba tömörül és együttesen próbálnak szembenézni a veszélyekkel, és támogatni egymást, hogy lelkiekben is túléljék a megpróbáltatásokat. A tizenkettedik fiatal egyedül néz szembe a kihívásokkal, és bár nem tudjuk, hogy milyen eredménnyel, az időnkénti felbukkanása a távolban azt sugallja, hogy sikeresen kerüli el a bajt, vagy éli túl a város támadásait.
Mivel ez egy ciklus (elméletileg trilógia) első része, ezért a Samhein aratása leginkább a világfelépítését szolgálja, bemutatva a szereplőket és a környezetet. Kapunk egy kis ízelítőt a városban tanyázó szörnyek támadásából, illetve a mágikus csapdák halálos erejéről. Mégis, az idő nagy részében nincs másról szó, mint a 11 fiatal hétköznapjairól a toronyba, hol látszólagos menedékért húzódtak be, és próbálnak a Földön megszokott hétköznapokhoz visszatérni, mintegy menekülve a valóság elől, ami a falakon kívül vár rájuk.
Olvasás közben néha úgy éreztem, mintha A Legyek Ura, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény és az Az éhezők viadala dark fantasy mixében lennék. Ráadásul, ezek közül az első többször meg is jelenik a történetben utalásként, így csak erősíti az olvasóban a jelenlétet. Annyiban azonban eltér a két történet, hogy itt nem alakul ki belső viszály a fiatalok körében és nem jön létre a csoportosodás mechanizmusa. Így egy csapatot alkotnak a véleménykülönbségek ellenére, és ha ki is alakul valami nézetkülönbség, mindig van valaki akinek sikerül érvényesítenie az akaratát, és ezt nem is követi apelláta. Ez egy kicsit hiteltelenné teszi a fiatalok viselkedését, hiszen ahol van két vezéregyéniség, ott előbb-utóbb szakadásra kerül sor, még akkor is, ha ezzel a csoport sérülékenyebbé és kiszolgáltatottabbá válik.
Sajnos a szöveggel is akadt egy kis problémám. Olykor vannak benne félrefordítások, amik a szövegkörnyezet alapján tűnnek ki. Ezzel még annyira nem is lenne problémám, hiszen elhanyagolható a számosságuk. A problémám leginkább a mondatszerkezetekkel van. Kicsit töredezetten vannak megalkotva és nem tudom, hogy az eredetiben is ennyire töredezett a mondatalkotás vagy csak a fordítás tette azzá. Az ember észre sem veszi, ha egy szöveg könnyedén olvasható, csak akkor kap észbe, amikor már azt látja, hogy mennyit elolvasott. A töredezett mondatok viszont egy-kettő szembetűnnek, ugyanis folyamatosan vissza kell olvasni ezeket, mert olyan mintha tükörfordításban lettek volna magyarítva és az értelmüket úgy kell kibogozni a szavak alapján. Ez nagyon megnehezítette az olvasást, és ennek következtében nagyon lassan haladtam a történettel. A vége felé már normalizálódott a helyzet és attól kezdve szinte egy szuszra el tudtam olvasni a fennmaradt részt.
FRISSÍTÉS: A napokban kezembe került a könyv és átnéztem a szöveget. A töredezettség érzése nem a fordításból ered, hanem a központozásokból (“;” és “:”). José Antonio Cotrina stílusához tartozik hozzá a jelek szerint a sűrűbben használt központozás, amit arra használ, hogy a mondat vezérgondolatát egy másik nézőpontból próbálja megvilágítani, vagy éppen térben és/vagy időben elmozdulva fejtse ki a mondanivalóját. Ez a megoldás érte el nálam azt, hogy kezdetben “töredezetté” vált a szöveg, majd ahogy haladtam az olvasással, egyre jobban hozzászoktam, befogadtam, aminek köszönhetően a “töredezettség” érzése is megszűnt. /FRISSÍTÉS
Nem vagyok nagyon otthon a fantasy világban, így a dark fantasy tematikáját sem ismerem túlzottan. De úgy érzem, hogy a dark hangulatot nem sikerült teljesen megidéznie Cotrinanak. Igaz, a város látképe lehangoló, ahogy romba dőlt épületek uralják a látképet, ameddig a szem ellát. A királyság vezető mágusai is haláli figurák, a szó sötét értelmében. Mégis, a fiatalok, akik saját démonaikkal küzdenek, egy vidám kis csapatot alkotnak, ahol megoszlanak a feladatok, kitakarítják a tornyot és kedvükre gyakorlatozhatnak az udvaron. Mintha egy kettősség uralná az egész történetet, ahol egyik oldalon az életben maradásért harcolnak, a másikban pedig igyekeznek jól érezni magukat a biztonság illúzióját nyújtó tornyon belül.
Természetesen számításba kell venni azt is, hogy én nem tartozom abba a korosztályba, akiknek ez a regény íródott. Lehet, hogy ha húsz évvel fiatalabb lennék, egy-egy fejezetet követően én sem tudnám nyugodtan álomra hajtani a fejem. De ebben a korban, amikor már a horror okozta rettegésnek is 95%-a teljesen hidegen tud hagyni, akkor várható, hogy egy dark fantasy szörnyei sem tudnak hatást tenni rám. A szörnyek csak kellékek, melyeknek az a szerepük, hogy fokozzák a rémületet és a sötét hangulatot, amit valljunk be, az írónak ebben a történetben nem sikerült megidéznie.
A regény végére ez a köztes állapot kezd feloldódni, amikor valóban élessé válik a helyzet, és a fiatalok szembe találják magukat a halállal és az elmúlással. Ekkor kezdenek igazán felpörögni az események, és újabb titkokról hullik le a lepel. Misztrál, az alakváltó feltűnésével egy újabb szintre lép a történet és egy másik síkra helyeződik át. Egyre több mindenről tudjuk meg, hogy sokkal több van benne, mint amire elsőnek látszott, és újabb kérdések merülnek fel. Az olvasó egyre kíváncsibban halad előre a történetben, abban a reményben, hogy még több titokról és mágiáról hullik le a lepel, és talán az is kiderül, hogy az eddigi találgatások, hogy kinek mi a szerepe a fiatalok közül, és mi az a képessége ami miatt ide került, napvilágot lát. Viszont a kérdésekre a válaszokat nem ez a kötet tartalmazza.
Természetesen egy trilógiát nem lehet megítélni az első részéről, hiszen az leginkább a világépítésben terebélyesedik ki, és a valódi eseményeket a folytatásra tartogatja. Itt sincsen ez másképp (remélem), hiszen függővéggel záródik, és nem kapunk egy teljes egész történetet, csak kóstolót Rocavarancolia világából. Ahhoz, hogy kiteljesedjen a történet, ismernünk kellene a folytatást is, és csak a ciklus lezárultával lehet érdemben nyilatkozni a történetről.
Az értékelést illetően sokat viaskodtam magamban, hogy hány pontot adjak rá. Van benne potenciál, de nem tudhatom, hogy az író él e a lehetőséggel. Az első rész egy kicsit felemásra sikeredett, és valahogy nem sikerült megteremtenie azt a darkos hangulatot, amire számítottam. Itt azért azt is figyelembe kell vennem, hogy nem én vagyok a célkorosztály, így rám másként hat, mint a tizenévesekre. Abban a reményben, hogy a folytatásokban már sokkal sötétebb hangulat lesz jellemző a történetre, megadom neki a négy pontot.
Nagyon kíváncsi lennék, hogy a fiatalokra hogyan hat a történet, és mennyiben látják másképpen a ciklus bevezető kötetét mint én. Szívesen elbeszélgetnék velük, hogy az ő szemszögükből is ráláthassak az eseményekre, és mindarra, ami bennük a “rettegés” vagy inkább a sötét hangulat érzetét váltja ki. Ha vannak akik részt vennének egy ilyen eszmecserében, azok jelezzék, és akár egy FB csoport keretein belül is elbeszélgethetünk.
Kíváncsian várom a folytatást…
A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.
ISBN: 978 963 551 009 2
Metropolis Media, 2020
Fordította: Varju Kata
Terjedelem: 318 oldal
Bolti ár: 3690,- Ft
A regény megrendelhető közvetlenül a kiadótól is kedvezményesen, IDE kattintva.
