Régóta szemeztem már Gogollal. Sokat hallottam “A köpönyeg” és “A revizor” műveiről. Ha őszinte akarok lenni, nem dicsérték éppen. Mivel azonban nagyon szeretem a szláv irodalmat, így mindenképpen el akartam olvasni.
Nem fogom mindegyik írását, ami a válogatásban szerepel elemezni, de egy párat ki kell emelnem. Kezdjük talán a negatívabb véleményekkel. Tarasz Bulba című elbeszélése kissé lehangoló volt, és csalódást okozott, ugyanis Mihail Solohov: Csendes Don című művében egy teljesen más kozák nemzet szerepelt, és ez az egyik kedvenc könyvem. Tarasz Bulba kozákjai harcos nemzet, aki csak a csatának él-hal, és a hadizsákmány élteti, természetesen a vallás égisze alatt, addig a Csendes Don-ban az elvek és a nemzet megtartásáért folyt a harc. Mivel ez volt az első mű a kötetben, így nem éppen pozitívan indult.A másik ilyen mű, ami nem nyerte el a tetszésem, az a Róma című elbeszélés. De ez szerintem csak azért alakult így, mert nem a megfelelő hangulatban voltam mikor olvastam, és nem tudtam teljesen azonosulni a herceggel.
A kötetben levő többi alkotásról viszont egy rossz szavam sem lehet. Mindegyik hordozta magában azt a pluszt, amitől egy írás alkotássá válik. Egyes novellák elkalauzoltak a babona, miszticizmus, szellemvilág és fantázia világába. Teljesen átlagos történetnek indulnak (kivéve Az orr-t) és később azon kapjuk magunkat, hogy a realitástól távol, elég furcsa dolgok történnek a főhőssel.
Nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amik olvasás közben kerítettek hatalmukba. A köpönyeg főhősével teljesen azonosulni tudtam, és még olvastam, elgondolkodtam azon,hogy aki nekem lehúzta ezt a novellát, mennyire immúnis az emberi szenvedésre, és hidegen hagyja más problémája, míg a külvilág felé teljesen mást kommunikál. Napjainkban is sokan vagyunk akik vágyunk egy új “köpönyegre”, és mások nem értik meg, hogy ami nekik természetes, az esetleg nekünk egy kincs.
Az őrült naplója szintén adott egy pluszt. A csendes megőrülés, ami belopódzik az ember agyába, és az első jeleket csak illúziónak tekinti. Nem tudni, hogy az ember mikor veszíti el a kontrollt a való világ felett, és hol a határ ahonnan már nincs visszaút. Személy szerint én akkor döbbentem meg, mikor a dátumot olvastam az egyik bejegyzés előtt, és bár észrevettem, hogy nem stimmel valami, simán ráfogtam nyomdahibára…míg pár sorral később rá nem jöttem , hogy nyomdahibáról szó sincs.
A kötetben szereplő két színmű között mindössze az a különbség, hogy a revizort szinte bármelyik kezdő színtársulat is elő tudja adni, és nem kell félnie a felsüléstől. A háztűznéző szerény véleményem szerint már egy kis kihívást is jelent a színészeknek. Mindkét színmű egyszerű, jól emészthető, és akkor is élvezhető, ha elvonatkoztatunk mondanivalójától. A revizor mai napig aktuális, és a mai napig szomorú realizmusa ellenére mosolyt csal az arcunkra.
Az abszolút kedvencem az arckép volt. Nem tudom, hogy mi ragadott meg ennyire benne, de szinte alig bírtam letenni. A szegény művész, aki nem akarta eladni magát semmi pénzért, és számára az alkotás fontosabb volt, mint az, hogy ki tudja-e fizetni a lakbért. Viszont mikor már nem kellett a lakbéren gondolkodnia, akkor jött a csábítás, észrevétlenül, alkalmi megalkuvásokkal, mely a véget hozta közelebb. Jól szemlélteti Gogol az érdemtelen elismerés, megbecsülés, rang okozta hiúság növekedését, mely minden szent dolgot képes lesöpörni az asztalról. Viszont ha jön a felismerés, hogy mennyire eltávolodtunk attól akik szerettünk volna lenni, akkor lehet, hogy már túl késő változtatni a dolgokon.
ISBN: 978 963 078 895 3
Európa Könyvkiadó, 2010
Terjedelem: 660 oldal
Bolti ár: 3500,- Ft
